Hirdetés

Lev Tolsztoj: Háború és béke (1863-1869)

40 perc olvasás

Végleges formájában csak körülbelül 1865-ben jelenik meg a regény alapgondolata: naplója azt bizonyítja, hogy ekkoriban kezdi a korról szóló emlékiratokat olvasni, ekkor válik regénye véglegesen történelmi regénnyé. Ezt a változást fejezi ki az ekkor megjelenő új cím, a Háború és béke is. A cím, mely a történelmi és családi vonal összeolvadását fejezi ki, hamarosan sokkal mélyebb tartalmi jelentőséget nyer. A címet minden bizonnyal Proudhon La Guerre et La Paix című filozófiai tanulmányából kölcsönözte, de a két fogalomnak az adott korra való vonatkoztatásában feltétlenül hatással voltak Tolsztojra Glinka Zapiszki o 1812 gode című emlékiratai, amelyekben Glinka úgy jellemzi korát, hogy akkoriban háború és béke kart karba öltve jártak.

Hirdetés

S éppen az alapkoncepció megváltozásának helytelen értelmezése következtében akart néhány korabeli kritikus a Háború és békében egyszerű nemesi agitációs röpiratot látni, a történelmi rész bekerülését ugyanis az 1860-as években Oroszország-szerte kialakult nemesi revánsszellem megnyilvánulásának tartották. Kétségtelen, hogy Tolsztoj Napóleon ábrázolását nagyban befolyásolták a közelmúlt eseményei: a krími háború növelte az idegen hódító iránt érzett gyűlöletét, s a franciák császára, ki sok kelet-európai nép emlékezetében a szabadságeszmék hordozójaként él, számára elsősorban népeket elnyomó tirannus. Nemcsak attól a perctől kezdve, amikor betör Oroszor1 szagba, hanem sokkal korábbi időponttól. Tolsztoj, aki a mű első felében hol Bolkonszkijjal, hol Bezuhowal azonosul, nem osztozik hősei Napóleon-imádatában. Napóleon nem irányította az eseményeket, csak ügyesen engedte magát általuk sodortatni, mert a történelem menetét nem az egyes emberek, hanem a sors, a fátum irányítja. S Bolkonszkij már az austerlitzi csatamezőn kiábrándult a paránnyá törpült géniuszból, csak azért, mert tisztázódott számára az emberi törekvések hiábavalósága, kudarca. De az orosz nép csak akkor gyűlöli meg Napóleont, amikor mint idegen hódítót ismeri meg. Tolsztoj, aki éppen eredeti koncepciójának érdekében sokszor enyhít a napóleoni idők Oroszországának belső feszültségén, kegyetlen őszinteséggel ábrázolja a bogucsárovói parasztok lázadását. A nép, mely földet, szabadságot vár Napóleontól, csak akkor fordult ellene, mikor reményeiben csalatkozott, mikor szabadság helyett, az eddiginél is kegyetlenebb elnyomásban volt része.

A háború, a történelmi háttér tehát a mű koncepciójának megváltozása miatt nyert jelentőségében nagyobb súlyt, de az alapeszme nem holmi soviniszta agitáció, hanem a nemzeti önismeret mélyenszántó kifejezése. S az alapgondolat kifejtése a XIX. század eleji orosz társadalom valósághű, pontos ábrázolására, az egész kor hatalmas méretű, minden aprólékos részletre kiterjedő bemutatására adott lehetőséget az írónak.

Grandiózus, hatalmas munka a Háború és béke. Imponáló már csak szereplőgárdájának mennyisége által is: mintegy Ötszáz alakját az író mindvégig mesterien irányítja, elkerüli a következetlenségeket, tévedéseket, s a tolsztoji műnek ugyanúgy megvannak a maga minden regénybeli kapcsolatot kifürkésző búvárai, mint az Emberi Komédiának. Számtalanszor megállapították már, hogy a Háború és béke legfőbb hőse maga az orosz nép, legalábbis mindazok, akik a tolsztoji felfogás szerint a nép fogalmába tartoznak. Tolsztoj ugyanis az arisztokráciát nem tekinti külön osztálynak, szerinte ez a parasztsággal egyetlen osztályt alkot, egyetlen organizmust, amit népnek nevez. Illetve, pontosabban szólva az arisztokráciának csak az a része számít a néphez tartozónak, amely még nem különült el tőle, s ezért még nem mételyezték meg Nyugat-Európa városi kultúrájának bacilusai. S ily módon népi hős Platón Karatejev és Tusin kapitány, de Nyikoláj Rosztov és Andrej Bolkonszkij is. S a sokszínűen, egyéni vonásokkal megrajzolt hősök tömege ellenére az egyes ember mégis eltűnik a tömegben, mert Tolsztoj történelemfilozófiája szerint mindent a történelmi szükségszerűség, a sors, az eleve elrendelt fátum határoz meg, s a történelem látszólagos irányítóinak vajmi kevés szerepük van az események tényleges megtörténésében. A fátum rejlik minden nagy esemény mögött, mert különben hogyan magyarázhatnánk minden idegszálukkal a béke boldog egyhangúságához ragaszkodó, öldökléstől, pusztítástól távol élő emberek gyakran nem is kényszerű, de mindenképpen akaratuk ellenére történő hadbakelését, hogyan magyarázhatnánk a boldog békének esztelen háborúval való váltakozását?

Lapozz a további részletekért

1 2 3 4 5 6 7 8 9


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!