A magyar felvilágosodás irodalmából

A Magánossághoz című művét 1798-ban írta Kisasszondon, ihlette a közelben található őspark szépsége és magánya. A vers legelső és legutolsó sora szó szerint megegyezik ugyan, tartalmi-érzelmi jelentésük azonban más. A magányosság megszemélyesített fogalom a műben, különböző allegorikus képekben jelenik meg. Nem fogható fel egységes allegorikus szerkezetként, mert csak néha jelenik meg más képben, ez sejtelmes hatást ad. Ebben a műben elvont fogalomhoz szól, saját életének eseményeit mondja el, panaszkodik. A természetbe való menekülésről szól, kerüli az embereket (szentimentális költői magatartás). A magányosság pozitív értékeket képvisel, a mozgalmas világ pedig negatív érték.

Amade László az első jelentős rokokó költő, Csokonai a legjobb magyar rokokó költő. A rokokó jegyeket hordozza magán az egri Dobó téri templom kapujának díszítése is. A Pietát tekintve a díszítettség lesüllyedt a polgárság és parasztság szintjére. Város építészet első fénykora (belvárosi részek). Tümpanon már díszítő elem és nem uralja az épületet. A csendélet képviselői a házi szárnyasok, melyek köznapiak, bensőségesek. Szentháromság szobor ekkor díszített, de nem monumentális). Allegorikus figurák. Hétköznapi díszítettség, földi jellegű dolgok – ornamentika. Csokonai számára a szépség a boldogság világát jelentette, felülemelkedett a köznapi élet szféráján.

Lilla (Vajda Julianna) elvesztése néhány hónapos szerelmi boldogságuk után szétzúzta a költő ábrándjait, visszavetette a komor életbe. A Reményhez (1903) című versnek sajátos kontraszthatása van, mely a tartalom és a forma ellentétéből fakad. A megfogalmazott teljes lemondás ellentétben van a csengő-bongó rokokó formával, a művészi kifejezés mögött érezhető nemes emberi tartással. A vers szépsége, verszenéje oldja is a kifejezett fájdalmat. A ritmus mindvégig trochaikus, 5-6 szótagos sorok váltakoznak. A keresztrímek négy soronként alkotnak egységet.

A jelenből a régmúltba, majd a közelmúltba lépünk, s visszatérünk a jelenbe. – Amint azt a cím is jól érzékelteti – a remény messzi, el nem érhető, meg nem fogható, melynek óriási hatalma van. A második szakasz – rokokó pompával ábrázolt virágoskert képében – az élet bizakodó korszakát jellemzi. Ezt követően a képsor a visszájára fordul, téli pusztulás és kietlenség kerekedik felül. A befejező korszak visszatér a kezdő képhez, ezáltal alakul a mű kerete. Ekkor hangzik el a búcsú – Lillától, a szerelemtől, a reménytől.

Tartózkodó kérelem: Miniatűr remekmű. Kettős hangszerelésű a ritmikája: sorait egyszerre lehet ütemhangsúlyosan és időmértékesen is skandálni. (Skandálás: eltúlozzuk a hosszú és rövid szótag közötti különbséget, rövidet hangsúlytalanul, rövidebben és mélyebben ejtjük), Kétféle olvasás: értelmezve és skandálva. Szeplő: mazsola, bogárka, boróka; tiszta hó – fehér bőr. Játékosság: költészetben gyakori. Illetlenség és illendőség határán. Kebel – erotika (ennek kitüntetett szerep).

A népiesség is fellelhető Csokonai sokszínű művészetében. A reneszánsz korban a költészet két részre oszlik: közköltészet – udvari. Balassinál összefolyik. A magyar reneszánszban keveredik a vágáns és a trubadúr költészet. Kazinczy viszont már különbséget tett a kettő között és élesen elhatárolta a „fentebb nem”-et és a „mindenekhez szólót”. Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Angliában alakul ki ez a kettősség. Herder szerint a kultúra akkor jó, ha a saját gyökereit keresi meg. Az ősköltészetet megőrizte a népköltészet. Nem igaz, hogy a népköltészet a reneszánsz kultúrából süllyedt le a nép körébe. Csokonai olvasott volt, tájékozott. Hatott rá a debreceni iskolai költészet (vágáns). Polgár volt, ismerte a népköltészetet. Népköltészetére, népies verselésére példa a Szerelemdal  című verse.

Humoros hatású a vers, ahol a humort a bor és a szerelem ellentéte kelti. Az allegória hordozza a humort. A lírai énnek felesége (Zsana) van, de az első jött-ment boroshordóra elcserélné. Ez az ember már megtört. A vers jelen idejű végig, csak a 11. versszak lesz múlt idejű, a 13. és az utolsó pedig jövő idejű. A műben két szereplő van: az egyik mesebeli (monológ). A történet tulajdonképpen a borba beleszeretett öreg története, ami egy tipikus arckép avagy helyzetdal. Jellemzőek rá a népdal eszközei: a felszólítás és a felkiáltás.