Hirdetés

Tímár Mihály kettős élete Jókai Az arany ember című regényében

8 perc olvasás
Tímár Mihály kettős élete Jókai Az arany ember című regényében

Több évig e két helyszín között ingázott. A tavaszt és a nyarat többnyire a Senki szigetén, a telet meg inkább Komáromban töltötte. Tudta, hogy nem tisztességes, amit tesz, hiszen mindkét helyszínen hazudott, vagy legalábbis elhallgatta az igazságot, és megcsalta feleségét. Tímea sem tudott Noémiről, és Noémi sem tudott Tímeáról. Mihályt szíve a szigetre, esze viszont Komáromba húzta.

Hirdetés


Hirdetés

Nem tudott választani a két hely között, egyik Balatoni utazása alkalmával már az öngyilkosságon gondolkozott. Ekkor azonban, egy mesébe illő fordulat történt; Krisztyán Tódor jelent meg Mihály előtt, és pénzt követelt. Miután megkapta, amit akart, Tímár ruháiban elindult, de egy rianásba esett és meghalt. Később, amikor testét kihalászták, az arcot már nem lehetett felismerni, csak az öltözetéből gondolták, hogy Tímár Mihály halt meg. Ez hozta a megoldást a főszereplő számára.

A Balatonnál történtek után Timár a Senki-szigetére ment, és soha többé nem tért vissza feleségéhez, aki azt hitte róla, hogy meghalt. Ezután, nemcsak Tímár, hanem Tímea is boldogan élhetett, mert mindenféle szégyen nélkül azzal lehetett, akit igazán szeretett. Ez a boldogság azonban csak kevés ideig tartott, mert Athalie felébresztette benne a gyanút, hogy a férje még mindig él, és ez a gondolat nem engedte, hogy felhőtlenül boldog legyen.

Komárom és a Senki-szigetének életformája szemben áll egymással. Jókai ezt a fajta városi életmódot rossznak, örömtelennek mutatja be, az egyetlen kiutat pedig a teljes harmónia megtalálása jelenti, ami viszont nem adatik meg mindenkinek. Nincs mindenki számára egy Senki-szigete. A műnek, amellett, hogy a kapitalizmus kritikája, fontos üzenete van, amit legegyszerűbben egy szólással fogalmazhatunk meg; a pénz nem boldogít. Ezt Tímár Mihály esete nagyon jól példázza.

Azt hiszem, Mihály jól döntött, ha döntött egyáltalán, mert tudjuk, hogy szinte Krisztyán Tódor halála hozta a megoldást. Úgy gondolom, hogy az őszinteség hamarabb elérte volna a célját, de Jókai idejében a válás még nem volt olyan mindennapos dolog, és akkoriban még egészen más volt az emberek gondolkodásmódja, mindenkinek megvolt a maga szerepe, amiből nehéz volt kitörni. A mai világban úgy tűnik, hogy könnyebb megtalálni azt, amire vágyunk, hiszen sokkal nyugodtabban vállalhatjuk érzelmeinket és sokkal rugalmasabb az emberek szemléletmódja.

Hirdetés

Lapozz a további részletekért

1 2


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!