Hirdetés

Arany János: az önkényuralomtól a kiegyezésig

39 perc olvasás
Arany János: az önkényuralomtól a kiegyezésig

A vers a beletörődés hangnemén kezdődik. A jambikus lejtést írásjeles szünetekkel és viszonylag hosszú többszótagos szavakkal lassítja a költő. Az ötödik versszakban viszont a beletörődést keserű irónia váltja fel. A kertész, aki a szöveg elején a gyógyítót jelentette, a végszóra a halállal azonosítódik. A vers központi jelképének ez az átértelmeződése növeli az irónia élét.

Hirdetés

A műben Arany a kései XVIII. századi magyar versszerkezetet fejlesztette tovább. Amíg Csokonai ódájában még kép és jelentés kettőssége volt, az itt egyetlen folyamat két összetevője: a látvány elmélkedéssé alakul át. A Kertben eredetisége azonban nem ebben a folyamatszerűségben rejlik. Az első sorok falusi életképet ígérnek, az utolsó három szakasz társadalmi állapot jellemzése. A gondolatmenet az egyeditől az általános, a konkréttól az elvont felé halad.

A felépítés formáját Arany másodlagos szerkezeti elvként alkalmazott ellentéttel társította. A mű első felében sűrítéssel élt: a körülírást az állítás kulcsszavával fejezte be. Az állapotot előbb leírta, majd egyetlen jelzővel foglalta össze az elmondottakat.:

„Kevés ember jő látogatni, Az is csak elmegy hidegen: Látszik, hogy a halott szegény volt, Szegény s a mellett idegen.”

A vers második felében a versszak összegző állítással kezdődik, amelyhez képest a szakasz további része kifejtés szerepét tölti be.

Visszatekintés (1852)

Arany elégiái mind önironikusak: a Visszatekintés képsorában sztoikus magatartását, puritán életvitelét kudarcként ábrázolja. Belső meghasonlottságát önvizsgálatnak veti alá.

Hirdetés

A versben értékbő és értékszegény ellentétpárok a formaszervező elv szerepét. Az öröm poharának, az ifjúság kertjének humanizált képe a borult ég, a vaskorlát, a lánc és a sír humanizálatlan képével van szembeállítva. E szóképek jelentettjei a következő értékpárok: élet és nem élet, örülni és nem örülni, megtalálni és kerülni, félőn keresni a boldogságot, függetlenségre vágyni és láncot hordani.

A költemény gondolatmenete a VI. szakasz 5. sorának végéig cáfolatok sorához hasonlít. Nagyszerű nyelvi sűrítéssel fejezi ki a beszélő lelki feszültségét. E beszélő látszólag önhibáján kívül tehetetlen, de él benne a lelkiismeret-furdalás. A rokon értelmű metaforikus ellentétek után, jelkép értékű hasonlat szemlélteti az önellentmondásos léthelyzetet:

„Mint a vadnak, mely hálóit El ugyan nem tépheti, De magát, míg hánykolódik, Jobban behömpölygeti.”

A zárlat kisebb művészi hatású.

A mű befejezésében Arany a „hit – remény – szeretet” hármasságnak a biedermeier almanach-költészet bibliai hagyományához folyamodik.

A Világos követő évtized a magyarság történelmének legreménytelenebb időszakai közé tartozott. A nagyidai cigányokat kedvezőtlenül fogadták, s előbb Byront, majd Madáchot kellet megvédenie Aranynak a pesszimizmus vádjával szemben. Íróink kötelességüknek érezték, hogy lelki támaszt nyújtsanak a csüggedésben. Ezzel is indokolható, hogy nagykőrösi éveiben Arany az oktató zárlattal rekesztette be versét. A megnyugtató verszárlatok azért kisebb esztétikai hatásúak, mert nem következnek szervesen a vers korábbi részéből.

A lejtőn (1852 – 57)

Nem minden, az ötvenes években írt lírájának egészére jellemző a tanító célzat.

Hirdetés

Ez a költemény is elégikus hangnemű: értékszegény jelennel értékgazdag múltat állít szembe. A beszélő jelenlegi lelkiállapotát leszálló estéhez, emlékeit zöld virágos hantokhoz hasonlítja. Hitét kétség váltotta fel; most már lefelé vezet útja.

A lejtőn dalszerű vers, ezt a rövid terjedelem és a gyakori belső ismétlődés okozza. A Visszatekintés, A lejtőn nyolcas és nyolcadfeles trocheusok váltakozásából áll, de a későbbiekben több a kettős mássalhangzó (21 db), s ez kiugróan magas, ha hozzátesszük, hogy a Visszatekintés első három szakaszában 4 található. Arany gazdaságos szóanyaggal él, minden harmadik-negyedik szót megismétel. A belső ismétlődések hozzájárulnak ahhoz, hogy a szöveg lírai műként hat az olvasóra.

Metaforahasználat tekintetében a képszerűtlen, magyarázó-elmélkedő rész nem az utolsó sorokkal esik egybe, hanem a zárlat tisztán metaforikus, mint a felütés. Három fő szóképének: az estének, a felhőnek és a lejtőnek a visszafordíthatatlanság, a kilátástalanság és a helyrehozhatatlanság a hasonlítottja. Ezeket a lírai én úgy látja, mint leszálló sötétséget, éjben a vízbe gázolást.

Lapozz a további részletekért

1 2 3 4 5 6 7 8 9


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!