19. század magyar irodalma és Arany János

Korszakai:

1. Nagyszalonta

-itt született, de 10 testvére közül csak ő és Sára maradt meg

-szegény református család

–csodagyerek

2. Debrecen majd újra Nagyszalonta

–vándorszínésznek állt(már 14 évesen segédtanító

-Távollétében édesapja megvakult, hazatérése után néhány héttel pedig elvesztette édesanyját. Aranyt lelkiismeret-furdalás gyötörte, úgy döntött, hogy lemond művészi ambícióiról, és letelepszik Nagyszalontán. Életének ezt a kisiklását örökre szégyellte, nyomot hagyott életében. Egykori iskolájában vállalt segédtanítói állást, majd községi írnok, 1840-ben pedig másodjegyző lett.

-Ugyanebben az évben feleségül vette Ercsey Juliannát, egy ügyvéd árva, vagyontalan leányát. Két gyermekük született: Juliska (1841) és László (1844).

-„Közönség ember”- házassága után végleg leszámolt mindenféle művészi ábránddal, föltette magában hogy csak hivatalának (korrektor Szalontán, majd másodjegyző)) és családjának fogja szentelni idejéz, „közönség ember” lesz

–A polgári hétköznapok szürkeségéből Aranyt az 1842-ben Szalontára kerülő Szilágyi István, egykori debreceni diáktársa mozdította ki. Bíztatta, hogy Shakespeare-t és Szophoklészt fordítson. Az 1845-ös megyei tisztújítást megelőző kiélezett pártharcok ösztönözték Aranyt Az elveszett alkotmány (1845) című hexameteres eposzparódia megírására, amelyet beküldött a Kisfaludy Társaság által meghirdetett vígeposz-pályázatra – és meg is nyerte a fődíjat. Ez volt első irodalmi sikere. 1846-ban ugyancsak a Kisfaludy Társaság pályázatára írta történeti-mondai hagyományokra épülő Toldi című elbeszélő költeményt. A pályadíj elnyerésén túl a mű megalapozta Arany népszerűségét, és ennek köszönhette Petőfi barátságát is. Petőfi meleg szavakkal üdvözölte a pályaművet és a költőt, aki hozzá hasonlóan az irodalom népies irányzatát képviselte. Arany 1847-1848-ban megírta a Toldi Miklós öregkorát és halálát megéneklő Toldi estéjét, amely azonban csak jóval később, 1854-ben jelent meg. (A trilógia középső része, a Toldi szerelme a költő utolsó jelentős alkotása volt; 1879-ben készült el).

 

-Az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc ügyét Arany teljes szívvel támogatta – Vas Gerebennel szerkesztette a Nép barátja című lapot, hazafias verseket, csatadalokat írt. 1848 őszén néhány hétig önkéntes nemzetőr volt, 1849 tavaszán belügyminisztériumi fogalmazó. A szabadságharc bukása mély válságba sodorta. Petőfi halálával pótolhatatlan veszteség érte, ehhez járult még az egzisztenciális bizonytalanság: szalontai lakását, állását elvesztette, egy ideig bujdosni kényszerült.

 

3. Nagykőrösi tanítói évek

–1850-ben Geszten a Tisza családnál házitanítói állást kapott.

-1851-ben kezdett tanítani a nagykőrösi református gimnáziumban, magyart é s latint

-Következő korszaka a nyomasztó nagykőrösi évek (1851-60), mely lírájában a bezártság, magára maradás, a társadalmi ostorozás témáit adó „Felhők-korszaka”.

-közel egy évtizedet töltött itt

-de a tanári munka kimerítő és terhes volt számára, költészetére nem volt ideje

–kedélyvilága elkomorult

– Nagykőrösii éveiben teljesedett ki balladaköltészete. A magyaré s székely népballadák, valamint a skót balladaköltészet mintájára alakította ki klasszikus szerkezeűt verstípusait.

