A dekadencia (Baudelaire: Az albatrosz, A dög; Verlaine: Őszi chanson)

A szimbolista költő visszatér a metafizikai kérdésekhez. A művészetnek olyan dolgokat kell elmondani, amit másképpen nem lehet. Nő a távolság az átlagember és a vers között. L’art pour l’art. Művészet a művészetért. Művészek a társadalomtól elkülönültek (felsőbbrendűek). A dekadencia a polgári társadalom hanyatlását tükröző beteges, pesszimista művészeti irányzat.

Charles Baudelaire

1821. április 9-én született Párizsban, polgárcsaládban. 1827-ben elvesztette idős édesapját, akihez bensőséges viszony fűzte. Anyja feleségül ment egy nagy karrier előtt álló katonatiszthez. Ezt árulásnak érezte. Iskolájában latin verseiért kitüntetést kapott. Tizennyolc évesen kijelentette, hogy író akar lenni. Kezdte képezni magát szellemileg, de tékozló, önpusztító életet élt (pl.: vérbaj). Indiába küldik, hátha ez kijózanítja, de félútról visszatér. Az utazás élményei azonban visszatérnek verseiben. Mikor nagykorú lett, akkor elköltözött otthonról. Apai örökségével gazdag lett, de bohém élete gyorsan csökkentette vagyonát. Gondnokság alá helyezték, csak kisebb összegeket kapott. Egy színházi előadáson meglátott egy nőt, akitől aztán élete végéig nem tudott elszakadni. Rászokott az alkoholra, a hasisra és az ópiumra. Tiszta, eszményi szerelem után vágyódott. Egyetlen verseskötete, a Romlás virágai 1857-ben jelent meg. 157 vers található benne. Nagy hatással volt rá Poe. 1860-ban: Mesterséges paradicsomok, ópium és hasis. Hitelezői elől 1864-ben Belgiumba menekült. Szélütés érte; utolsó hónapjaiban egy idegszanatóriumban ápolták. 1867. augusztus 31-én halt meg.

Az albatrosz

Végig párhuzam a madár és a költő között. (Jellegzetesen romantikus allegória.) Fönt: egykedvű utas, lég ura, kaland, korlátlan szabadság; lent: nem találja a helyét, gonosz csínyek, gúnyolják, pipát a szájába: lealacsonyítják magukhoz a felettük lévőt. Rabságnak érzi az ottlétet. Árva, társtalan. Az albatrosz a metafizikai tulajdonságaival a földön esetlen (a praktikus világban). Kéklő lég = metafizikai világ; sós örvény = való világ. A két világ nem átjárható. „Olykor”: ritka az albatrosz = ritka a művészetre igazán alkalmas ember. Értékek, alapok a romantikából jönnek, de már fellelhető a szimbolizmus is: felnagyított értéktudat. A társadalomtól való menekülés még alapvetően romantikus. Az értékpusztulás tragikus élményét, a tisztaság és a szépség elkerülhetetlen konfliktusát sugallja a durvasággal, közönségességgel. A mélybe kényszerített albatroszhoz hasonlóan szenved a magányos, lenézett költő is a hozzá méltatlan, őt megérteni nem tudó, durva környezetben. Charles Baudelaire: A dög. Nem egyértelműen undort keltő, nem használ sok negatív jelzőt. A pozitív jelzők vannak túlsúlyban. Nem az elején undort keltő és a végén megszépített, hanem ezek az elemek vegyesen szerepelnek. „Muzsikál a világ”: a dög ottléte mindennapos. Atomjait visszaadja a földnek. Tudományosan szemléli, minden érzelem nélkül. Szép, nyárhajnali látvány (ezzel kezdődik), aztán iszonyú dög. Ekkor az elejét átértékeljük: ironikus. Ám tovább jönnek a pozitív jelzők: mégse ironikus. A bűz áradását ugyanolyan magasztosan ábrázolja, mint pl. a szép virágokat. Hétköznapi dologként kezeli. Rút és szép egyszerre jelenik meg. Különböző, ellentétes érzelmeket kelt bennünk. Ambivalencia. A dekadens költő látja úgy a dögöt, ahogy Baudelaire itt. Műalkotásként tekint a dögre. A hétköznapi szemlélő rútnak és csúfnak látja. Miután leírta a látottakat, ahhoz fordul, akihez beszélt (utolsó 3 vsz.). A szerelméhez beszél. Nincs az élet és a halál között széles határ. Ha a körforgást nézzük, akkor a halál az élet része. Bár a szerelmei elrohannak mellette, ő megmarad; ha esetleg el is pusztul, ő tudatos. Ezzel emeli ki magát a többi ember közül. „Én őrzöm, isteni…”. Nem a hétköznapi ember nézőpontja, hanem egy felsőbb nézőpont (költő felsőbbrendűsége). Lenéz a társadalomra föntről (csak ő tartozik ide). Aláhúzottak: ő és a kedvese együtt vannak jelen, ezért indokolt, hogy hozzá szól. A költő számára a lány lényege az emléke. Jellegzetes dekadens költői mozzanatok: a romlás vonzása.

Paul Verlaine

1844-ben született Metzben, jómódú polgári családban. Szülei jogi pályára szánták, de őt az irodalom érdekelte. A művészek bohém, szertelen életét élte. Korán rabja lett az alkoholnak. Első verseskötete 1866-ban: Szaturnuszi költemények. 1870-ben megnősült, feleségéhez írta A jó ének (1870) verseit. Részt vett Párizs védelmében. Rimbaud-val együtt csatangoltak. 1873-ban rálő a szakítani akaró Rimbaudra; a rendőrség letartóztatja; kétévi börtön. Egy ideig hívő, csendes emberként élt. 1881-ben Jóság. Visszatér Párizsba. Súlyos betegen hal meg itt 1896-ban.