Magyar irodalom a 19. század végén

A nagy Jakob (1899)

Tömörkény István (1866-1914)

Cegléden született, gyógyszerész, újságíró, később a Szegedi Városi Múzeum igazgatója. Csak Szegedről ír. Alapkonfliktusa: az archaikus-paraszti világkép, a maradiság és a városi kultúra, a civilizáció szembenállása. Jellemzői: kesernyés humor, műveit jó dramaturgiai értékkel építi fel, így rendkívül hatásosak. Fő motívuma a halál.

Valér a földbe megy (1899)

A hagyományos értékrend és a haladás szembenállása.

Bródy Sándor (1863-1924)

Kisvárosi zsidó kereskedőcsalád sarja. Apja tönkremegy, Pestre költöznek. Eredetileg festő akart lenni. Megismerkedik Rembrandt életével és művészetével, ez rendkívüli hatással van rá. Első kötete, a Nyomor 1883-ban jelenik meg, és rendkívüli sikert arat. Naturalistának vallja magát, de valójában romantikus az ábrázolásmódja, hisz szélsőségeket emel ki. Legsikeresebb műfaja az elbeszélés.

Dada (dráma)

A tanítónő (1908)

A századelőn az író elszigetelődött, megalkuvásokra kényszerült. Ennek a műnek így két befejezése született, a második, a közönségnek szánt happy enddel végződik.

Rembrandt (poszthumusz, 1926)

Minden kis írásnak külön címe van. Ezek lezáratlan novellák, nem regény, csak a főszereplő azonos. Hangulati villanások felvonultatása, kétségbeesett, megrendítő önvallomás. Az író maga Rembrandt, ő is a csúcsról zuhant a mélybe. Pl.: Rembrandt magában beszél, Rembrandt eladja holttestét.