– A nemzeti öntudat ébren tartójaként a nemzeti hibákat ostorozva találja meg a ballada műfajt. Zsarnokostorozó balladája az V. László és A walesi bárdok.

-Nagykőrösi balladák: A walesi bárdok, Ágnes asszony, Szondi két apródja

 

4. Pesti évek

–1860-ban a Kisfaludy Társaság igazgatójává választották ekkor végleg Pestre költözött. 1861-ben megindította a Szépirodalmi Figyelő című lapot (1862-től Koszorú címen jelent meg), amely azonban nem volt népszerűvé, és 1865-ben meg is szünt.

-Az 1860-as évektől Arany sokat betegeskedett. Ennek ellenére jelentős szerepet vállalt az első magyar Shakespeare-kiadás elkészítésében; fordította többek között a Szentivánéji álom és a Hamlet című darabokat.

– egy hun trilógia megírásának terve foglalkoztatja (Buda halála (Csaba trilógia első része, hun rege, 1863), folytatja a Bolond Istók (1873) verses regényét

-1865-ben elvállalta az MTA titkári tisztségét.

–1865-ös év sorsfordító volt számára, súlyos tragédia érte: leánya Juliska meghalt

-1870-ben az MTA főtitkára lett. A tisztséget 1877-től már csak névleg töltötte be, 1879-ben pedig végleg lemondott róla.

– Ekkor rendezte saját alkotásait Összes költeményéit, és Arisztophanész vígjátékainak fordításával foglalkozott.

-1877 nyarát családjával a Margitszigeten töltötte. E korszakának része Őszikék-ciklusa, öregkori lírájának bölcs öniróniája, fanyar megnyugvása.

 

Nyelvhelyességi cikkeket publikált a Szépirodalmi Figyelőben, a Koszorúbané s a Magyar Nyelvőrben, részt vett a nyelvújítót mozgalomban,é s maga is mintegy nyolcszázú j szót alkotott. Zenével is foglalkozott; dallamokat komponált saját verseihez, valamint Bajza, Kölcsey s Petőfi költeményeihez.

 

Jelentősebb költeményei

A magyar irodalom legkiemelkedőbb epikus költője és az egyik legnagyobb magyar népi költőfejedelem. Pályakezdésének ideje az 1845–1849 közötti időszak. A következő a szabadságharc utáni költészete (1849–1866), azután a hazáját és a családját ért csapások miatt hosszú ideig tényleg hallgatag ember lett, és a „szünetelt korszak” követett, amikor egyáltalán nem írt verseket. Pályafutása végén azonban rövid időre megint visszatért költőként, és ekkor született sorrendben a harmadik költői korszaka, az Őszikék (1877–1880), amikor viszonylag rövid idő alatt nagyon sokat alkotott. Remekbe szabott balladái miatt kortársai „a ballada Shakespeare-jeként” tisztelték, és az írók közül kiemelkedett páratlanul gazdag magyar szókincsével is

Elbeszélő költeményei

Arany elbeszélő költemények, más néven verses vagy költői elbeszélések, illetve az ő idejében használatos elnevezéssel költői beszélyek formájában írta meg már az első komolyabb irodalmi alkotását is. Ez volt Az elveszett alkotmány.

A legjelentősebb – és mind közül kiemelkedik terjedelmében is – elbeszélő költeménye a Toldi-trilógia, mely a Toldi (1847), a Toldi estéje (1854) és a Toldi szerelme (1879) részekből áll össze. A művekben szereplő Toldi Miklóst sokáig kitalált személynek gondolták. Bebizonyosodott azonban, hogy Arany által a magyar hősök közé emelt, valóban kivételes fizikai adottságú bihari birtokos nemes valós személy volt. A trilógia nagy része történeti tényekkel is alátámasztható, azonban vélhetően vannak kitalált részek is benne, ilyen lehet például a testvérével kialakult konfliktusa, harca a farkasokkal vagy a cseh vitézzel vívott sajátos párbaja.

