Hirdetés

Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés elemzése

29 perc olvasás

Az író ezt a változatot még két további tervezetben pontosítja; sokáig habozik, hogy hőse kövessen-e el öngyilkosságot. Háttérbe szorul a társadalombírálat; az eredeti elképzelés válságleírása a romlott nagyváros nyomorító hatásáról („ahol csak apja, anyja nincs az embernek”, II.6.), a kocsmák, öngyilkosok, prostituáltak, „félőrültek” világáról csak keretül szolgál; az „eszmehordozóvá” vált főhős hatalomeszméje kerül előtérbe – így a pszichológiai-filozófiai szólam sűríti a szociálisat is. (Az író analitikus eljárása: „az emberben az emberrel együtt a világot is elemeire bontó módszer”, Török E.)

Hirdetés

és csak hosszú kísérletezés után mond le az eredetileg kiválasztott nézőpontról: az első személyű vallomásformáról. („Elbeszélés harmadik személyben, a szerző nevében, aki mint láthatatlan, de mindentudó lény van jelen, és ettől nem kell elállni egy percre sem”.)

Dosztojevszkij műveiben, saját megállapítása szerint is, „egyszerre több elbeszélés és kisregény zsúfolódik egybe”; sokféle különnemű elemből – műfajok keveredéséből is – új, bonyolult, nehezen meghatározható regényformát hozott létre. Nevezték többek közt regénytragédiának, társadalmi-filozófiai, ill. intellektuális-lélektani regénynek, eszmélésregénynek; a két legelterjedtebb meghatározás: művei ideologikus regények (Engelgardt) és polifonikus regények (Bahtyin). B. Engelgardt magyarázata: „Dosztojevszkij azt ábrázolta, hogyan él az eszme az egyéni és társadalmi tudatban, mivel szerinte az értelmiségi társadalom meghatározó tényezője az eszme. Ezt azonban nem szabad úgy értelmeznünk, hogy Dosztojevszkij É irányzatos elbeszéléseket írt és tendenciózus művész volt [É] ahogy más regényírók számára a centrális tárgy szerepét a kaland, az anekdota, a pszichológiai típus, a mindennapi vagy történelmi tabló töltötte be, az ő számára efféle objektumként az ‘eszme’ szolgált.”

Az író művei zenei felépítésűek: önálló szólamok, szubjektív részigazságok hangzanak egyidejűleg, álom és valóság keverésével, ellenpontozásokkal, hangnem- és ritmusváltásokkal – a „discordia consors” (összhangzó különbözőség) hatásával. Bahtyin szerint az író eleve különféle nézőpontokban, tudatokban gondolkodott; különböző megismerő, ítélkező ,én’-ek egymás közti kölcsönviszonyának problémáját helyezte világa középpontjába. („Regényeinek legalapvetőbb vonása az önálló, egymástól elváló szólamok és tudatok sokasága, a teljes értékű szólamok igazi, gazdag polifóniája. Műveiben nem jellemek és sorsok sokasága bomlik ki egy egységes, objektív világban, valamely egységes szerzői tudat fényében, hanem éppen egyenrangú tudatok és világlátások sokasága kapcsolódik itt össze valamilyen esemény egységében.”) A szerző által mindig meg is határozott alapeszme kivételesen fontos elem, de – az Engelgardttal vitázó – Bahtyin szerint nem maga az eszme a főhős, hanem az eszme embere, akiből az eszme hozza felszínre a benne lakozó rejtett tartalmakat.

A Bűn és bűnhődés középpontjában a napóleoni hatalomeszme és hatásának bemutatása áll, dialogikus viszonyban más eszmékkel, bűntettben realizáltan, sokféle következménnyel, cselekménymozzanatként. („A nem közönséges embernek joga van lelkiismeret-furdalás nélkül átlépni bizonyos akadályokon, de csak abban az esetben, ha eszméjét, talán az egész emberiség számára üdvös eszméjét másképpen megvalósítani nem tudja” (Raszkolnyikov), de „ki nem tarthatja magát ma Napóleonnak nálunk, Oroszhonban?” (Porfirij, III.5.) Az alapkérdést – pusztán gondolatjátékként – feltette már Bianchon is egy másik szegény joghallgatónak, Rastignacnak – megölné-e a mandarint?, l. Goriot apó -; Raszkolnyikov viszont a gyakorlatban is kipróbáljaÉ

Hirdetés

A mű – egész problematikáját meghatározó és feszültségét fenntartó – alapkérdései: átléphetők-e a társadalmi-erkölcsi normák? Melyek egy torz eszme hatására cselekvő ember sorslehetőségei? Mit tehet az egyén a nyomor, a kiszolgáltatottság, a rossz társadalmi berendezkedés ellen? Le tud-e számolni Raszkolnyikov az erkölcsi szabályokkal, el meri-e követni tettét, miért is gyilkol, leküzdhető-e bűntudata, vállalja-e a szenvedést?

A regény a megírás jelenének Pétervárján játszódik, egészen szűk terekben – áthallható, átjáró bérszobákban, rendőrségi irodákban. Raszkolnyikov odúját – változatos szinonímasora: lyuk, ketrec, szekrény, zug, hajófülke stb. – édesanyja is koporsóhoz hasonlítja; szerinte „legalább felerészben ez a szoba az oka, hogy ilyen búskomor” lett a fia (III.3.), aki szintén lát összefüggést: „abban a lyukban, abban a gyűlöletes koporsóban érlelődött mindez” ( I.5.); „Behúzódtam, mint a pók, a zugomba. és tudod-e, hogy az alacsony és szűk szoba szűkíti az agyat és a lelket? ó, hogy gyűlöltem azt az odút!” (V.4.). Ha fuldoklik, utcákon, a Néva és a Katalin-csatorna partján bolyong, kocsmákban keresi az emberek társaságát. („Minden embernek levegő kell”, Szvidrigajlov, VI.1.; Porfirij is megállapítja, hogy Raszkolnyikovnak „itt most nincs elég levegője”, VI.2. – aztán elküldi a szibériai sztyeppékre.)

Lapozz a további részletekért

1 2 3 4 5 6


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!