Arany János: Toldi estéje II. elemzés

Az olaszt természetesen legyőzi Toldi, majd elindul haza anélkül, hogy felfedné kilétét, de a tömeg utána megy, és visszahozza, elmondják, hogy a király azért nem adott eddig kegyelmet, mert azt hitte már nem él. Ekkor tehát úgy néz ki, hogy minden jóra fordulhatna, elképzelhető lenne, hogy ismét boldog vége legyen a műnek, de sem a cím nem erre utalt, sem az elején a sírásás. Meg aztán minek írta volna meg Arany kétszer ugyanazt a történetet?

Amíg Toldi a királyi palotába tart, Bence elégtételt kap a kapus személyében, végre ő nevethet valakin, tehát egyelőre minden jól alakul, ám ekkor jön az első Toldiból már ismert motívum: a gyilkosság, ami itt is fordulópontot jelent. Csakhogy ott ez az esemény indította el Toldit vándorútjára, és ezzel végül is álmainak megvalósítása felé, itt ez indítja el a bajokat. Toldi ismét ölt, és most már nem lehet úgy felmenteni, mint először. A király is halálra ítéli.

Mire azonban az érte küldött emberek megtalálják, már haldoklik, megviszik hát a királynak az üzenetet, hogy hagyja meg neki utolsó óráját szabadon. Nemsokkal korábban a király halálra ítélte Toldit, most Lajos, Toldi barátja rohan Miklóshoz, hogy még elbúcsúzhasson tőle. Lajos sem ugyanaz már, aki volt. Ő sem egyértelműen pozitív figura. A Toldiban még ő volt a mesebeli jó király, itt már látjuk, ő is lehet meggondolatlan. Ott még ugyanazt az álláspontot képviselték, itt már két ellenkező alternatívát.

Toldi halálos ágyán kerül sor a mű legfontosabb részére, az ellenfelek összecsapására. Toldi csak négy sort mond, Lajos egy egész oldalon át magyarázkodik, mégis kettejük érvei egyforma súllyal esnek latba. Lényegében egyiküknek sincs igaza, csak féligazságokat mondanak, a műben mégis az az ironikus, hogy az események Toldit igazolják.

Miután Miklós meghalt gyászoló tömeg kíséri őt utolsó útjára, és három nap múlva már azt látjuk, hogy eltemették, és ahogy kérte nem jelzi semmi a nyughelyét. A hó takarja a sírt, és ezzel eltemeti a lovagkort is.

A Toldi estéje tehát, bár nem sokkal a Toldi után íródott, már sokkal kevésbé népeposz. Hiányoznak belőle azok a szembetűnően népi mozzanatok, az „egész világ ökre” kifejezések, melyek az első Toldi alaphangját adták. Az első ének, melyben Toldi a sírját ássa, és az utolsó, melyben Lajos király a haldokló Toldi ágya fölé hajol, és siratja az enyésző daliás időket, már azt az Aranyt mutatják, aki már nem ismeri a népiesség szűkös korlátait.

TOLDI ESTÉJE TOLDI ESTÉJE; Második ének Arany János: Toldi estéje I. elemzés