Ez a trilógia azonban nemcsak Toldi nevét emelte magasba, hanem a szerzőét is halhatatlanná tette. Érdekesség, hogy a trilógia három része három különböző időpontban – teljesen más történelmi korszakokban – született, és nem a történések időrendjében készült el. Hasonló nagyszabású munka lehetett volna a hun eredettörténetből vett Csaba-trilógia de ennek csak az első része, a Buda halála készült el teljesen

 

Lírai költeményei

Arany pályája több korszakra is felosztható, azonban lírai költészetének darabjai minden egyes alkotói szakaszában megtalálhatóak. A majdnem fél évszázados költői tevékenységében ezek mennyiségileg és minőségileg is egyenetlen eloszlásúak. Jelentős és kiemelkedő korszak a nagykőrösi időszak. Az 1860-as években a lírai költészet a Bach-korszak bukásával talaját vesztette, és Pestre költözésétől ez nála is megfigyelhető, hiszen költészete másként bontakozik ki. Az 1861–1877 közötti időszakban átélt élmények lírai megörökítése ugyan elmaradt, de egyfajta kárpótlásként lírai szövegek azért előfordulnak az Őszikék versciklusában.

 

 

A szabadságharc utáni időkben a vallás szerepe a természettudományok fejlődésével a korábbiakhoz képest bizonyos mértékben visszaszorult. A túlvilágba vetett hit és a földöntúli élet léte megkérdőjeleződött, és így megrázó élménnyé vált a halál véglegessége. Arany átérezte korának nagy világnézeti válságát és lélektani hatását, és költészetére az is hatott, hogy az európai szabadságküzdelmek mind sorra elbuktak. A magyar szabadságharc elvesztése miatt érzett kiábrándultság és az elvesztett remény lírai költészetére is jelentős hatást gyakorolt.

 

Korai darabjai között két igazán kiemelkedő vers van: A rab gólya (1847) és a Nemzetőrdal (1848).

 

A rab gólya (1847): Az 1847-ben írt népies költeménye a lírai kisepika szép példája. A versben szerepló rab madár egy fehér gólya. A madarak általában a szabadságot jelképezik, de itt a törött szárnyú gólya vélhetően a költő lelkiállapotát jeleníti meg. Ő ez időben Szalontán élt egyfajta vidéki elszigeteltségben, és valószínűleg ennek az érzésnek ad hangot a költemény.

Nemzetőrdal (1848): A forradalmi lelkesedés és a népies dalköltészet egyesülése, mely a katonatoborzók hangulatát idézi meg. Első sorában mindjárt előtör a nemzeti büszkeség is: „Ne félj, babám, nem megyek világra: / Nemzetemnek vagyok katonája.” Ez a költemény megzenésítését követően népdallá is vált.

A későbbi és az ötvenes évek első felének lírája javarészt Nagykőröshöz köthető. A Letészem a lantot (1850) ugyan még a költözés előttire datálható, de ezeket a költeményeit a szabadságharc bukása érlelte lírikussá. E korszak (1849–1866) jelentősebb versei az alábbiak:

 

Letészem a lantot (1850): A mű fél évvel a szabadságharc leverése után íródott. A műfaja elégia, és már a címe is beszédes, hiszen a költő tart a megtorlástól, és arra készül, hogy felhagy az írással. Két létállapotot állít szembe, egy értékben gazdag múltat és egy értékszegény világot, a jelent. A versszakok végén refrénként tér vissza a fájdalom: „Hová lettél, hová levél, Ó lelkem ifjúsága?”

