Hirdetés

A dráma fogalma, sajátosságai

A drámai műnem a klasszikus görög irodalomban alakult ki; két fő műfaja a tragédia és a komédia.

A klasszikus tragédiában a hős személyes életproblémájával kerül szembe, amely azonos vagy kapcsolatos a kor alapvető társadalmi problémájával. Ennek megoldásáért, a pozitív értékek megvédéséért vagy érvényre juttatásáért vállalja a drámai hős a gyakran eleve kilátástalan küzdelmet a vele szemben álló erőkkel, személyekkel vagy magával a sorssal (LUKÁCS GYÖRGY alapján). Elbukása tragikus, mert visszafordíthatatlan értékpusztulást jelent, de egyben katartikus hatású, mert „a félelem és részvét felkeltése által éri el” „a szenvedélyektől való megszabadulást” (ARISZTOTELÉSZ: Poétika).

Hirdetés

A drámának a vétség is alapeleme: a vígjátékban (de más műfajokban is szerepelhet) a komikus hiba, a tragédiának pedig jellegzetesen a tragikus bűn szolgál alapjául. A komikus mozzanat mélyén valamiféle meg nem felelés, rugalmatlanság vagy gépiesség húzódik meg, és ez váltja ki a komikus hatást. A tragikus hős is rugalmatlanná válik, de ő tudatosan, elvszerűséggel (gyakran az önfeláldozás árán is) ragaszkodik valamely magasrendű eszményhez, értékhez. A görög eredetű hübrisz szó az elhivatottságon és erős önérzeten túl bizonyos gőgöt is jelent – ez okozza majd a tragikus hős elbukását. A komikus hiba a rokonszenves hősnek nem okozhat maradandó sérelmet, a tragikus vétség következménye rendszerint fizikai vagy erkölcsi megsemmisülés, amely gyakran vált ki katarzist, mert a hős az általunk is elfogadott érték szolgálatában kockáztatta életét.

A komikus jelenséggel szemben a néző fölényt érez, mert a hibáról nyilvánvalóan a komikus személy tehet; a tragikus hős viszont felettünk áll. (A katartikus hatásba szégyenérzet is vegyül – írja LUKÁCS GYÖRGY.) A komikum magva egy társadalmilag túlhaladott, visszahúzó jelenség, a tragikus feladat vállalása viszont közvetlenül a haladást szolgálja; a dráma jellemzően a jövő felé mutat. A dráma végkifejletét tekintve: a komédiában a pozitív érték a tárgyi szinten diadalmaskodik (a negatív érték hatását vesztette, az álérték lelepleződött), a hősök sorsa szerencsés lesz. A tragédiában a tárgyi szinten pusztulás megy végbe, a sors szerencsétlenre fordul (ARISZTOTELÉSZ), a nézőben ennek ellenére megerősödik a pozitív érték iránti igény.

A dráma – megjelenési módját tekintve – színpadon eljátszott, „jelen idejű” eseménysor. A cselekmény elsősorban párbeszédekből, monológokból, magán- beszédekből (az ókori típusban kardalokból is) bontakozik ki; más szóval az akció (a tettek, gesztusok) és a dikció (a szöveg és a beszédmód) egymással szoros  egységben alkotja a drámát. Némely műveket könyvdrámának tekintenek. Az olvasott formát tekintve a dráma nevekből, a hozzájuk rendelt szövegekből és a szerzői utasításokból áll.

A dráma első szerkezeti egysége az expozíció, azaz a körülmények, az előzmények és a szereplők bemutatása, amelyből kibontakozik az alap szituáció. A hősök itt megnyilvánuló szándékai, törekvései és nem utolsó sorban képességei már eleve magukban rejtik a végkifejlet lehetőségeit.A drámákban más szem-pontból mindig emberi kapcsolatok állnak a középpontban, és a drámában ezekre a viszonyokra a változás a jellemző, sőt a viszonyváltozás szükségszerű és elkerülhetetlen volta (Bécsy Tamás). Az, hogy ez a viszony változás mikor és hogyan megy végbe, avagy elodázódik-e, alakítja a dráma menetét és formáját. Az egymással szembekerülő erők harca a bonyodalom (a késleltető mozzanatokkal), egészen a tetőponág (a válságig), amelyben az erők rendszerint összecsapnak. A végkifejlet a tragédiában katasztrófát eredményez, más drámatípusokban feszültségoldódás következik be.

A klasszikus drámafogalom kialakítása HEGELtól való (jelentős mértékben SZOPHOKLÉSZ Antigonéja alapján alakította ki), az ő esztétikája a dráma lényegét az erő-ellenerő harcában, az erők dialektikájában ragadta meg. A központi fogalom HEGEL szerint a drámában a konfliktus. A XIX. század végétől azonban a műfaj sajátosságai jelentősen módosulnak, a drámai cselekvéssorban megnyilvánuló konfliktusok már ritkábban jelentkeznek. (Tovább tarkítja a képet, hogy a tulajdonképpeni drámán kívül számos más mű is színpadra kerül.) A színpad újszerűségeit a drámaelmélet is értelmezi, újabb drámadefiníciók születnek, melyekből már kiszorul az akarat, a cselekvés fogalma. Peter Szondi szerint például a dráma „jelen idejű interperszonális történés” (személyek közötti esemény); Markiewicz szerint pedig „több alanyú szöveg”, sajátos funkciókkal stb. Bécsy Tamás a hagyományos „konfliktusos” drámamodell mellett megkülönböztet „középpontos” és „kétszintes” drámát is (példái SHAKESPEARE Lear királya és VÖRÖSMARTY Csongor és Tündéje). A konfliktus valamilyen formájú jelenléte azonban minden drámai mű lényegéhez hozzátartozik.

 



Ady Endre (26) Angol (29) angol nyelvtan (35) Arany János (18) Atom (20) egyenes (25) elemzés (139) ember (23) energia (26) Filozófia (37) függvény (25) gazdaság (34) halmaz (24) háromszög (25) hőmérséklet (32) líra (22) magyar (22) magyar irodalom (289) Magyarország (38) magyar történelem (102) Matematika (25) Nyelvtan (43) PC (60) Petőfi Sándor (20) politika (24) párhuzamos (18) szerves (32) szervetlen (31) számok (27) számítógép (60) szög (25) tartalom (18) test (28) tétel (18) Történelem (21) USA (18) valós (19) vektor (18) vers (50) verselemzés (47) világirodalom (111) világtörténelem (115) víz (22) életrajz (21) érettségi (34)
Iratkozz fel hírlevelünkreNe maradj le a legújabb tételekről!

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!