Dadaizmus 1916-1922 – „a nagy észvesztés”
Elutasításaikban odáig jutottak hogy még a modern irányzatokkal is szembe szálltak, tehát az expresszionizmussal, de főleg a kubizmussal, a futurizmussal, az absztrakttal –, pótlékoknak tekintették őket, s közeli romlásukat jósolták. A Dadát sokkal inkább a gesztus, mint maga a mű érdekelte; s ez a gesztus egyaránt jelentkezett a szokások, a politika, a művészet, de az emberi kapcsolatok területén is; s ez a gesztus mindig provokatív volt. Nem tűrtek semmiféle szolgaságot, még a Dada szolgaságát sem. Tehát, hogy élni tudjon, a Dadának minden pillanatban szét kellett rombolnia, meg kellett tagadnia önmagát.
Az idő távlatából megállapítható, hogy a zürich-i dadaisták közül a legkiválóbb képzőművész Hans Arp volt. De amit dadaista képzőművészetnek nevezünk, az nem valami pontosan körülhatárolható jelenség. Nincsenek világosan kifejtett alapjai, stiláris elvei; tulajdonképpen a már más mozgalmakban – annak ellenére, hogy azokat pusztulásra ítélték – fellelhető alkotóelemek keveréke volt. Mégis a Dada művészetének legsajátosabb alkotásaiban van valami különösség. Bennük nem a rendező elem, nem a stiláris összefüggés keresése, nem a formai arányosság uralkodik. Művészei nem is műveket alkotnak, hanem vitázó önkényességgel tárgyakat készítenek.
A dadaista szellemiség nagyon hamar elterjed Európában, Berlinben, Kölnben, Hannoverben és végül Párizsban is.
1917-ben ment Haulsenbeck Berlinbe, ahol szétszórta a dadaizmus vírusát, ám ez a csoport hamarosan politikai hangvételt kapott. Itt a Dada követői a Spartacus Szövetségben egyesültek, s közülük néhányan az utcai harcokban is részt vettek. „Végtelen viták folytak a művészetről, de mindig és kizárólag a politikával összefüggésben…” (Ervin Piscator, 1929.). A berlini dadaisták legnagyobb eredménye a fotomontázs volt, melyet 1918-ban Raoult Hausmann (1886-1970) talált ki, de hamarosan alkalmazni kezdte több alkotó: Kurt Schwitter, Hanns Arp, Francis Picabia és Max Ernst is. 1921-ben rendezték meg az „Első Nemzetközi Dada Vásárt”. „Voltak ott képek, fotomontázsok, reliefek, dadaista plakátok és falragaszok – összekeverve, hanyagul felrakva. A mennyezetről lógott egy német tiszt bábfigurája, feje helyén egy disznófej.” – írta Rubin. Ám ezután a hangos bemutatkozás után a berlini csoport hamarosan szétesett.
A kölni dada magjait Hans Arp vitte Zürichből, hol Max Ernst (1891-1976) és Johannes Baargeld (189-1927) festőkkel közvetlenül a háború után létre hozta a Central W/3 új dadaista csoportot. Egy söröző kertjében 1920 áprilisában nyílt meg a csoport legfontosabb kiállítása, melyről Rubin a következőket írta: „Ahhoz, hogy a kertbe jussunk, át kellett haladni egy nyilvános vécén, kicsit arrébb elhaladtunk egy elsőáldozós ruhában obszcén verseket szavaló kislány mellett. A falakon kollázsok, a kertben körben különféle tárgyak vannak, többek között Baargeld „Fluidoskeptrik„ című munkája: egy vérszínű vízzel megtöltött akvárium, a felszínén női hajszálak úszkáltak, az alján pedig egy ébresztőóra – par excellence dadaista tárgy. Nem kell mondanom, hogy a látogatók többsége sokkos állapotban volt; a dühkitörések levezetésére egy Ernst által készített fa tárgy volt elhelyezve, lánccal hozzáerősítve egy szekerce, amely invitált annak elpusztítására. A kiállítást a rendőrség záratta be az obszcenitást kifogásoló panaszok hatására…”
Hannoverben a dadaizmust Kurt Schwitters (1887-1948) jelentette. Schwitters 1918-ban szakított a hagyományos festészettel, úgy döntött, hogy nem alkalmaz nemes anyagokat, – olajfestéket, színezőanyagokat –, különféle maradékokból (rongyok, villamosjegyek, fadarabok, konzervtetők, vasdarabkák, szögek, borítékok darabjai, bélyegek, tyúktoll, bőr, kő, zsinórok…) készített kollázsokat. Művei, „a piszok festészete” (G.Grosz önéletrajza) kizárólag ezekből készültek, e szedett-vedett anyagok összességéből származtak. Tehát nevéhez fűződik az assamblage forradalmi módszere, melyet ő 1919-től „Merz”-nek nevezett. Az elnevezés az egyik alkotásán felhasznált szórólap „Commerzbank” feliratából, a szó csonkolásából eredt. E gesztusával is a Dada üzletellenességét kívánta demonstrálni. 1919-ben nagy kiállítást rendezett munkáiból a Der Sturm galéria Berlinbe.
Lapozz a további részletekért