Családi kör (1851): Arany lirizált kisepikájának egyik legismertebb és méltán népszerű verse. A benne lévő bensőséges idill teljesen más, mint az ötvenes évek más ilyen jellegű lírai költeményeié. Olyan képi ábrázolást alkotott meg, amely a nép egyszerű fiának is eligazodást ad a nehéz időkre, és buzdít is egyben. Apaközpontú világával a Toldit idézi meg, és egyfajta hangulatos életképben ünnepi megvilágítást kap a család mindennapos együttléte, ahova a vendégként fogadott „béna harcfi” képében betör a történelmi valóság is.

Kertben (1851): Pesszimista életszemléletű irásainak egyikke. A mű szavait idézve: „Közönyös a világ… az élet – Egy összezsúfolt táncterem, … Nagy részvétel, ha némelyikünk – Az ismerőst … megismeri.” A költeményben feltör a szabadságharc leverése miatt érzett elkeseredés, amelyet a költő iróniával fejez ki. A fegyverletétel után ugyan fejlődésnek indult a tőkés rendszer, de az elsősorban nem magyar érdekeket szolgált. A polgárosodástól a magyarság többsége csak hátrányokat szenvedett. Az Alexander Bach nevével fémjelzett korszak tönkretette a személyes kapcsolatokat, úrrá lett sokakon az elidegenedés, hiszen ez a rendszer egyfajta gépnek tekintette az embereket. Ez a vers ennek a fásultságnak egyfajta bemutatása.[57][63]

Visszatekintés (1852): A versben megjelenik az illúziók köddé válása, a céltalanság, a kiüresedés, az idill elérhetetlen messzesége, és az is, hogy már a halál sem megoldás. Stílusában kevert hangnemű, egyszerre elégikus és ironikus, a puritán életvitelt kudarcként ábrázolja. A mű befejezésében a költő a „Hit – Remény – Szeretet” hármasságnak a biedermeier almanach-költészet bibliai hagyományához nyúl vissza.

A lejtőn (1852–57): Ez a költeménye is elégikus hangnemben íródott dalszerű vers. Két olyan irodalmi műre utalnak első és utolsó sorai, amelyek fontos szerepet töltöttek be a szerző élményvilágában. A vers kezdete Edgar Allan Poe A holló című híres költeményét idézi fel. A záró rész azokra a sorokra emlékeztet, amelyek a Hamletben Ophelia halálának körülményeit mutatják meg.

 

Balladái

A ballada (a provanszál balada, azaz „tánc” szóból eredeztetik) a szépirodalomban meghatározását tekintve az epikának egy lírai jegyeket is mutató költői műfaja. Greguss Ágost szerint „tragédia dalban elbeszélve.” Arany elsősorban lírikus költő volt, de a gondolatibb líra felé vonzódott. A Toldi estéje és a balladái jó példák erre. 1853 után kezdett rendre balladákat írni, főleg nagykőrösi tanársága idején, és kétségtelenül ezek a legjobban szerkesztett költemények életművében. Végigkomponáltságuk egyedülálló, és ilyen típusú balladákkal a magyar irodalomban majd Ady Endrénél lehet megint találkozni.

Már 1847-ben is kísérletezett a balladával, de ezen verstípusait a nagykőrösi években emelte igazán magas színvonalra. Közel állt hozzá a történetet kihagyásokkal, párbeszédekkel dramatizáló ballada, amelyet a skót és a székely népköltészetből ismert meg.

Nagykőrösöi balladák: A walesi bárdok, Ágnes asszony, Szondi két apródja

Őszikék balladái: Tengeri hántás, A vörös Rébé, Tetemrehívás, Híd-avatás

Balladatípusai három szerkezeti megoldást tartalmaznak.

