Arany János: Buda halála elemzés

„- Ott az egyenesség, ott pihen a béke, Hol lebegő súlynak más súly nehezéke; Két összefolyó víz háborogva indul, Míg színbe verődik – ám csöndes azon túl.”

Buda végzete, hogy szembeszáll a természet egyik örök törvényével, a változással. Ösztönösen megérzi a természet másfajta igazságát, és jellemét eltorzítja emiatt az aggódás. A hatalom megosztásával önmaga lép rá a lejtőre, s attól kezdve eleinte lassan, majd a hetedik énektől kezdve egyre meredekebben rohan a pusztulás felé.

Etele, Buda válságának fő okozója, teljes ellentéte bátyjának. A természetes magabiztosság jellemző rá, mely fiatalságából, katonai tehetségéből s politikai érettségéből táplálkozik. Az az Etele, akit Arany a mű elején, sőt a későbbiekben is bemutat, sokkal emberibb, közvetlenebb jellem. Elvont fenségesség helyett természetes, tisztaságtól sugárzó fiatalság, atletikus edzettség és mértékletesség jellemzi. Értelem és érzelem váltva motiválja tetteit; visszafogott érzelmei növekvő tekintélyét óva mutatkoznak meg.

A II. énektől kezdve tanúi vagyunk a két testvér közötti egyensúly megbillenésének és az egyensúly helyreállítására történő kísérleteknek. Ebben az énekben Detre intrikája, a IV. énekben Etele vadászatra készülő hadgyakorlata, a VII. énekben az idegen követség tisztelgése Etele előtt s Buda semmibevevése; majd a IX.-ben a világhódító isten kardjának Etele oldalára rendelése a szakításig hevítik a két testvér közötti ellentétet. A súlyosodé sérelmeket közbeközben nagylelkű gesztusok gyógyítják, majd az alig szelídülő békét megint újabb sérelmek zavarják meg. (Az asszonyok szerepe.)

Buda és Etele konfliktusára az a jellemző, hogy az tulajdonképpen a passzív, a tehetetlen Buda oldaláról kap újra és újra tápot a továbbfejlődéshez. Etelében ugyanis szikráját sem fedezzük fel a hatalmi kapzsiságnak, nincs egyetlen esküszegő gondolata sem. Ármány kísértése a vadászat közben a halálos Veszedelemben levő Buda cserbenhagyására csak reflexszerű gondolata annak az Etelének, akinek becsületességét és türelmét a bátyja egynéhányszor már próbára tette. Nem Etele, hanem Buda az, aki becsapottnak érzi magát. Etele viszont akaratlanul, már a puszta létével, energikus tetteivel, népszerűségével sérti az egyenlőségre tett esküt. Buda ebben tudatosságot lát szövetségük ellen. Gondolatai öccsével szemben egyre sötétebbek, míg a XI. énekben a kinccsel szerzett hívek toborzásában, az isten kardja elraboltatásában az aljasságig süllyed. Etele szereti, sőt egy ideig tiszteli is bátyját. Soha nem forgat ellene mételyes, pusztító gondolatokat, de indulatossága fokozatosan nő, míg végül gyilkos haraggá feketedik Buda városának bástyáján.

Az eposz cseleménye

Ami az eposz cselekményét és eseményrendszerét illeti – a VII. énektől kezdve észrevehető az egyes énekek terjedelmének növekedése, az egyes énekek anyagának sokrétűbbé válása Az I., a II., a III., a IV., még az V. és a VI. énekek is egy-egy fő mozzanatot tartalmaznak. Ettől kezdve két vagy több fontos momentumot ábrázol Arany egy éneken belül. A Buda halála előző énekeiben exponált és fejlődő mondanivaló talán a X. énekben hullámzik leggazdagabban. Ezt jelzi a terjedelem is, mert a rövidebb, 40-50 versszakos énekekkel szemben ez 115 strófás. A X. ének főbb eseményei a következők:

1. Etele búcsúja a vadászatra hívott seregtől, illetőleg a sereg önkéntes visszamaradása az igazi hadjáratra.
2. Buda szomorú magányossága; Gyöngyvér korholja tehetetlensége miatt; Buda föllobbanása.
3. Buda a feleségétől kapott ösztönzésbe tanácsot hívat össze, nyíltan összefoglalja sérelmeit, vádjait.
4. Követeket küld Eteléhez.
5. A tanácsülés után rettegés és önvád az Eteléhez küldött kemény szavak miatt.
6. A követek megérkezése Etele udvarába; Szömöre paródiája.
7. Etele válasza Budának, hadba vonulása.

Arany zsenije elemében van itt a mondanivaló virtuóz szerkesztésű kifejezésével. Etele búcsúja néhol szinte elérzékenyítő, derűs mozzanatokkal gazdag. Ez a sereg a vadászaton mutatta meg erejét, összeforrottságát a fiatalabb királlyal. Etele hazabocsátó szavára „felörvend a népség”, de amikor önként jelentkezőket kér a háborúba:

„- Pillanatig habját a sokaság verte: Azután: »menjünk mind!« – riad ezerszerte.”