Hirdetés

A Szózat részletes elemzése

5 perc olvasás
A Szózat részletes elemzése

Vörösmarty 1836-ban írta a Szózatot, amikor nyílt szakításra került sor a bécsi udvar és a magyarság között. Ezekben a napokban, amikor kockázatos volt jó magyarnak lenni, szólalt meg a költő rendületlen hűséget, hazaszeretetet követelve

Hirdetés

Ezek után Vörösmarty művészetében a líra lesz az uralkodó műnem. A Szózatában nagy hazafias költészetének el remekművét alkotta meg.

A Szózat felhívás, kiáltvány, szózat a magyar nemzethez. Szónoki beszédre emlékeztető szerkezete van: a legfontosabb tétel, a felhívás lényege a mű kezdetén azonnal megjelenik, az egyre erőteljesebb érvsorozat után paranccsá erősödve ismét elhangzik a költemény végén.

A vers az egész nemzethez szól. Az egyes szám 2. személy használatával közvetlen, bensőséges kapcsolatot létesít az olvasóval a költő. Ellentmondást nem tűrő érvsorozatával ezt a megszólítottat kívánja meggyőzni mondanivalója igazságáról, de közben a költő maga is átéli a lehetséges ellenérvek elkeserítő alternatíváját. A vers végén a belső vita adja meg a Szózat érvelésének igazi hitelét.

A haza az egyes ember számára a kezdet és a vég, életének egyetlen értelmet adó kerete. Az egyes léten belül szembeállított múlt és jövő ellentétei között még idilli érzelmes húzódnak meg: a születés bensőséges öröme és a kikerülhetetlen elmúlás mélabúja.

Hirdetés

A bölcső és a sír metaforák által jelzett haza már magában foglalja a következő versszak parancsát, azt, hogy az egyes ember részére nincs a hazán kívül életlehetőség. A haza befogad, a nagyvilág kizár, s ebből egy újabb ellentétek fakad.

„Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell.”

Megkülönböztetett, kiemelt szerepe van ennek a két sornak: itt csendül fel először alliteráció, s az első versszak családiasabb hangulatát komorabb színbe vonja.

Vörösmarty a Sorsot, a Végzetet említi ebben a költeményben, nem pedig Istent kérleli, mint a Himnuszban. A Sors szeszélyes és kiszámíthatatlan, bűneinktől függetlenül áld vagy ver.

A következő három versszak az igazságtalan Sorssal szembeszálló hősies küzdelmet mutatja be. A ismétlődő névmások az indulatok erősödését jelzi, s újra meg újra szoros kapcsolatot teremt a jelen és a múlt között. Az „ezredév” már nem csupán a csodált és elérni kívánt eszménykép, mely a jelennel áll szemben, hanem a nemzeti létért, a szabadságért folytatott küzdelemsorozat. Az alliterációk gyakorisága, a múlt idejű igealakok használata ünnepélyes komolyságot ad a stílusnak.

A 7. versszaktól kezdve egy másik idősík, a jövő dominál.

Hirdetés

A magát a Sorsnak meg nem adó nemzet fellebbez történelmi igazságszolgáltatásért.

A 8. versszak felgyorsult szenvedélyes tiltakozás izgalmát közvetítik: a költő az ezredévi szenvedés, a múltbeli küzdelmek hiábavalóságának rémével küszködik.

A tiltakozásnak nincsenek érvei, csak indulatai: „Az nem lehet” tagadja csupán a múlt és a jelen küzdelmeinek értelmetlenségét. Ez az alig, illetve nem indokolt szenvedélyes hit munkálkodik tovább a 10. versszakban is, hirdetve a százezrek óhajtotta jobb kor eljövetelének szükségességét.

Ha van vallásos, illetve valláshoz kötött motívuma a Szózatnak, az itt található: százezrek buzgó imádsága száll a jobb korért az Isten felé.

A jobb korral szemben azonban rögtön megjelenik az élet vagy halál alternatívája: a megsemmisülés látomása.

Hirdetés

A nagyszerű halál nem csupán egyetlen nemzet, hanem minden nép tragédiája is egyben.

A nagy nemzeti gyászszertartás víziója után visszatér a vers a jelen feladataihoz. A korábbi felszólítás nyomatékos paranccsá erősödik.

A változatlan szövegű utolsó versszak is lényegesen többet mond, mint a második, hiszen magába sűrítette mindazokat a gondolatokat, melyek a vers folyamán megszólaltak.


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!