Kaffka Margit: Színek és évek (1912)

Rozverits atya azonban elkerül a városból, s Magda lelki élete ismét elszürkül; Horváth akkoriban hosszas halódás után hagyja el családját. A lányok messze kerültek; mindhárman tanultak, diplomások lettek, s anyjuk kisvárosi magányában tűnődik el újra meg újra a rég elmúlt dolgokon.

Kaffka Margit én-regénye minden szubjektivizmusa ellenére is rendkívüli realizmussal ábrázolja a századvég Magyarországát. Az emlékezés keretébe foglalt történet lineáris szerkezetű, mégis modern; a szubjektív idő már nagy szerepet játszik benne. Egyes apróbbnak tűnő, de a hősnő életében jelentős események nagyobb teret kapnak, mint például második házasságának hosszú évei. Ebben a szerkezeti felépítésben az írónő módot talál arra, hogy Szinyér városán kívül a vidéket és a fővárost is bemutassa, s egyben a fejlődés tendenciáit is elénk tárja. Ezt a rendkívüli sűrítéssel éri el. Bármennyire is csak egyetlen asszony életét mondja el belső monológ formájában, mégis úgy vezeti hősnője sorsát, hogy bemutathassa a századvég körül egyre nagyobb arányokban Pestre áramló, vagyonát vesztett dzsentri új, külsőleges, társasági csillogásra berendezett, de alapjában véve nagyon is kispolgári, szegényes életét.

A felszín alatt lappangó forradalmiság rendkívül tömör és meggyőző ábrázolást nyer a szinyéri tűzvész leírásában.

A kétségbeesett parasztok a katasztrófa belső gátakat elmosó hatására teljesen szabadon engednek utat régóta gyülemlő keserűségüknek, a gróffal szemben érzett haragjuknak. A Pórtelky Abrisnál töltött időszak elmondásával Magda már előkészíti azt a katasztrófát, amely a tűzvészben robban ki, s az olvasóra akarva akaratlanul a nagy társadalmi robbanás asszociációit kényszeríti.

A modern pszichológiai én-regény jellegéből következik tehát, hogy Magda a központja mindannak, amit .Kaffka Margit elénk tár. A modernség azonban nemcsak abban jelentkezik, hogy mindent a hősnő érzésein, gondolatain átszűrve, a szubjektív idő ábrázolási módszerének felhasználásával tudunk meg, hanem például az asszociációk felhasználásának – legalábbis csírájában jelentkező módszerében is. Az írónő, akárcsak Proust, a legkevésbé esztétikainak tartott érzékelések felidéző erejét is felhasználja Magda sorsának elmondásában; ő is szerepet juttat a szagok múltidéző erejének. Nála még nem bontja fel az asszociáció a lineáris, időrendben haladó, hagyományos szerkesztést, hanem a sok apró mozaikból épülő regény emlékezésjellegét hangsúlyozza csupán – mintegy időbeli távlatba helyezve az eseményeket.

„Ennek a nyárnak az emléke olyan elevenen megmaradt bennem mindig, és különös módon kapcsolódik az érett málna szagával, amely igen sok volt akkor a kertünkben, és felérzett a verandáig, ahol szép, késő délutánok bronzos napfényében üldögéltem.” (XII. f.)

Ezek a jellegzetesen női módra konkrét emlékek azért olyan művésziek, mert az egyes személyek és események mögött mély távlatok nyílnak: különösen érdekes, ahogy Kaffka Margit szereplőiben a dzsentrivilág hossz- és keresztmetszetét mutatja be. Három nemzedék asszonyait képviselik grószi, Klára mama és Magda. Grószi még a vidéki nagyasszonynak a család érdekét minden elé helyező, határozott, intézkedő, következetes típusa. Klára mama a leginkább dzsentri – amit legalábbis ezen a fogalmon érteni szoktunk. Könnyed és felületes, semmi nem érinti igazán mélyen. Ez a vonása segíti át életének sok-sok nehézségén, érzelmi és anyagi problémáin. Nem az ábrázolás módjában, hanem típusában rokon Mikszáth férfi dzsentri figuráival. Magda már kifelé indulna ebből a világból: szeretné az újat, de külső körülményei, belső gátlásai ezt még lehetetlenné teszik számára. Lányai már értelmiségiek, akik a nagyvárosban élnek.

A három nő külső bemutatása is jellegzetes:

grószi puritánul méltóságteljes, Klára szépsége oszthatatlan és egyszerű, Magda azonban már érdekes: változékony arckifejezése, fehér cigányarca mindig újat és újat fejez ki. A modern szépségideált rajzolja meg benne az írónő.

A vidéki birtokos rokonságból a hiripi nagybácsi és Pórtelky Ábris képviselik a régi módon gazdálkodó, konzervatívan patriarkális urakat. A fiatalabb generációra Tabody Endre, a vagyonát felélő, egyre szegényedő, elkeseredésében mulatozó ifjúkori udvarló a legjellemzőbb. Akik eljutottak a teljes anyagi csődig, nemegyszer a pesti kispolgári hivatalnoki életformára kényszerülnek. A regény tehát nem marad adós a válasszal, mi vár a Tabódy Endrékre, ha mindenüket felélték, Rácz Gida és Klára mama sorsa vetíti elénk a változások irányát. Ezt a fajta új nagyvárosi polgárt a kifele-élés, a látszatok görcsös megőrzése különbözteti meg az igazi városlakóktól.