A felvilágosodás főbb témái, kérdésfelvetései Berzsenyi Dániel episztoláiban

„Ezen gondolati s érzeményi keskeny körből lehet azt kimagyarázni, hogy Berzsenyi magát már egészen kimerítettnek lenni látszatik, s talán elérte, noha még igen jókor, a határt, melyet a természet a poeta és nem-poeta közt vona, s a mit utóljára a legnagyobb, leglelkesb költőnek is elérni kelletik. Mert másként hogyan kelle vala származniok azon IV. könyvbeli Episztoláknak, azon durva jambusokba öntött deklamációknak? A poézisnek ezen korcsneme darab időtől fogva a magyar literatúra köréhez képest sűrűen kezd gyakoroltatni. De jól mondá Lessing: egy kicsiny, de poetai bordal szerzője inkább poeta, mint az ízetlen Hermanniásokat koholó.” (Kölcsey Ferenc)
Berzsenyi Dániel életrajza röviden
Berzsenyi Dániel 1776. május 7-én született a dunántúli Egyházashetyén középbirtokos család egyetlen gyermekeként. 13. életévében került Sopronba, ahol közel 7 évet töltött az evangélikus líceum előkészítő osztályában. Gimnáziumi tanulmányait nem fejezte be, 1793-ban megszökött Sopronból, beállt katonának, de hamarosan a katonaságtól is elmenekült. Egy ideig Niklán, nagybátyjánál élt, majd innen néhány évre visszatért apjához, de kettejük között elhidegült a kapcsolat. 1799-ben feleségül vette Dukai Takács Zsuzsannát. Felesége birtokán, Kemenessömjén mellett telepedtek le. Berzsenyi Dánielből önellátó, kiváló gazda lett. 1804-ben Niklára költöztek. Otthonát ritkán hagyta el, életét elszigeteltségben töltötte, ezért nevezték „niklai remeté”-nek. 1810-től Kazinczy Ferenccel és íróbarátaival rendszeres kapcsolatban állt, akik próbálták bevonni az irodalmi életbe, de kölcsönösen csalódottak, és súlyos válságba sodorták az érzékeny költőt. Kölcsey Ferenc 1817-ben kemény recenziót fogalmaz meg művészetéről, amelynek hatására Berzsenyi tőle is eltávolodik. Kölcsey recenziója után már nem sok verset írt, legfőbb céljává az vált, hogy Kölcseynek méltó választ adjon. A következő években életét a költői alkotás helyett főleg a tudományoknak szentelte, ezt jelzik egymás után elkészült tanulmányai. Utolsó éveiben sokat betegeskedett, 1836. február 24-én hunyt el Niklán.
A felvilágosodás szellemisége
A felvilágosodás a XVIII. század meghatározó filozófiai, esztétikai eszmerendszere. Az új gondolkodói magatartást a tekintélyelvű kötöttségekkel szemben való gondolkodás merészsége és az emberi ész szabadsága jellemezte. Két ismeretelméleti irányzat határozta meg: az empirizmus és a racionalizmus. Az empirizmus az a filozófiai alapelv, amely szerint minden tudományos megismerés egyedüli alapja a tapasztalat. Az ismeretelméleti módszert Francis Bacon, John Locke és David Hume dolgozták ki. A racionalizmus Descartes nevéhez fűződik. Ezen filozófiai irányzat azt vallja, hogy az emberi megismerés forrása a ráció, az ész, az értelem, az általánostól következtetünk a konkrétra. Descartes tétele szerint az ember saját tudatában képes megismerni magát (cogito ergo sum – gondolkodom, tehát vagyok). A felvilágosodás gondolkodói mindent elutasítanak, amely szembekerül a józan ésszel, lázadnak azon társadalmi szokásokkal és intézményekkel szemben, amelyek ellentétesek a természeti törvényekkel és észszerűtlennek bizonyulnak. Hisznek abban, hogy reformok útján egy igazságosabb társadalom létrehozható. A felvilágosodás legfőbb gondolata, hogy az ember eredendően jó, neveléssel és tanítással pedig még tovább tökéletesíthető. A körülöttünk lévő világ, a természet működése megismerhető, a tudásnak ezért semmi sem szabhat határt, a társadalom pedig igazságosabbá és jobbá tehető. Ebben az időszakban kiemelt figyelmet fordítottak a testi, erkölcsi és szellemi képességek kibontakozását szolgáló nevelésre. Magyarországra a polgárosodás hiánya és a társadalmi megkésettség miatt az új eszmék később, a XVIII. század harmadik harmadában érnek el. A felvilágosodás szemléletét a földbirtokos nemesség értelmiségivé váló rétege támogatta, amelynek köszönhetően a nyugati polgárság forradalmi eszméi szükségszerűen átformálódtak. Elsősorban az elmaradottság leküzdését, a kulturális haladás igényét vették át, amelynek egyik fontos eleme a nyelvújítás volt. Írói társaságok alakultak, megjelentek az első hírlapok, szépirodalmi folyóiratok.
