Áprily Lajos költészete (1887-1967)

Ajánlás

Ne haragudj. A rét deres volt,

a havasok nagyon lilák

s az erdő óriás vörös folt,

ne haragudj: nem volt virág.

De puszta kézzel mégse jöttem:

hol a halál nagyon zenél,

sziromtalan csokrot kötöttem,

piros bogyó, piros levél.

S most add a lelked: karcsu váza,

mely őrzi még a nyár borát –

s a hervadás vörös varázsa

most ráborítja bíborát.

Áprily impresszionizmusának egyik legszebb darabja az Ajánlás című költeménye, mely a Falusi elégia című kötetnek nyitó darabja. Épp a kötetben elfoglalt hangsúlyos helye teszi talányossá a költemény címének és témájának is fontos egyértelmű magyarázatát. Az ajánlás ugyanis a kötet beköszöntőjeként is olvasható. Tekinthető szerelmi vallomásnak és impresszionista életképnek is.

A versbeszéd dialogikus jellegű. A „ne haragudj” verskezdő megszólítás képzeletbeli beszédtársat feltételez, aki egyszerre lehet az olvasó és a kedves egyaránt. A megszólítást impresszionista leírásköveti. Színfoltokból áll össze a táj, semmi konkrétat nem tudunk meg róla, csupán hangulatokat idéznek meg a színek, az elmúlás bús, elégikus hangulatát: „a rét deres volt,/ a havasok nagyon lilák/ s az erdő óriás vörös folt”. A strófazáró „nem volt virág” tagadó jellegénél fogva nagatív leírásnak minősül, s az értékvesztettség állapotát sugallja.

Ezzel a tagadással áll szemben a következő versszak értéktelítettséget sugalló képsora. Így azellentét válik a költemény szervező elvévé. A virágmotívumot, mely a szépség, a költészet jelképe, itt a „piros bogyó, piros levél” helyettesíti. A piros jelző ismétlése szimbolikus tartalommal telítődik, az élet teljességét, izzását fejezi ki. Ezt erősíti fel a „nyár bora” metafora, melyben a megélt élet szépségei, tapasztalatai sűrűsödnek képpé. A művész számára mindezt a teljességet a költészet jelentheti. A „karcsú váza” metafora így válik a költészet formai eszköztárának szimbólumává: „S most add a lelked: karcsu váza,/ mely őrzi még a nyár borát-/s a hervadás vörös varázsa/ most ráborítja biborát”.

 A vörös színárnyalata az őszhöz, az elmúláshoz kötődik. „A hervadás vörös varázsa” szinesztézikusszókapcsolat eufémizálja a közelgő elmúlás fájdalmas felismerését. Az impresszionistákra jellemző szépségkultusz párosul a szecesszió halálmisztikájával a „hol a halál nagyon zenél” perszonifikációban. A „h” és „l” hangok puhasága, az alliterációk, a sorvégi rímek fokozzák a költemény zeneiségét.

Hóban

Az erdőszélen lopva róka jár

s csapás végén havas bozótba fordul.

Mint holt kastélyon bűvös mese-zár,

a hó a sí alatt halkan csikordul.

A köd mögül rekedten szól a “kár”,

jeges bajusszal ballag a favágó;

az útnál megváltó napokra vár

s vércseppeket hullajt a kecskerágó.

Felborzolt tollal ül a hím-pirók,

hózuzmarát szitál az ág le rája,

félálomban lát nyár-illúziót

s olyankor szól althangú fuvolája.

Áprily az erdélyi táj legihletettebb dalosa, aki szinte minden évszakot, a természet minden rezdülését megverselte. A természet végtelenje kozmikus rezonanciát ad halk melankóliájának, s olyan békével fogja körül, amelyben lelke mindig megnyugvást talál. Vadászszenvedélyéről is lemond, kibékül az állatokkal, az erdővel : „körön s világokon belül/ világot épít egyedül”- ez költői programja. Lenyűgözi a természet, az érzékek gyönyörűsége, a látás, hallás öröme, a színek pompája, a hangok zenéje. Áprily szín és hangérzékenysége képei plaszticitásának és versei zeneiségének a forrása. Ezek mind a költő és természet bensőséges és harmonikus kapcsolatáról Áprily humanizmusáról vallanak.

Tájversei gyakran szimbolikus tartalommal telítődnek, máskor viszont csupán a nagy természetjáró tájra való rácsodálkozása a költemény.

Ez a csodálat ihleti a Hóban című költeményét is, mely a téli erdő impresszionista leírása.

A cím életképet, tájleíró verset sejtet. Feltűnő a lírai én hiánya, de ennek ellenére ott érezzük a természetet apró részleteiben ismerő szemlélő jelenlétét, mely a lírai realizmussal egészíti ki az impresszionista láttatást.

A költemény hangulata békés, már-már idilli, meseszerű. Erre utal az első versszak hasonlata: „mint holt kastélyon bűvös mesezár,/ a hó a sí alatt halkan csikordul”. Ezt az idillikus téli tájat benépesíti a téli erdő jellegzetes élővilágával: „ lopva róka jár”, „rekedten szól a kár”, „felborzolt tollal ül a him-pirók”. A vizuális tájelemeket akusztikus hatások teszik életszerűvé. A költő akusztikai univerzuma kimeríthetetlen. Minden hangzássá válik, muzsikává lesz verseiben.