Albert Camus – Algir széppróza (1913-1960)

Sziszüphosz bátorságának sztoikus közöny az alapja: az élet mindenképp rettenetes, az ember mindenképp magányos, nem sokat számít tehát, hogy ez a rettenet milyen formában jelentkezik, ezért minden sors tűrhetővé válik. Sziszüphosz tisztánlátásával, felismert nyomorúságos helyzetének megvetésével úrrá lesz sorsán: „Nincs sors, amelyen a megvetés ne tudna felülemelkedni.”

Ez az alapgondolata a Sziszüphosz mítoszával szinte egy időben megjelenő regénynek, a Közönynek, melynek írását Camus már 1940-ben befejezte, de csak két év múlva került kiadásra.

Közöny

A regény két közel egyforma terjedelmű részből áll. Az első rész a hős életének közelmúltját, a gyilkossághoz vezető útját mutatja be, és a gyilkossággal zárul. Egy-egy fejezet nagyjából egy-egy nap története. A második rész már nagyobb távolságra néz vissza, az első rész eseményeit és tetteit mutatja a bírósági tárgyalás tükrében újra, majd a kivégzést váró halálraítélt állapotát rajzolja meg.

Az első rész – akárcsak a görög tragédiák – jósjellel van tele: a temetőben az öregek egy-egy pillanatra úgy tűnnek fel, mintha bíráskodni akarnának, a pap itt is „fiam”-nak szólítja a főhőst, mint a börtönben, itt is a túláradó napfény bántja, mint a gyilkosság napján stb. Az első rész ártatlannak látszó részletei a második részben váddá alakulnak, az emberek pedig a vád tanúivá. A két rész befejezése kétféle halált állít egymással szembe: az arab akarata ellenére hal meg. Meursault (mörszó) pedig tudatosan fogadja el a halált.

A történetről maga a főhős számol be egyes szám 1. személyben, az előadás hangja mégis tárgyilagos. Éppen ebből fakad az ironikus hatás. A temetés ünnepélyes szertartása például Meursault szenvtelen, semlegesítő szemszögéből nézve válik gyakran komikussá, a szemlélő elsősorban azokat a mozzanatokat veszi észre, melyek az ünnepélyes hangulattal ellentétesek.

Meursault, a magányosan élő algériai kishivatalnok idegen a társadalom világában, erre utal a mű eredeti címe is: Az idegen. Személyisége önmagán túli jelentéssel bír: az elidegenedettséget, az abszurditást testesíti meg a köznapi életben. Számára csak a jelen létezik, csak a mában él, emlék és reménység, valódi emberi kapcsolatok, igazi feladatok nélkül. A múlttal szemben (édesanyja) éppoly közönyös, mint a jövővel szemben (Marie házassági terve). Kedvét leli az egyhangú mindennapi életben, nem szereti a vasárnapokat, mert kizökkentik élete közönyösen egyforma folytonosságából.

Más az értékrendje, mint a többi embernek, mást tart fontosnak és lényegtelennek, mint a körülötte levők, ezért elszigetelődik. A társadalom céljait, izgalmait, képmutatását nem tudja és nem is akarja vállalni, nem érdekli a hivatali előrejutás, nem vonzza sem barátság, sem szerelem, az erkölcs iránt is közönyös. Neki alapjában véve minden mindegy, úgy véli, hogy az életben semmi sem változik, egyik dolog annyit ér, mint a másik.

Anyját az aggok házában helyezi el, és ott magára hagyja. Temetésére elmegy ugyan, de nem érez különösebb fájdalmat. Már másnap fürödni megy, az uszodában találkozik Marie-val, este moziba viszi, majd viszonyt kezd vele. Mikor főnöke Párizsba akarja áthelyezni, elutasítja ajánlatát. Általában megteszi, amire az emberek kérik, mert úgyis mindegy, mit tesz. Meghallgatja Salamo panaszát kutyája eltűnéséről, hajlandó feleségül venni Marie-t, ha az akarja, elfogadja szomszédja, a selyemfiú Raymond barátsági ajánlatát, bár nem érez iránta különösebb vonzódást. Mikor Raymond meg akarja bosszulni szeretője hűtlenségét, megírja helyette a tőrbe csaló levelet. A gyilkossághoz is véletlenek sorozata viszi el: elmegy a kirándulásra, magához veszi a revolvert, hogy a gyilkosságot megakadályozza, találkozik az arabbal. Tette személytelen, nem volt semmi indítéka az emberölésre, pusztán idegreflex folytán lô, az elviselhetetlenül tűző nap, az áldozat késének idegesítő villogása készteti a revolver elsütésére.

Cselekedeteit máskor is a pillanatnyi helyzet, elsősorban az érzéki benyomások, testi szükségletei határozzák meg. Mindig szívesen átadja magát a pillanat élvezeteinek: egy jó fürdő, mozi, szeretkezés, a tenger, némi sport – ezek töltik ki napjait. A világot megérteni nem tudja, nem is akarja, csak érezni kíván. Azt tartja fontosnak, ami a természeti lét szempontjából fontos. Igen lényeges lenne számára például, hogy a hivatal mosdójában ne egyszer, hanem kétszer cseréljenek törülközőt. Nincs benne semmi képmutatás, csak azt mutatja, amit érez. Nem tudja azt mondani, hogy „szeretlek”, ha egyszer nem szerelmes. Nem tudja azt mutatni, hogy sajnálja anyja halálát, hiszen csak azt érzi, hogy jobb lett volna, ha nem hal meg. Mindig azt szeretné, ha a nyugalmát megzavaró események végleg lezárulnának, elintéződnének. így érez anyja halálhíre, az arab és Raymond verekedése után is. Természetesen soha semminek nincs vége, a cselekedeteknek megvannak a következményei, és végül gyilkossághoz vezetnek.