Mikszáth Kálmán – A Noszty fiú esete Tóth Marival (1906-1908)

A szereplők két nagy tábora közül az első: Bontó vármegye vezetői, köztük az elkülönülő Noszty família, a jelen kiskirályai. „A Nosztyak, Horthok, Rágányosok, Homlódyak képezték a megye krémjét, emberemlékezet óta ők uralkodnak a megyében.” A dinasztia számos posztot ural: bécsi „excellenciás úr”, kanonok is van köztük, maga Noszty Pál pedig parlamenti képviselő, a miniszterelnök barátja. Az „őseinek valamikor pallosjoga volt”, de „most kukoricát morzsolnak otthon”, neki magának már „le van foglalva a fizetése”. A Nosztyak közös vonása a gondtalan életélvezet: a kártya, a sörházbeli kuglizás, a dorbézolás. Ide tartozik a költekező udvarlás is, mely egyúttal a megkaparintható vagyonok behálózására irányul, és az élősködő életvitel fenntartását célozza.

Noszty Feri „úri svihák” (a Beszterce ostromából a Behenczy bárók és más hasonló Mikszáth-figurák rokona). A dinasztia érdekeinek, szellemének és erkölcsi világának megtestesítője. („Mutatósan tudott költeni”, szükség esetén „bámulatosan melegítő, rokonszenves hangja volt” stb.) A színlelés, az alakoskodás és a pózok nagymestere. Megvan a nemesi rátartisága („Éegy Nosztyval beszélsz!” – csattan fel Kozsehuba javaslatára). A szíve még fogékony, a lelkifurdalás olykor megingatja, őt is megigézi Tóth Mari bája, de akkor süllyed a legmélyebbre, amikor ennek ellenére végigjátssza az alattomos szerepet.

Különc dzsentri Kopereczky báró. A történet elején már a tönk szélén áll, krapeci birtoka csupán „kétezer hold hozzáférhetetlen erdő” és egy veszteséges szántóterület. Annyi pénze azonban még van, hogy a Noszty család utolsó szalmaszálként belekapaszkodjék, hozzáadják Noszty Vilmát, hogy azután ő pénzelje Feri hozományszerző akcióit. Kopereczky jellemvonásai: tanulatlanság, gyakorlatiasság, esetlen szégyenlősséggel párosult rámenősség.

A dzsentri ellenlábasaként először Kozsehuba Tivadart, a gyárost és vendéglő-tulajdonost ismerjük meg. Nyersen realista, az ellenfelet pontosan ismerő „üzletember”. ő még ellenfelénél is aljasabb, mert a váltóhamisításra való rábírással átlöki Nosztyt egy erkölcsi gáton (nem kellett sokat erőlködnie), és a huszárhadnagy ezzel indul el a lejtőn.

Három ifjúkori jóbarát alkotja a dzsentrivel szemben álló pozitív erőket. A sziklaszilárd erkölcsű Storm ezredes német, a trencséni kaland az ő korrekt eljárásával záródik, és a befejezésben is kulcsfiguraként lép fel. Velkovics Mihály a polgár jellegzetes átmeneti típusát személyesíti meg: becsületes, de hat rá a dzsentri vonzásköre (csak- nem oly mértékben, mint a feleségére), sőt ő is nemességet szerez. Tóth Mihály viszont idealizált polgár: nemeslelkű, önzetlen, sikeresen gazdálkodik. önerejéből emelkedik fel, a kézműves munkában éppoly tehetséges, mint a nagyszabású vállalkozásokban. Amerikában dollármilliókat szerez a sóspereccel és a köménymagos kiflivel. Itthon földbirtokos lesz (a rekettyési uradalom tulajdonosa), de megőrzi szellemi és gazdasági függetlenségét. Gyárakat létesít („kockagyárat”, gőzmalmot, fűrészmalmot, szeszgyárat, téglagyárat, „valóságos kis Paradicsomot”) – majd gyors döntéssel, egészségre ártalmas voltuk miatt beszünteti őket. Eszményített figura; az őt milliókhoz segítő Amerikából hazaköltözik, mert itt „százszor nagyobb boldogság az élet”. Közhasznú, jótékony adományai megadják neki a társadalmilag hasznos polgár öntudatát. Saját vasszorgalmából és tehetségéből megteremtett anyagi biztonsága, igaz embersége, körültekintő óvatossága és családapai felelőssége segíti hozzá a dzsentri legyőzéséhez.

A színes karakterek egyike pl. Koleszár Mária, a tót dajka (a folklór élő voltát illusztrálja vele Mikszáth). A dzsentri mellett nagy szolgálatot tesz a minden hájjal megkent, hétpróbás komornyik, Bubenyik.

Gazdag élettapasztalat sűrűsödik a regényben, a társadalmi élet jellegzetes eseményei közül pl. beiktatási ceremóniáról és megyegyűlésről kapunk (karikírozott) tablóképet, szüreti mulatságról életképet. Az egyik legnagyobb társadalmi problémára, a magyarországi nemzetiségek (tótok, azaz szlovákok, valamint németek és románok) helyzetére is felhívja a figyelmet.

Az elbeszélő művészet és stílus alaprétege az anekdotázás, a kedélyes mese, széles gesztusokkal („Abban az időbenÉ”), de a hang és a nyelv rendkívül változatos. Mikszáth kedveli a sarkítást, a párhuzamba állított ellentétet („Velkovics Rozália sírt, ahol nem látták, egy csomó hitelező pedig káromkodott, ahol hallották”), a csattanót („Engem itt senki se ösmer.” – Hiszen éppen az a jó.”). Költői színekkel fest tájképet pl. a tizenkettedik fejezetben, Somlyó hegyéhez érkezve. A főmotívum képi illusztrációja a hálóját szövő „pók”, többször előfordul (Kopereczky tőle tanulta a szövést; máskor sejtető párhuzamként Noszty Feri látja meg, Tóth Marit lesve). Allegorikus betét a rókacsalád epizódja is. Máskor népdalban szólal meg Noszty, a szerelmi hévtől elragadva („Nézz, rózsám, a szemembe”É).