Hirdetés

Babits Mihály élete és munkássága

20 perc olvasás
Babits Mihály élete és munkássága

Mit tudom én, mi szeretnék lenni!”

Az évszakváltás ettől kezdve nem állítható párhuzamba az emberi léttel: a tavasz nem az újjászületés, hanem a tél elmúlásával az élet pusztulásának képe lesz. A hasonlatok helyett itt már a metaforikus sejtelmesség kerül túlsúlyba. Az eddigi általános elmúlás-gondolatot most a személyes halál döbbenete erősíti fel. A nyolcadik versszakban háromszor tér vissza erős hangsúllyal kiemelve az én személyes névmás, s az eddigi nyugodt ütemezésű dallam (4 – 4 – 2) most izgatottá válik: pirrikhiuszokkal tarkított trocheusok közvetítik a rémületet:

Hirdetés

Csak az én telem nem ily mulandó.

Csak az én halálom nem halandó.”

A két metafora után (madár, lombon) a refrén megváltozott hangulattal szólal meg,: az „én” egyéni pusztulását jajgatja el. A halállal mindenkinek egyedül kell szembenéznie, ezt az elmagányosodást jelenítik meg a kilencedik versszak inverzióval szaggatott mondatpárhuzamai, s a „lompos” ragrímek. A magány fájdalmát növeli, hogy a tavasz az műveit is halálra ítéli („Ami betüt ágam irt a porba, a tavasz sárvize elsodorja”).

Hirdetés

A költemény záró szakaszának metaforája (száradt tőke) visszaível a kezdő strófa képeihez, s így kerek egésszé formálja a vers képrendszerét. A kiszáradt szőlőtő, s a letört karó a fő mondanivalót hordozza: minden hiábavaló, nincs többé remény. A halál iszonyata némileg oldódik az asszonyi jóság népdalszerű szimbolikájával, a karóra boruló rózsa költői képével. Ezt a beletörődést sugallja az utolsó versszak zenéje is: visszatér a vers nagy részében uralkodó kiegyensúlyozott hangsúlyos ritmus 4 – 4 – 2-es ütemezése.

A prófétaszerep vállalása

Babitsot az emberiségre váró kínok is gyötörték. A kultúra s az emberiség féltésének morális parancsa fordította szembe a fasizmussal.

Jónás könyve (1938)

1938 őszén jelent meg a négyrészes elbeszélő költemény. A történet csaknem végig követi a bibliai elbeszélést, de olykor részletezéssel bővíti ki annak előadását. Ilyen pl.: a tengeri vihar, a ninivei vásár leírása, s Jónás a hal gyomrában ironikus bemutatása. A bibliai történettől azonban eltér a költemény: ott a niniveiek bűnbánatot tartanak s megtérnek, itt viszont kinevetik és tovább élik bűnös életüket.

Ez a változtatás a költő művészi szándékait szolgálta. A mű ugyanis elbészelő keretbe foglalt nagyszabású lírai önvallomás. Babits költői hivatásáról mond véleményt olykor ironikusan, olykor pátosszal. Babits Jónásként menekül az Úr akarata elől: nem akart próféta lenni, „szigetre” vágyott, hol egyedül lehet. A fasizmus előretörésével látta be, hogy az elvonulás lehetetlen, s a költő nem térhet ki feladatai elől, a felelősségvállalás alól.

A testi-lelki gyötrelmek kényszerítik Jónást és Babitsot, hogy prédikáljanak Ninive ellen. A Babits-féle Jónás azonban komikus, alakja esetlen. Elmenekül a városból a sivatagba és várja Ninive pusztulását. De rá kell eszmélnie, hogy nem az eredményen, hanem a szándékon kell mérni a prófétát, a költőt: a gonoszság világában nem menekülhet , nem hallgathat,

Hirdetés

„mert vétkesek közt cinkos aki néma.

Atyjafiáért számot ad a testvér:”

A költő, a próféta kötelessége a harc az embertelenség, a barbárság ellen még akkor is, ha ez a küzdelem esetleg komikus és eredménytelen. A küzdő humanista ember álláspontja ez.

Ninivét az Úr mégsem pusztítja el, s ebben a befejezésben ott rejlik valami remény is: az emberiség nagy alkotásai túlélik a gonoszságot. Jogos a felháborodás az erkölcsi romlottság fölött, de jogtalan a világ teljes pusztulását követelni – ez is egyik tanulsága a műnek.

A Jónás könyvének a nyelve a választott témának megfelelően bibliai ódonságú. Főleg a nyelvi archaizmusok biztosítják ezt, s az egykori bibliafordítók „latinizmusai”is megtalálhatóak a szövegben, pl.: „futván az Urat” (mivel a latinban a „fut” ige vonzata a tárgy).

A költemény ironikus-komikus ábrázolása a bibliai ünnepélyességet olykor hétköznapi, prózai szavakkal, mondatokkal ellensúlyozza, pl.: rühellé, lotykos, fene víz, stb.

Hirdetés

A versforma is a tárgyhoz s a kettős hangulathoz alkalmazkodik: egyenetlen hosszúságú jambikus sorokból áll a költemény; gyakoriak a sorátlépések, s a rímekre sem fordított túl sok gondot a költő. A szándékolt „egyszerűség” mögött azonban hallatlan műgond húzódik meg.

Lapozz a további részletekért

1 2 3 4 5


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!