A magyar felvilágosodás irodalmából

Költészete széles skálán mozog, hiszen verseiben fellelhető a kor valamennyi művészeti törekvése. A különböző stílusirányzatok nem egyszerre vannak jelen, hanem egymás mellett és után élnek nála. Életműve a magyar társadalom állapotát tükrözi a XVIII-XIX. század fordulóján. Első korszakában Bessenyei költészetét folytatta, felvilágosodott szellemű verseivel közvetlenül küzd a haladás ügyéért. Pályakezdését 17 éves korában írott szatirikus művei jelzik. A bagoly és a kócsag párbeszédes formában gúnyolja a nemesség külsőségekben megnyilvánuló, kócsagtollas hazafiságát. A Békaegérharc című verses travesztia csípős szatíra a francia háborúk korának Magyarországáról.

Felvilágosult líráján érződik Rousseau hatása. Értékes gondolati költeményekben fejezi ki Rousseau-nak a társadalmi egyenlőtlenség eredetéről szóló tanításait, szembeállítja a feudális állapotokkal az őstársadalom ideálját. Elítéli a múltból megmaradt babonákat, kipellengérezi a vallásos vakbuzgóságot, rokonszenvvel szól a jobbágyok sorsáról és az értelem diadalát hirdeti (Az estve, Konstancinápoly, Marosvásárhelyi gondolatok). Az álom című költeménye a materialista szemléletről vall: a halál a test beolvadása az örök anyagba. Az első magyar világi színtársulat működése a dráma felé irányította a figyelmét, több színművet írt. Legjelentősebb közülük A méla Tempefői (1793). Ebben leleplezi az uralkodó osztály elmaradottságát, műveletlenségét, mely kerékkötője a társadalmi haladásnak. Pályája második felében, az abszolutizmus és a reakció újabb megerősödése idején sem tagadja meg a haladást, továbbra is kűzd a magyar irodalom ügyéért és a nemzet kulturális felemelkedéséért. Oh, szegény országunk című verse fejezi ki legszenvedélyesebben – a kuruc költészetre emlékeztető hangon – a jakobinus mozgalom vérbefojtásával diadalmaskodó ellenforradalmi reakció elleni hazafias lázongást. A Vajda Julianna-élmény hatja át a Lilla-dalokat és az Anakreóni dalokat, a felvilágosult ember szabad életöröme a rokokó életélvezés és a gáláns udvarlás után végül a csalódás fájdalmas panaszában fejeződik ki (A tihanyi echóhoz, A reményhez).

Lillát is kora társadalmának „tyrann törvénye” ragadta el tőle, s a költő e társadalomból a természethez, a magányba menekül (A magányossághoz). A Dunántúlon még szorosabbá válik kapcsolata a népnyelvvel és a népköltészettel. Szakít a magyar irodalom addigi feudális-patriarkális népszemléletével. Versei formában és tartalomban is a népköltészet természetes szépségét és közvetlenségét mutatják, és a XIX. századi demokratikus plebejus népiesség legjelentősebb előfutárává teszik (Parasztdal, Szegény Zsuzsi a táborozáskor, Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz). Dunántúli élmények szülte komikus eposza, a Dorottya is (1799), amely a farsangi hadakozás játékos meséjébe a nemesi társadalom reális-szatirikus életképeit szövi bele. Utolsó nagy művével felvilágosodott líráját zárja le: a Rhédeyné temetésén elmondott „A lélek halhatatlansága” c. költeménye nagyszabású világnézeti körkép költői formában. Sokat foglalkozott zenével, népies dalokat komponált és több szöveget írt meglevő dallamokra. Idegenből fordított zeneszövegei között van Mozart „Varázsfuvolájának” Schikander által írott szövege.

Az estve

Vonzó természetleírás és keserű társadalombírálat egyben. Ez a költemény érzelmes tájrajzként szerepelt abban a Zöld kódexben, amelybe Csokonai diákkorában írott feladat-verseit leírta. Később ezeket a szövegeket élményeinek, gondolkodásának megfelelően átalakította, így születtek nagy versei. Az első részben kifelé figyel Csokonai és amit lát, az egyszerre haldokló, szomorú és mosolygó, bíztató. A második részben aztán befelé fordul a költő, a külvilágot magára vonatkoztatja, menekül a természetbe (természetjog elve). A vers harmadik részében, az estve megállított, lélekvándorlásos pillanatában sikerül Csokonainak megfeledkeznie az időről. S ekkor fölcsendül az aggodalom, a szorongás hangja: a jóleső, örömteli szomorúságot elrebbenti a setét éj egyértelműen komor és rideg szárnya. Csokonai ragaszkodik ehhez az időtlen esti nyugalomhoz, mert ez lehetne egyetlen része a világban. Amikor aztán elillanni látja, kitör belőle a szenvedélyes indoklás, megmagyarázza az esti nyugalom különleges értékét.