Camus: A pestis (1947)

A pestis azonosul a fasizmussal is, amennyiben a német megszállást jelképezi – a fasizmust a járványok képével mások is összekötötték (vö. Capek: „fehér kór”) -, de ezen túl az egész, abszurdumokkal körülvett emberi sorsot, és az ember tudatában is pusztító vészt is szimbolizálja; „a műnek társadalmi és metafizikai jelentése van” (Camus). A pestis minden csapás, ami az emberiséget sújthatja, a titokzatos, ellenséges erők szimbóluma. Az író a csapás (a rossz, a szenvedés) örök jelenlétét hirdeti, a mindig újrakezdődő harc pusztán átmeneti eredményeit – magunkban hordozzuk a legyőzhetetlen, kipusztíthatatlan pestist. De szerinte éppen és csak a csapások idején fedezhető fel, „hogy az emberek inkább jók, mint rosszak” (3. rész), és „az emberben több a csodálnivaló, mint a megvetnivaló” (5. rész).

„Mint Sziszüphosz, mint Prométheusz, mint Faust, mint Madách Ádámja, Rieux doktor és társai is az ember örökké ismétlődő, sosem biztos, se veszélytelen s mégsem hiábavaló harcát vívják a földi lét, a rossz, [É] az értelmetlenség, a halál ellen. Tudják, hogy győzelmük ideiglenes; de a mások nyomora vagy a saját szenvedésük, az értelem vagy a szeretet (Camus-nél: „gyengédség”), veszendő embertársaik irányában a kötelesség, a más példája, netán a kétségbeesése arra tanítja mindnyájukat, hogy a baj sose hal ki egészen” (Gyergyai), de azért van enyhítő-vigasztaló tanulság: „most már tudták, hogy ha van valami, amit mindig kívánni és néha elnyerni lehet, az nem más, mint az emberi szeretet.”

A mű fordítója Győry János.