Honoré de Balzac: Parasztok (1845), elemzés, tartalom

Balzac kitűnően ábrázolja a vidéki uzsorást, aki a pénzt nem önmagáért, hanem a belőle származó gyönyörök kedvéért gyűjti. Rigou veszedelmes ellenség: sértett hiúsága állandó bosszúvággyal tölti el, s hideg megfontoltsága, üzleti ravaszsága nagy előnyt biztosít számára ebben a küzdelemben. A Rigou-Soudry-Gaubertin triumvirátus felosztja egymás között a megye gazdasági és politikai pozícióit, és szilárdan kezében tartja a hatalmat. Balzac reálisan mutatja meg az erőviszonyokat: a helyi hatalom többet ér a párizsi összeköttetésnél: a gróf nem bír ellenfeleivel.

A második rész első fejezeteiben Balzac a vidéki tőkéseket, kereskedőket és tisztviselőket tárgyalás közben mutatja b*;: készül a háló, amely a nemes vadat elfogja. A vidéki hatalmasságok Soudryné szalonjában, a segédcsapatok pedig a Paix vendéglőben gyűlnek össze. Amikor a csatatervet megállapították, arról is tárgyalnak, hogy ki mit vásárol meg.

A gróf átmeneti győzelmet arat azzal, hogy a már letartóztatott kártevőket szabadon bocsátja. De kérlelhetetlen ellenségei nem tágítanak: Michaud agarának megölésével és a fák tervszerű pusztításával a vadorzók folytatják a harcot.

A regény egyre fenyegetőbb jeleneteket mutat be. Balzac az osztályharc legélesebb szakaszát ábrázolja, amikor Michaud meggyilkolását adja elő. Az író részvétele Michaud és felesége sorsának ábrázolásában világosan megmutatkozik. Balzac szívvel-lélekkel a nagybirtokot védő erdőkerülő mellett áll. Azért mutatja be példás kötelességteljesítését és becsületességét. Felesége éppen áldott állapotban van, ekkor vágtat orvosért a férj, hogy orvul lelőjék. A férj, majd a feleség tragikus halála gyűlöletet kelt az olvasóban az orgyilkosok iránt, de arról is meggyőzi, hogy ők fognak győzni ebben a küzdelemben. Valóban, a nyomozás nem vezet eredményre, a tábornok elbukott, a birtokot el kell adnia. Az író megoldotta a problémát: bemutatta a nagybirtok bukásának törvényszerűségét. Balzac részvéttel kíséri ezt a sorsot, érzelmileg tiltakozik is ellene, de a valósághoz híven mutatja be az elkerülhetetlen eseményeket.

A Parasztok nemcsak a nagybirtok kérdését veti fel:

a vidéki érdekhálózat kialakulására és tevékenységére is rávilágít. Bemutatja a kapitalizmus viszonyait és emberi jellemeket átalakító hatását, és keserű szavakkal bélyegzi meg a vérszopókat, akik a nagybirtok ellen segítségül szólítják és elárulják a parasztokat.

Balzac regényéből hiányzik a francia paraszt ábrázolása: a szerző csak hellyel-közzel szól földművesekről, mint Rigou vagy mások áldozatairól. A triumvirátus szövetségesei, a nagybirtok félelmes ellenségei valójában nem parasztok, hanem vadorzók, munkakerülők és katonaszökevények. A végső következtetés mégis reális: a dolgozó parasztokat élcsapatnak használja fel ez a vidéki érdekszövetség, s az osztozásnál még nagyobb nyomorba dönti, mint amilyent azelőtt ismert.

A Parasztok az író stílusának fejlődéséről is tanúskodik.

Balzac emberábrázolása, városképei, fordulatos párbeszédei már eddigi műveiből is ismeretesek. Ebben a könyvében helyenként a falu utáni vágy, a természet szépségének elképzelése ezt a városhoz láncolt írót megkapóan szép sorok írására ihleti. S mintha attól tartana, hogy olvasói belelátnak a lelkébe, Blondet levelében írja meg legszebb tájképeit. Különösen az 1560-ban épült kastély környékének leírása ragadja meg az olvasót. A nap heve éget, fecske cikázik a tó felett, tücskök cirpelnek, szöcskék zizegnek, magvak hüvelye pattog, a mák ragadós könnyekben csorgatja mákonyát, s minden éles körvonalakban rajzolódik ki a mélykék ég alatt. A virágágyak vörhenyes földje fölött vidáman gőzölög a természet párája, melynek részegítő illata elkábítja a rovarokat és virágokat, csípi szemünket, barnítja arcunkat. A szőlőtőn gömbölyödnek a szemek, és a kacsok oly finom szövevényt alkotnak, hogy megszégyenítik a csipkeverőket.” Ez a megszemélyesítő és érzékszervekre ható ábrázolás Balzac fiziológiai és ritkán megmutatkozó poétikus hajlamát árulja el. De az író szemléletében a táj szépsége az arisztokratikus kultúra megbecsülésével is szorosan összeforr. Balzac elsősorban azért nézi ellenszenvvel a paraszti parcella kialakulását, mert úgy érzi, hogy ezzel a képzőművészeti, zenei és irodalmi kultúra süllyedése, bukása jár együtt. Ezért ábrázolja annyi lelkesedéssel és melankóliával a kastély szépségét. Blondet levelében ezt olvassuk az ebédlő szépségéről: „A tekintetet elsősorban az olasz ízlésű, freskókkal díszített mennyezet vonja magára fantasztikus arabeszkjével. Lombok közé vesző stukkóminták sorakoznak a fal mentén, a mennyezetet díszítő lombfüzéreket támasztják alá gyümölcskosaraikkal. Közöttük a falrészeket ismeretlen művész remek festményei díszítik, amelyek az asztal gyönyöreit ábrázolják: lazacokat, vaddisznófőket, kagylókat, étvágygerjesztő falatokat, a legbizarrabb kínai művészettel vetekedő fantáziával – véleményem szerint legjobban ők értenek a dekoratív művészetekhez -, férfi, asszonyi és gyermeki alakzatokat idézve fel.” S amikor Blondet néhány év múlva, mint megyefőnök feleségével arra jár, alig ismer rá a környékre. Parasztparcellák, szántóföldek vannak a park helyén, s „nyomorult házikók” állnak a régi kastély átalakított utánzata mellett.