Az episztola műfajáról
Az episztola költői levél, rendszerint verses formájú. A görög episztolé szóból ered, melynek jelentése küldemény. A műfaj hagyományai az ókorba nyúlnak vissza, első nevezetes művelője Horatius volt. Jellemzően van címzettje, akit a költő maga is megnevez, akár már a vers címébe emelve annak a személynek a nevét, akihez az episztola szól. Tárgya rendkívül változatos, többnyire nem csupán személyes érdekű. Hangja közvetlen, hangneme emelkedett. Gyakran tanító jelleggel bír, mivel egyetemes mondanivalóval rendelkezik, általában erkölcsi, világnézeti elvek kifejtésére alkalmas.
Műfajok Berzsenyi költészetében
Versei között szentimentális dalai, mint például a Lollihoz, a Szerelmes bánkódás, valamint filozofikus-gondolati költeményei, mint az Osztályrészem, a Magányosság, azt mutatják, hogy annak ellenére, hogy egyénisége vívódik a nemesi-birtokosi lét szűkös lehetőségeivel, mégiscsak ez a létforma a menedék számára. Szemléletmódja alapján az emberi boldogság alapjai a béke, a műveltség és a kultúra. Ódáit főként első, sömjéni korszakában írta, amelyekre a klasszikus, maradandó emberi értékek, mint a bölcsesség, a harmónia és az erény hirdetése a jellemző. Korai ódái közé tartoznak a Fohászkodás és A tizennyolcadik század. Ódáinak másik részét a napóleoni háborúk idején írta, amelyek a magyar nemesi összefogást és az önfeláldozó hazafiságot dicsőítik. Ide sorolható Az ulmai ütközet és A magyarokhoz című költeményei is. Berzsenyi verseinek jelentős részét az elégiák képezik, mint a Búcsúzás Kemenes-Aljától, a Levéltöredék barátnémhoz és A közelítő tél. A költemények hangulatában a melankolikusság, a létösszegzés, és a magányérzésből táplálkozó rezignáció jelenik meg. Elégiái a Kazinczy baráti körével való ismertséggel kezdődtek. Durva, somogyi környezetéből és magányából hirtelen kiszakadva a nemzet legműveltebb tagjai közé került, akiknek műveltsége lenyűgözte: nemesi eszményei helyett a felvilágosodás szellemi fényét kezdte magasztalni. Nyilvános költői fellépését követően már nem írt sok verset, és egyfajta költői szerepváltás érkezett el: részletesebben megismerkedett a felvilágosodás tanaival, episztoláiban és epigrammáiban közösségi költőként szólalt meg, a tudomány kultusza és az észszerűség eszméit hirdette. Olyan érzelmileg üres deklamáló költemények kerültek ki a kezei közül, mint a Kazinczy Ferenchez, a Napoleonhoz, Dukai Takács Judithoz és Vitkovics Mihályhoz írt episztolák.
Berzsenyi episztolaköltészete
Berzsenyi egyik legkedveltebb műfaja az episztola volt, amellyel ókori mesterét és példaképét, Horatiust követi. Gyakran írt episztolákat rokonaihoz, barátaihoz, költőtársaihoz, politikusokhoz. Ezen költeményeinek kettős funkciójuk van: egyrészt valódi levelek, információt és hírt nyújtanak Berzsenyiről, másrészt lehetővé teszik számára, hogy kifejthesse személyes irodalmi, tudományos és politikai nézeteit. Berzsenyi több versében összefolynak az episztola és az óda határai (Virág Benedekhez), más költemények címe episztolára utal, de inkább elégiának tűnik (Levéltöredék barátnémhoz). Találunk olyan alkalmi jellegű verseket, amelyek inkább dicsőítő versek (Felsőbüki Nagy Pálhoz). Berzsenyi valódi episztolái a műfaj remekei. A Vandal bölcsesség című episztolájában történelmi példák felsorakoztatásán keresztül törekszik rávilágítani, hogy az erőszak az ész és a józanság pusztulását okozza. A többi episztolájától abban különbözik, hogy azok megszólítottjai személyek, addig ezen versében a megszólított egy fogalom, amelyet megszemélyesít. A versben a beszélő egy, a tudományokat elítélő szemléletmódot, a vandal bölcsességet szólítja meg, amely abban áll, hogy minden romlás okai a „Tudósok” és a „Könyvek”. Az episztola tanulsága az, hogy a társadalmi képzés kizárólag egy szakadatlanul előrehaladó folyamatként lehetséges, amely a fejlődést szolgálja és kiutat jelent a sötétségből. A tudományok igaza mellett szól, és elutasítja az erőszakot és a filozófiát megtagadó szemléletmódot. „A vandaloknak ferde bölcsesége Ismét divatba jő s csudáltatik; Ezek, hogy a nagy Rómát dőlni látták, Vesztének abban lelték fő okát: Hogy ottan írni és olvasni szoktak; S ez okra nézve ők a könyveket Elégeték mint ördögségeket. S hogy most kiforrta Párizs régi mérgét, Mi szülte azt más, mint könyvek s tudósok? Égetni kell hát minden könyveket, Égetni mindazt, aki gondol és lát!”
Lapozz a további részletekért