• Az elsőt egyszólamú, vonalszerűen előrehaladó balladának lehet nevezni. Ez áll legközelebb a románchoz, nevezik még népies balladának Ide tartoznak első balladakísérletei: A varró leányok (1847), Az egri lány (1853) és két nagy vers: Zách Klára (1855) és A walesi bárdok (1857). Korai balladái közül a fontosabbak:

Zách Klára (1855): A magyar történelem egyik leghírhedtebb merényletét Záh Felicián követte el, akinek családját különös kegyetlenséggel I. Károly Róbert parancsára kivégezték. Többek közt Zách lányát, Klárát is. Arany a tömbszerűen szaggatott történetmondással lelassítja az elbeszélést. A lépcsőzetes szerkezetet a bosszúálló királyné szavainak idézése zárja le, és az utolsó sorokban a magyar haza kilátástalan helyzetén kesereg a költő.[69]

A walesi bárdok. (1861 körül)Versformája az úgynevezett skót ballada. Több versében a bűn és bűnhődés gondolatát állította középpontba, és ezekhez tartozik a walesi bárdok is. A szakaszos tördeltség benyomását erősítő belső ismétlések itt is uralkodó szerepet játszanak, mind az elbeszélésben, mind a párbeszédben, sőt közöttük is. Történeti tények egyébként nem támasztják alá, amit Arany ebben a balladában megénekelt

 

• A második csoportba sorolható balladáit történelminek lehet nevezni. Ezeknek a balladáknak távolibb a rokonsága a románccal. Történelmi balladái politikai célzatosságot hordoznak magukban. Az 1850-es években fel kellett rázni a nemzetet fásultságából, és Arany ebben nagy szerepet vállalt. Az V. László végszavaival – „De visszajő a rab…!” – vélhetően az osztrák császár börtöneiben raboskodó magyar hazafiak hozzátartozóiba próbált lelket önteni, a Zách Klára Haynau táborszernagy kegyetlen bosszúját idézte fel, a Szondi két apródja és A walesi bárdok arra emlékeztetett, hogy a nemzetét szerető magyar költőnek nincs miért dicsőítenie Ferenc Józsefet. Arany a nemzeti önrendelkezést akkor állította középpontba, amikor a magyar függetlenséget eltörölték, és történeti példázataival egyszerre tanított a megalkuvás elutasítására és a sorssal szembeszegülő kemény próbatételre is. Két jelentős verse sorolható egyértelműen ebbe a balladatípusba, az V. László és a Szondi két apródja, de ide köthető még az Ágnes asszony (1853) és Az örök zsidó (1860) is:[49]

 

1. László (1853): Történelmi tárgyú, Nagykőrösön írt ballada. A Hunyadi-balladakör elsőként megírt része. Több szálon fut a történet , melynek írásmódja töredékes mondatszerkesztésű. A költemény tördeltsége fokozódik attól kezdve, hogy a foglyok megszöknek, a király pedig elmenekül Prágába. A bűn és bűnhődés motívum kiváló példája, amikor a menekülő király hűsítőt kér hű szolgájától, aki e szavakkal adja át neki a kelyhet: „Itt a kehely, igyál, Uram, László király, Enyhít… mikép a sír!”[72]

Szondi két apródja (1856): Történelmi ballada, melyben vezérmotívum a kétszólamúság. A történet alapja Drégely várának 1552-es török ostroma. Az apródok a múltat idézik fel, míg Ali szolgája a jelent. A költemény arra keres válaszokat, hogy a bátor és hős várvédők tragikus bukásából milyen erkölcsi tanulságokat lehet levonni.

Ágnes asszony (1853): Nagykőrösön írt balladáinak egyike, műfaját tekintve keretes szerkezetű ballada. Az erősen lirizált versnek a megalkotásakor az egyén sorsának egyetemes kérdései foglalkoztatták a költőt. Arany e művében a bűnt teszi kérdésessé, a mű témája a lelkiismereti konfliktus. A férjgyilkost bírái szabadon engedik, mert elmebajos.

