Déry Tibor: Szerelem

Szereplők: MAMA: Végig a múltjában, a szép emlékeiben él. A jelen csak a menye által írt kegyes hazugságokat tartalmazó levelekben ér el hozzá. A rendező a történéseket dokumentumszerűen ábrázolja. Ezekkel a képekkel váltakoznak a mama emlékében megjelenő emlékképek. Ezek bevillantott állóképek vagy rövid jelenetek formájában kapnak helyet a filmben. A rendező ezekkel az emlékképekkel láthatóvá tudja tenni a jelenben is továbbélő múltat. Fényképek, tárgyak, apró asszociációkat keltő részletek a családi élet mozzanatait villantják fel. A film operatőre Tóth János erős hatású, közeli, mégis finom képekben jeleníti meg az idős asszony arcát és a szoba részleteit. A mamát Darvasi Lili játssza. A műben a drámai csúcspont a mama halála, aki nem tudta megvárni fia szabadon bocsájtását. A filmben a halál beálltát nem látjuk, a rendező csak jelzésekkel utal rá: Luca gyertyát gyűjt, János a lakásukban megtalálja a mama tárgyait (szemüveg).

LUCA: Töretlenül kitart a férje mellett, bár azt sem tudja, hogy él e még és a gimnáziumi lakásából is elbocsájtják, mégis ahhoz is ereje van, hogy gondozza, ápolja az anyósát. Az anyósában szereti tovább a férjét. Amikor a mama állapota válságossá fordul és a fiát szeretné látni az operatőr figyelme a Lucát alakító Törőcsik Mari arcára irányul. Gesztusai mögött belső vihar nem érződik, az arcjáték, a mozdulatok és a hang tökéletesen képesek elhitetni a mamával a kegyes hazugságot. Luca minden megnyilvánulásában, s a nyers kitöréseiben is őszinte szeretet nyilvánul meg az anyósa iránt.

JÁNOS: A film utolsó részében János személyén keresztül követhetjük az eseményeket. A börtön rideg, komor világából a főhős a tavaszi ébredő városba kerül. A főhős magatartása a filmben is olyan, mint a novellában, tétova, bizonytalan, kezdetben gyanakvó. Alig akarja elhinni. Hogy valóban szabad. A rendező Luca és János találkozását hosszasan készíti elő, a nézőket az érzelmi tartalmak átéléséhez a képzelt ölelések bejátszásával segíti. A találkozás megjelenítését is, ahogy a szereplők megjelenítését visszafogottság, szemérmesség, tartózkodó viselkedés jellemzi.

Az elbeszélésben Déry lineáris vonalú kronológiát követ, a filmben viszont az ábrázolástechnika újszerűsége, hogy megbontja a cselekmény leírását, a jelen világába az emlékezést és a képzeletet is bekapcsolja, így jelenítve meg a szereplők összetett lelkivilágát, gondolatait. Ennek módja a múltbeli emlékképek és jelenetsorok sokszor történő felvillantása. Ezek gyakran váltakoznak a mamához tartozó tárgyak közelében fényképezett képeivel, amelyek szinte állandóan jelen vannak a filmben.

A filmben a hangok, zörejek tökéletes összhangban vannak a képi megjelenítéssel, illetve a szereplők tudatában megjelenő gondolatokkal, érzelmekkel. A hangok tehát a belső tartalmak kivetülései (villamos zörejei, cella ajtajának nyikorgó hangja, természet hangjai).

Az idő múlását a rendező a hangsúlyozott ismétlésekkel érzékelteti. Többször látjuk az ősz, a tél, a tavasz képeit, az első áztatta utcát, a kertet, az ablakban a fiát váró mamát. A várakozás lassúságát ellensúlyozzák a filmben pergő, mozgalmas montázsok, amelyekben gyors villanásszerű képek és hosszabb jelenetek váltják egymást.