Énszerkezet, önteremtés József Attila üzenete

A létnek ez az új élménye megfelelő magyarázatot kap két szellemi irány, a marxizmus és a freudizmus segítségével. A marxizmus a közösség a termelő erőkre és termelési viszonyokra alapuló tárgyias elmélete és racionálisan elgondolt alakításának a programja. A pszichoanalízis pedig a személy, az individuum tárgyias elméletét alkotta meg, felfedezte a tudattalan ösztönvilág és a tudatos énteremtés konfliktusának individuumteremtő szerepét, és kialakított egy olyan csupán szavakból álló gyakorlatot, a pszichoanalitikus terápiát, amellyel megszerkeszthető az én, a személy.

Láttuk, a Tiszta szívvel is egy formát keresett, valami szükségszerű, objektív alaprendszert, olyat, amely a véletlenszerű egyén lelke mélyén lakó abszolútum, egy tiszta struktúra, amely aztán különböző élethelyzetben eltérő sorsok kiépítését, eltérő individuum megteremtését teszi lehetővé. A költő a szerelemben is egy közös, a két ember között megteremtődő formát keresett, és ekkor 1929 elején, mikor a közösséggel való kapcsolat látszik a legfontosabb és legátfogóbb sorslehetőségnek, itt is egy közös külvilág és belvilág között közvetítő, azonos formát keres. Önmagam úgy valósulok meg, a Tiszta szívvel tiszta formáját úgy tudom betölteni, ha a külvilágban, a közösségben, a történelemben, az osztálytársadalom harcaiban is megtalálom, megteremtem ugyanezt a formát. A kor és a kor embere tükre egymásnak, mindkettő teremti és leképezi a másikat. De szó sincs egyszerű visszatükrözésről, valamilyen éppen ott aktuális valóság ábrázolásáról, hanem a lét formális titkának a feltárása történik.

1935-ben írja József Attila Halász Gábornak:

„…Én a proletárságot is formának látom, úgy versben, mint a társadalmi életben és ilyen értelemben élek motívumaival. Pl.: nagyon sűrűn visszatérő érzésem a sivárságé s kifejező szándékom, rontó-bontó, alakító vágyam számára csupán „jól jön” az elhagyott telkeknek ez a vidéke, amely korunkban a kapitalizmus fogalmával teszi értelmessé önnön sivár állapotát, jóllehet engem, a költőt, csak önnön sivársági érzésemnek formákba állítása érdekel. Ezért – sajnos – a baloldalon sem lelem költő létemre a helyemet – ők tartalomnak látják – s félig-meddig maga is – azt, amit én a rokontalanságban egyre nyomasztóbb öntudattal formaként vetek papírra.”

A forma itt a lét logikája, egy olyan logika, amely „nem tan, hanem a világ tükörképe” – írja egy kortárs filozófus, Ludwig Wittgenstein; egy különös „spekularitás”, egy olyan tükröződés, amelyben kölcsönösség uralkodik, a világ éppúgy tükre e formának, mint a forma a világnak, de valahol, minden mögött a forma az énből, a személy ősi belső rendjéből származik.

Azt, hogy a Tiszta szívvel belső formája hogyan tud ilyen közösségi létfilozófiává transzformálódni a Téli éjszaka című vers kapcsán szeretném megmutatni. Ez József Attila egyik legnagyobb verse, egy igazi és teljes világfilozófia rejlik benne, egy kor, egy gondolkodásmód teljes térképét adja. Ez az a vers, ahol József Attila tökéletesen végigviszi azt a késő modern poétikát, amit korábban idézett levelében említ. Európai költészeti párhuzama Eliot 1922-es Átokföldje című verse. Ez az a mű, ahol a tárgyias költészet, a világ belső és külső rendjének párhuzama, és e forma felfedezésének szükségessége a legátfogóbban jelenik meg. Hosszú vers, órákig kellene beszélni róla, de megpróbálom röviden összefoglalni. 1932 végén keletkezett s 1933. március 19-én jelent meg először a Népszavában. A vers címe a lét és az idő koncentrációját jelzi. Az, amiben minden kibomlik, nem más, mint a modernitás tele és a modernitás éjszakája, ebben az idő-térben alakulnak, bontakoznak ki a formák, a rendek, és ennek a hideg éjszakának a tiszta kontrasztos világában figyeli, nézi ismeri meg a dolgokat és önmagát a mindenhez tiszta szívvel, tiszta ésszel viszonyuló személy. Hogyan, milyen formák, konstrukciók szerint lehet lakni, lakozni ebben a létben?

TÉLI ÉJSZAKA

Légy fegyelmezett!

A nyár

ellobbant már.

A széles, szenes göröngyök felett

egy kevés könnyű hamu remeg.

Csendes vidék.

A lég

finom üvegét

megkarcolja pár hegyes cserjeág.

Szép embertelenség. Csak egy kis darab

vékony ezüstrongy – valami szalag –