Prófétaszerep vállalása Babits költészetében

Sok eltérés található az Ószövetségben leírtakhoz képest. Például a Bibliában Jónás maga kéri, hogy vessék a tengerbe, Ninive népe, pedig megtér, itt viszont kinevetik. Babits sokkal részletesebben mesél el bizonyos eseményeket, mint a Biblia (vihar, bálna). Jónás története példázat, hogy a bibliai történetek a XX. századi olvasókhoz szóló erkölcsi tanúságot is hordozhatnak. Babits önkritikáját is megfogalmazza, mely egyben új ars poeticája is: a prófétaszerepet vállalni kell, a költő nem hallgathat, ki kell mondania az igazságot:

„mert vétkesek közt cinkos aki néma

Atyjafiáért számot ad a testvér:”

Fontos tanulság, hogy lehet jogos az erkölcsi felháborodás a világ romlottsága miatt, de jogtalan a világ pusztulását követelni. A költő kötelessége a tiltakozás, de nincs joga ítélkezni:

„A szó tiéd, a fegyver az enyém.

Te csak prédikálj, Jónás, én cselekszem.”

Babitsnak nehéz volt szembenéznie gyengeségeivel, félelmével és hiányosságával. Ezért művét iróniával és groteszk humorral írta meg, melyek nélkül csak nehezen tudott volna azonosulni Jónás alakjával. Jónás bemutatását a szóhasználat teszi ironikussá, különböző nyelvi rétegekből való szavak találhatók egy mondaton belül is, régies, ünnepélyes, szép és durva köznyelvi kifejezések. (Ilyenek: rühellé a prófétaságot; a fene vizen át; kiálts a keserves istenedhez; fogjátok és vigyétek ezt a zsidót; sós hús lett belőlem; szeme vérbeforgott; olyat bődült bozontos szája stb.)

1939-ben írta függelékként költeményéhez a Jónás imáját, mely közvetlen líraiságában talán megrendítőbb, mint maga az egész epikus remekmű. Költészetének megújulásáért, újjászületéséért könyörög ez az ima, a Gazdához, Istenhez intézett fohász. Két nagy mondatból áll a vers. Az első, hatsoros egységben a beteg költő még a régi szavak hűtlenségéről panaszkodik. A következő, egy lélegzetvételnyi hatalmas versmondat, mégis bizakodik. Bátran és nem bujkálva kíván megszólalni újra. A közeli halál tudata is sürgeti. Most már nem rest, hanem fáradhatatlan szolgaként követi az Isten parancsait, sugalmazását, egészen addig, amíg teheti.

„vagy míg az égi és ninivei hatalmak

engedik hogy beszéljek s meg ne haljak.”

Babits alkatánál és egyéniségénél fogva is idegenkedett attól, hogy a társadalom elé kiálljon, és olyan költő legyen, aki a közösségért ír. Kissé gyáva, hiú ember volt, de mindezek ellenére mégis jeles egyéniség, hiszen gyengeségeit félre tudta tenni, és vállalni tudata a költő igazi feladatát, a próféta szerepét.