Babits Mihály, a humánum őrzője

A fenti három művet a költő egész életművével együtt szemlélve nyilvánvaló válhat számunkra, hogy Babits milyen menthetetlenül érzékeny volt a világ és az emberiség szenvedéseire, s ez milyen intenzív fájdalmat okozott neki. Költészetét a kezdetektől fogva haláláig meghatározta a homo moralis attitűd: a Május huszonhárom Rákospalotán az 1912-es „véres csütörtök” oktalan barbársága ellen szólal fel, a Jónás könyvét a hozzá tartozó Jónás imájával pedig már élete végén, gégeműtétje után némaságra ítélve írta, amelyben már egyenesen a bibliai alakhoz hasonló prófétaszerep nehézségeiről és felelősségéről ír. Az emberiségért, a világ sorsáért való aggódásában Babits olyan ördögi kérdéseket tett fel ugyanis, amelyek magasabb szinten történő megválaszolhatatlansága könnyedén depresszióba vagy akár őrületbe taszíthatja az embert: Miért? Mi okból? Mi célból? Annak, aki e kérdésekre babitsi felelősséggel keresi a választ, fel kell készülnie a legrosszabbra: bármennyit keresi a megoldást, sosem fogja megtalálni. És ettől lehetetlen szabadulni.