Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma elemzés

A szerkezet a MiKSZÁTHra jellemző módon épül fel: lassú hömpölygéssel, ezúttal két teljesen külön szálon indul el, majd az összetalálkozás után drámaian felgyorsul, és nagy hatású, tanulságos végkifejlet zárja.

MIKSZÁTH írásművészete a romantikából a realizmusba való átmenetként értékelhető irodalomtörténeti szempontból. Az eszményeket a legtöbb művében a valósággal ütközteti. Szülőföldjének patriarkális világát bensőségesen ábrázolta, ő volt a dzsentri első és igen pontos bírálója. Belülről, országgyűlési képviselőként is ismerte a Monarchia értékválságos világát; a rokonszenv, a humor és az elvszerű kritika változó arányú keverékével írta le. Nagy megfigyelő volt, és a klasszikus értelemben vett elbeszélés legnagyobb művésze. Érdekes, kalandos, tanulságos történeteket mesélt el. Előbeszédszerű stílus, szubjektív előadásmód, a hangulatok virtuóz váltogatása jellemezte nagy sikerű írásait.

A világirodalomból DICKENS áll hozzá a legközelebb. A szépet bele kell látni a sivár jelenbe – ez KRÚDY világához vezet át.