Az örök zsidó (1860): A legjelentősebb alkotói korszakát lezáró nagy verse. Műfaját tekintve elégikus líra és tragikus ballada ötvözete. Az örök zsidó (ismertebb nevén a bolygó zsidó) legendájáról szóló történet Párizsi Máté angol szerzetes 13. századi krónikájából ismert. Ez a történet másokat, például Vörösmartyt is foglalkoztatta, de erről írt költeménye töredékben maradt csak fenn. Arany új verstípust alakított ki ebben a művében, ami csak a 19. század közepén jelent meg az európai költészetben. Az örök zsidó reménye szerint egyszer talán megáll a végtelen rohanás.

 

• Harmadik típusú, nagyvárosi balladái a késői korszakának „Őszikék”-balladái. E korszakban előtérbe kerültek misztikus babonás motívumok, felerősödött költészetében az erkölcsi szigor, és megjelent a nagyváros-ellenesség. Ezekben az 1877-ben keletkezett balladákban kevesebbnek tűnik a drámai rész, és a párbeszédeket magánbeszédekkel helyettesíti a költő. Erre a korszakra az is jellemző, hogy pár hónap alatt több költeményt ír, mint előtte hosszú évek során.[76] Az Őszikék korszak fontosabb balladái:

Tetemre hívás: Késői korszakának egyik legnépszerűbb és talán legtöbbet vitatott balladája. A középkori kis faluban játszódó történetben egy apa keresi késsel megölt fia gyilkosát úgy, hogy segítségül hívja az istenítéletet. Az olvasót magával ragadja a sajátos ritmika és a misztikus történet. A hatás nem maradt el, hiszen Gyárfás Jenőt oly módon megihlette, hogy megfestette a Tetemrehívást. A képére nézve és Arany sorait olvasva „…döbbenet által a szív ere fagy…”, ki lehet jelenteni, hogy tapintható a drámai feszültség. A néphit szerint ugyanis a halott sebe gyilkosának jelenlétében újra vérezni kezd.[77][78]

Tengerihántás: A műben két elbeszélő szerepel. Egyikük csak a keretnek tekinthető első és utolsó versszakban szólal meg. A kereten belüli történet folyamán az ellenszólam egyaránt olvasható a keretként szolgáló helyzet betű szerinti leírásának és a kereten belüli történet metaforikus értelmezésének: „Dalos Eszti a mezőre kiment ő, / Aratókkal puha fűvön pihent ő; / De ha álom ért reájok, / Odahagyta kis tanyájok. / – Töri a vadkan az „irtást” – / Ne tegyétek, ti leányok!” Még az utolsó előtti versszak sem kivétel: a jelen betű szerinti leírása itt is a múlt metaforája.

Híd-avatás: Egy évvel a Margit híd zászlódíszes avatása után írta, amely időközben az öngyilkosságra készülő emberek egyik lehetséges helyszínévé vált. Áll az új híd, és sorban emberek érkeznek hozzá. Éjszaka és csend van, azonban egyszerre tömeg gyűlik a hídhoz mindenféle kor- és társadalmi osztályból, és mintegy önmagukból kikelve, bűvölet alatt, avatásként a mélybe vetik magukat. Valójában ők a modern nagyváros elesettjei, a pénz világának áldozatai. Felbukkanni látszik az a régi, középkori babona is, amely szerint az elmúlás előtt a halál egy utolsó táncra viszi a haldoklót. Az egész abszurd helyzet egyfajta tánc könnyedségével zajlik a költeményben.

Vörös Rébék: A késői balladái közül talán ez a legeredetibb. Egy népmondai töredék alapján íródott, mely a vers első két sorában idézetként szerepel. A varjú és a boszorkány azonosítása népi hiedelmen alapul. A cím egy asszonyra, Rebekára utalhat, akinek vörös haja van. Ez a ballada a paraszti életet és a misztikumot idézi, és egy sajátságos kapcsolatra mutat rá.

A kép-mutogató: A vásári képmutogatásról szól a költemény, mely Arany János utolsó balladája. A történet két fontos szereplő és két polaritás köré szerveződik. Az egyik ilyen szövegalkotó tényező Petőfi Sándor, a másik pedig vélhetően Széchenyi István.