Esterházy Péter: Pápai vizeken ne kalózkodj

Az intelem fő motívuma a beavatás motívuma. Ez a motívum már a legősibb irodalmi műfajokban a mesében, mítoszokban is jelen van, s újra és újra fölbukkan megváltozott formában a különböző irodalmi, történeti korban. A mesei hős vándorlása az akadályok leküzdése olyan szituációk, amelyeken keresztül jutva a hős beavatási útjának. A vitézzé válása már egy új, óhajtott életforma. Kosztolányi, „A kulcs” című novellájának hőse a hivatal labirintusán átvergődve válik felnőtté. Esterházy hőse, Miklóska is beavatott lesz az első munkanap végére, s ehhez és egész életéhez kap tanácsot, hogyan viselkedjen munkatársaival, vendégekkel, hogyan teremtsen kapcsolatokat, milyen legyen az emberi tartása. Erre vonatkozóan például ilyen intelmet kap: „Térülj, fordulj, jöjj, menj, láss, fuss, vergődj zöldágra, de a mosogatást soha ne vállald, nem a te munkád. Nem. Pincér vagy!”. Morális tartás kell, hogy jellemezze tehát Miklóskát, mely nemcsak ebből a részletből derül ki, hanem az egész műből, mivel vigyázni kell az erkölcsi tisztaságra. A novella nemcsak a morális érték fontosságát emeli ki, hanem az esztétikai értékrend fogalmát is. Ez a gondolat a zenehallgatás jelenetében kap hangot. Arra vonatkozóan is intelmet kap a hős, hogy fölismerje, hogy a társadalommal az egyén mindig a szakma révén érintkezik, s a pincérség klasszikusan polgári szolgálat lehetőségét hordozza. Erre így hívja fel a figyelmet az ismeretlen: „vigyázz a hangodra, ez morális és fizikai készenlétet jelent … és nem sündörögsz, hanem szolgálsz”.

Az intelem nemcsak Miklóskához szóló tanácsként értelmezhető, akár ars poetica-ként is értelmezhető. Ezt a lehetőséget több minden alátámasztja. Olyan utalások, amelyek a szövegalkotásra vonatkoznak, például: „csínján bánj a jelzős szerkezetekkel, tán óvakodj is tőlük … ezek csupán egymáshoz mértek, igazságok, jelzős szerkezeti igazság”. Az ilyen szövegbeli utalások a már említett Esterházy ars poetica-jára vonatkoztathatók. Arra, hogy az írónak alanyban és állítmányban kell gondolkoznia. A szöveg tudatosan rombolja szét azokat a nyelvi beidegzéseket, amelyek elkoptatottak és kiüresedtek. Ezt úgy éri el az író, hogy fölcseréli az állandó szókapcsolatok, szófordulatok megszokott mondatait, például: „lesz nemulass helyett lesz mulass, vergődj zöldágra”. A nyelvhasználat szándékoltan töredékes, a történetmondás nem folyamatos, az olvasónak magának kéne töredékekből összevonja a nap és az élet eseményeit. E tudatos töredékességet úgy éri el a szerző, hogy megszakítja a folyamatos történetmondást, csak felvillant egy-egy epizódot, vagy váltogatja az idősíkokat. Mindezen narrációs technikai eljárások jellemzők a posztmodern korára, s utalnak a világ megismerésének kételyeire, az élet töredékességére, a perspektívátlanságra.