Gustave Flaubert – Bovaryné elemzés

A megjelenített magatartásformák is mélységes illúzióvesztést tükröznek. Emma Rouault hétköznapi figura; átlagos, de több, mint környezete („még a megyeszékhelyen is megállná a helyét”, Homais). Könyvfaló kékharisnya; életmintául szolgáló olvasmányai alapján regényes szerelemre és nagyvilági életre vágyakozik, ezért vergődik álmai-vágyai és kisszerű környezete között. (Unalmában „különböző katasztrófákat és véletleneket képzel el”, irigyli a „viharos” életűeket, állandóan nagy eseményre vár.) Mindig rosszul választ: Bovaryból, akit tehetséges orvosnak vél, rögtön házasságkötésük után kiábrándul. (Flaubert részletezi lelkiállapot- és érzelemváltozásait: „elhidegülését” Charles-tól – „miért is mentem férjhez?” -, akiben „fölsülése” után végképp minden bántja, „arca, ruhája léte” (II.11.), végül – tele „dühös vággyal, keserű gyűlölettel” (II.5.) – már az foglalkoztatja, „hogyan szabadulhatna meg tőle” (III.2). Rodolphe-tól kizárólagos szenvedélyt (és szöktetést), Léontól könnyedebb kalandot vár, de mindkettőjükben csalódik: szeretői alig különböznek férjétől, csak rövid ideig jelentenek újdonságot. Az álmodozás módszereit gyerekkorától fejlesztő (I.5.), az egész életét végtelen álommá tágító Emma paradox lelkivilágú naiv utánzó, egy teremtett világban él nem teljesen valóságos életet („női Don Quijote”) – a színházban, ahol épp a Lammermoori Luciát nézik meg, „egyszerre otthon volt lánykora olvasmányai között, W. Scott kellős közepén, egy másik világ légkörében”; s „az élettől futva így óhajtott elrepülni ő is egy ölelésben” (II.15). Mindig valami más környezetben látja, mindig valaki másnak hiszi magát.

Meghatározó élménye, a bál, nagy hasadást okoz életében, „valóságos szakadékot”: megérezheti a „nagyvilági élet illúzióját”, s eltávolodik a kispolgári élettől; „a jóléthez való dörgölőzés valami olyat rakott rá, ami nem fog többé letörlődni”, s később a „bálra való emlékezés állandó foglalkozásává vált” (I.8.). De nemcsak a bál emléke élteti: Léoné („átkozta magát, miért is nem szerette”), majd Rodolphe-é is (ezt „bezárta szíve legmélyebb rejtekébe”) – egész élete folyamatos emlék- és múltidézés lesz.

Szabadulási kísérletei valójában nem igazi kitörések – csak az eléje kerülő lehetőségekkel foglalkozik: apja „örül, hogy megszabadul tőle”, ő pedig, első próbálkozásként, férjhez megy, hogy elkerüljön Bertaux-ból, a tanyáról. Amikor unatkozik, egészségi állapota bírja arra Charles-t, hogy hagyják el Tostes-ot – a költözés, a gyerekszülés a következő kísérlet. Aztán a Rodolphe-kapcsolatba veti bele magát, majd bármire képes, hogy fenntarthassa viszonyát Léonnal. „Nem hajlandó szembenézni tényleges helyzetével, s ennek következményeként végül is tönkreteszik azok a realitások, melyeket megpróbált semmibe venni. Gazdagabb és ragyogóbb élet utáni sóvárgásának az a végeredménye, hogy kislányát, aki árván maradt, egy pamutfonógyárba küldik munkásnőnek” (E. Wilson). Először még „erényesnek és elérhetetlennek” látszik Léon számára, aztán egyre kevésbé tud úrrá lenni az eseményeken, egyre mélyebbre süllyed, egyre alárendeltebb szerepet játszik. Gyorsuló tempóban látjuk erkölcstelenségének fokozatait: „szinte kéjjel élvezte a győzelmes házasságtörés minden gonosz iróniáját” (II.11.), „egész élete a hazugságok szövedéke lett, valóságos szükséglet, hóbort és élvezet volt ez egyszerre” (III.5.), „ingerlékeny lett, torkos és kéjvágyó”; „egyedül a maga szenvedélyei foglalkoztatták, s a pénzzel annyit se törődött, mint egy főhercegnő” (III.6.) – „mégsem volt boldog, s azelőtt sem volt az soha”. Lheureux zsarolására férje betegeitől hiteleket szerez, Léont sikkasztásra biztatja; végül, pénzt kérve, sorra látogatja Rodolphe-ot, Guillaumint (akinek még elutasítja közeledését) és Binet-t (neki már felajánlkozik); végül Justin beviszi Homais „capharnaumjába”. öngyilkosságának oka nemcsak a lelepleződéstől való félelem, a kifizethetetlen adósság, hanem csalódása romantikus eszményeiben. Emma egyszerűen „eltévesztette a teret. Yonville-t nézi Párizsnak. Párizsban Balzac-hősnő lehetne, Goriot apó lánya, félelmetes-pompás nősténytigris. Yonville-ben ‘csak’ Flaubert-hősnő, Bovary felesége, komikus-megható férfipréda (Poszler Gy.).