Korstílusok

Az itt következő vers a klasszicista stílus jellemző jegyeit hordozza.

„Egy mezőben vígan ugráltak sok szarkák, S a szajkó nézgélte, mely szép tarka-barkák. Mely kevélyen rázzák félsinges farkukat, Elébb-tovább rakják táncra-nőtt sarkukat! Mely gyors sebességgel nyelveik peregnek, Mikor örvendező kacajjal csevegnek. Addig tekergette rájuk irigy szemét, Hogy mellettek kezdte únni saját nemét. Elhullt tollakat hát magára foldozta, Fél rőfnyire ő is farkát kitoldozta. E lopott köntösben, mihelyt felkészüle, Egyszer hajnal előtt sergökbe repüle. Ott még kevélyebben farkát billegteti, Szarka-módra lábát furcsán illegteti, Hol repdes, hol tölti az időt sétálva, Régi pajtásira néz vissza utálva, De hogy a többekkel elkezdett cseregni, Lapos nyelve késett, nem tudott peregni, Amelyből a szarkák nemét megismerték, S mérges csípések közt nyájukból kiverték. E szemtelen szajkót követik, Kik nemzetök s nyelvök rútabbért megvetik. Sok magyar nemestől magyar szót bár hallj ma, Szégyenl így beszélni e franc s német majma. Magyar táncot bálban nem kell tőle várni, Majom ő, német s franc kontradánszt fog járni. Plundrán cserélte el jeles köntöseit, Mindenképp gyalázza nagylelkű őseit. Mint pillékké válnak a selyembogarok: Úgy lassan más néppé lesznek a magyarok. A nagyok elkezdték: közel az ideje, Hogy e híres népnek lesz csak a hűlt helye.” PÉCZELI JÓZSEF

A szentimentalista stílus és a biedermaier

A szentimentalista stílus a klasszicizmus kísérő jelensége, a felvilágosodás kezdetétől ható stílustendencia. ÁNYOS PÁL, DAYKA GÁBOR és KÁRMÁN JÓZSEF műveiben uralkodóvá vált, de CSOKONAI verseiben éppúgy rábukkanhatunk, mint BERZSENYI, KÖLCSEY vagy FAZEKAS MIHÁLY költészetében. A szentimentalizmus későbbi nemesi változatát képviseli KISFALUDY SÁNDOR (Himfy, regék) és EÖTVÖS JÓZSEF (Karthauzi). A klasszicizmus szabályosságával, egyetemességével szemben a szentimentalizmust az egyéniesség jellemzi, amely előkészíti a romantika egyéniségkultuszát. Az egyéniség befelé fordulása eredményezi az érzelmesség elburjánzását, az irracionalitás elterjedését. Nyelvezetére éppen emiatt jellemző az egyes szám első személy használata (én-regények, levél- és naplóforma) és a lélekábrázolás összekapcsolása tájleírással. A szomorú vagy éppen tragikus alaphangulatú művek stílusát a visszafogottság, a tompítás, a finom, halk hatáskeltés jellemzi. Ehhez járul az elvont jelentésű szavak kedvelése, s ez a mű jelentését is homályossá, sejtelmessé változtathatja. Gyakoriak a természeti jelenségeket megszemélyesítő képek, amelyek vagy erősítik a lélekállapot bemutatását, vagy éppen ellenkezőleg, tompítják annak erejét.

Az érzelmek fokozott szerepének megfelelően lazulnak a klasszicizmus által megkövetelt formák, gyakorivá válnak a halmozások, felsorolások, ismétlések. A mondatfajták közül a szentimentalista stílus kedveli az érzelmeket kifejező felkiáltó, óhajtó és kérdő mondatokat, valamint a megszólításokat. A változatos szerkezeti elemek, a laza mondatszerkesztés zenei lehetőségek forrásává válik, s ezt a halk zeneiséget ugyancsak érzelmek, hangulatok megjelenítésére használja a művész. Megváltozik a szóhasználat is: a klasszicizmus fennkölt, ünnepélyes, választékos szavaival szemben a szentimentalizmus kedveli az egyéni, új szóalkotást, a régi vagy éppen népies szavak aktivizálását, irodalmivá emelését, s ezzel az emberábrázolást teszi gazdagabbá.

A következő szövegrészlet a szentimentalista stílus jegyeinek szemléltetésére szolgál:

„Nyughatatlanság volt az éj, mely ezt az estvét követte. Összeszorította szívemet barátném tanítása. Vágyódásaimnak sok érthetetlen mozgását láttam felébredni. Sok homályos érzéseimet egyszerre, mint a semmiből előmbe toppanni… Sok álmaimból összeszövött kép lebegett előttem, melynek valóságos mását az emberek fiai között még nem találtam, mely szívem rejtekébe volt edzve, és melyet csak halkkal érzettem és magamnak csak vakon tudtam kifesteni… A reggel ébren lepett meg… A keskeny és magános völgy lakosa, mikor a hegynek, mely lakhelyét keríti, tetejére legelőször felhág, látja a térséget, mely lábai alatt elnyúlik, a messzeség homályába beborított egy nagy véghetetlenség és zűrzavar nyíl meg előtte, néz, lát, de semmit meg nem különböztet: – Így vagyok én most!” KÁRMÁN JÓZSEF