Thomas Hobbes (1588-1679)
Hobbes a legismertebb és legnagyobb hatású filozófusok közé tartozik. Ám ezt a befolyását nem metafizikai nézeteinek köszönheti, hanem óriási jelentőségű politikai filozófiájának. Ám azért az empirizmus kibontakozásában is számottevő szerepet játszott.
Hobbes Descartes fiatalabb kortársa volt, és már Descartes életében az európai filozófia jelentős alakjának számított. Éppen ezért bekerült azoknak a korabeli gondolkodóknak a körébe, akikkel Descartes megvitatta legfontosabb filozófiai elképzeléseit. Nos, Hobbes fő kifogása az volt Descartes metafizikájával szemben, hogy szerinte a gondolkodás tényéből nem következik, hogy kell lennie valamiféle szellemi szubsztanciának. A gondolkodó dolgot valami materiálisnak kell elgondolnunk. Nincs tehát szükség rá, hogy a világot kétfajta szubsztancia (egy anyagi és egy nem anyagi) segítségével ragadjuk meg: el kell vetnünk Descartes dualizmusát.
Hobbes szerint elég egyetlen kategória ahhoz, hogy jellemezni tudjuk a létezőket: a test fogalma. Minden létezőt testként kell felfognunk. Ha pedig a világban zajló folyamatokat akarjuk megmagyarázni, akkor is csak egy további fogalomra van szükségünk: a mozgásra. A testek ugyanis szüntelen mozgásban vannak. Hobbes világképe szigorúan mechanisztikus: minden folyamat a testek mozgásából, illetve kölcsönhatásából adódik. A dolgok keletkezését, pusztulását és változását egyaránt a testek összekapcsolódása és szétválása magyarázza. Hobbes azért gondolta, hogy a gondolkodó dolognak is valami materiálisnak kell lennie, mert az volt a meggyőződése, hogy a gondolkodás folyamatát is ez ő mechanikai modellje ábrázolja megfelelően. Úgy gondolta ugyanis, hogy minden gondolkodás számolás, vagyis ideák ‘összeadása’ és ‘kivonása.’ Az összeadás és a kivonás pedig nem más, mint összekapcsolás és szétválasztás.
Annak, hogy Hobbes ezt a szigorúan mechanisztikus világmagyarázatot fogadta el, az lett az egyik markáns következménye, hogy nem talált helyet a világban a spontaneitásnak. Mivel a testek mozgását szigorú természeti törvények irányítják, a világban zajló folyamatok nem lehetnek véletlenszerűek, csakis meghatározottak. Azt a nézetet, hogy a világban a folyamatok (köztük az emberi cselekvések) szigorú és kivételt nem ismerő ok-okozati összefüggéseken alapulnak, determinizmusnak nevezzük. A determinizmus lehetősége sok újkori filozófus számára volt az egyik meghatározó filozófiai probléma (közülük Kant a legfontosabb). Hobbes-nak nagy szerepe volt a determinizmus-probléma előtérbe állításában: ő volt az egyik első újkori determinista.
Bár Hobbes minden létezőt testként gondolt el, azt nem állította, hogy a testeknek csak egyetlen fajtája van. Ami azt illeti, megkülönböztette a testek három fajtáját: beszélt természetes testekről (mint amilyenek a fizikai tárgyak), mesterséges testekről (mint az állam), valamint mesterséges testeket létrehozó természetes testekről (mint amilyen az ember).
Hobbes filozófiájának empirista jellege is világosan kapcsolódik mechanisztikus világképéhez. Úgy vélte, a tudattartalmak (az ideák) sem keletkezhetnek másként, mint valamiféle fizikai kölcsönhatás révén. Ennek megfelelően az ismeretek egyedüli forrásának az érzékelést nevezte. Hobbes tehát átvette és továbbfejlesztette Bacon szenzualizmusát.
Bár Hobbes semmiképpen sem tartozik az empirizmus legnagyobb alakjai közé, érdemes leszögezni, hogy egy fontos vonatkozásban irányt szabott a későbbi empiristáknak. Mint említettük, elvetette Descartes dualizmusát. Ebben aztán a későbbi empiristák is követték őt. Ha pedig elvetjük a kartéziánus dualizmust, akkor természetesen eleve kizárt a pszichofizikai probléma felmerülése. Az empirizmus fejlődésében ezért nem játszik szerepet a pszichofizikai probléma.
