Hirdetés

Műfaji sokszínűség Babits Mihály – Levelek Írisz koszorújából elemzés

10 perc olvasás

Legfontosabb, és általa legtöbbször és legmélyebben boncolgatott filozófiai problémája viszont az élet értelmének kérdése, és az, hogy az ember alkalmas-e egyáltalán a világ megismerésére. Az, ahogy Babits vizsgálja verseiben ezt a filozófiai problémát, tökéletesen bemutatja azt a bizonytalanságot is, ami a költő lelki és érzelmi világát általánosságban jellemezte. Ennek szemléltetésére négy verset szeretnék bemutatni, ahol ez a probléma különböző megvilágításokban és gondolati síkokban jelenik meg.

Hirdetés
  1. A lírikus epilógja
    • a vers műfaja: elégia
    • a vers formája: petrarcai szonett
    • bizonyos értelemben ez is Babits ars poeticájának tekinthető
    • azt mutatja be, hogy önmagunk megismerése volna a világ megismerésének kulcsa  de az ember még önmagát sem képes megismerni teljesen
    • A lírikus epilógja azt az általános igazságot fogalmazza meg, hogy az ember a saját véges elméjének és egojának keretei közé van szorítva, és ez úgy fogja őt közre, mint egy börtön  az ember alkalmatlan a világ megismerésére, azt csak saját szemüvegén keresztül képes látni, ennél tovább sose juthat, bármit tesz  a világ megismerhetetlensége tragédia a filozófus számára
    • dió-hasonlat: csonthéj = test; belső = lélek; törés = halál
  1. Sirvers
    • az alapmotívumban és a nyelvezetben érzékelhető Edgar Allan Poe hatása
    • gyakorlatilag A lírikus epilógjában megfogalmazott és kimondott általános emberi igazságokból való következtetés, annak folytatása:
      • az ember semmire sem kaphat teljes értékű és örök válaszokat, tehát a gondolkodás értelmetlen
      • mivel nemhogy válaszokat nem kapunk, de csak újabb és újabb kérdésekre lelünk, a gondolkodás boldogtalanná is tesz
      • ebből az következik, hogy gondolkodás nélkül lehetünk csak boldogok  jobban jár, aki semmi miértjét nem keresi, sőt az is jobban jár, aki halott, mert neki már semmi sem fáj
    • Babits bizonytalansága a túlvilágok létezésében
    • Babits halálvágya általánosan visszatérő elem a költészetében
  1. Sunt Lacrimae Rerum
    • A vers címe egy idézet Vergiliustól, mely ténylegesen azt jelenti: „A [az élettelen] dolgoknak is vannak könnyeik.” a vers nyelvezetére – vagy legalábbis címére – hatást gyakorol az antikvitás
    • Ebben a versben a fent megfogalmazott filozófiai problémát Babits lehozza saját költőségének szintjére: bizonytalan saját költői szerepének értelmében (pont a gondolkodás értelmetlensége miatt). Saját költői törekvéseit, a poeta doctust és a poeta moralist itt úgy festi le, mint olyan „lényeket”, akik csak ülnek egy szobában gubbasztva, és annyira törekednek az élet megfejtésére, hogy teljesen elfelejtik/elhanyagolják az élethez való kapcsolódást (vagy akár alkalmatlanná is válnak rá). Babits önmagát, mint poeta doctust itt egy bútorhoz teszi hasonlóvá: ő ebben a szerepben egy „élettelen lény, tompa darab”.
  1. Anyám nevére
    • a vers műfaja: tudatlíra
    • rengeteg benne az ismétlés
    • Babits ebben a versben a fent megfogalmazott filozófiai problémákat önmagára vonatkoztatja, mint emberre.
      • a gondolkodás értelmetlen  ő, aki világ életében gondolkodni és filozofálni vágyott, már eleve boldogtalanságra, magányra, és értelmetlen halála volt ítélve
      • Itt nyugszik az, ki nem élt”  a filozófus, és itt konkrétan Babits alkalmatlansága arra, hogy az élethez kapcsolódjon (mert túl sokat gondolkodik)
    • a vers végén ismét előjön a sír, a halál  halálvágy

LEZÁRÁS

Babits önmagáról való gondolkodásának két pólusa: egyszerre hirdeti büszkén filozófus mivoltál, és ostorozza magát emiatt. Ez a megbékíthetetlen ellentét tökéletesen megjelenik a kötet nyitó és záróversében. Az In Horatium és A lírikus epilógja mind Babits ars poeticájának tekinthető, pedig egymás ellenversei: Az In Horatiumban Babits büszke poeta doctusi szerepére (a vers hemzseg az antik műveltségi utalásoktól), míg A lírikus epilógjában megállapítja a filozófia értelmetlenségét. Ugyanakkor viszont nemcsak egymás ellenversei, mert egyik a másikból következik: az In Horatiumban megfogalmazza a soha meg nem elégedés gondolatát – A lírikus epilógjában ezt a világ megismerhetetlenségével magyarázza meg.

 

Lapozz a további részletekért

1 2


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!