Hirdetés

Racionalizmus

12 perc olvasás

Kant idejében

Immanuel Kant, Leibniz és Wolff munkásságát tanulmányozva hagyományos racionalistaként kezdte, de miután David Hume művei „felébresztették dogmatikus szendergéséből” a hagyományos racionalizmus és az empirizmus szintézise útján kidolgozta saját különálló elméletét. A tiszta ész kritikája c. művében mutatta be először a transzcendentális idealizmust.

Hirdetés

A Leibniz által megfogalmazott ellentétek igazán Immanuel Kant filozófiájában élesednek ki. Először racionalista, majd ahhoz a nézethez jut, hogy az érzékek és az értelem függetlenek egymástól, mindegyik külön tényező az ismeret alakításában, de úgy hogy csak a kettő együtt alkot igazi tudást. A szerepeket pedig úgy osztja ki, hogy az értelem adja a tudás formáját, az érzékek pedig a tudás anyagát, melyeknek az együttes jelenléte szükségeltetik az ismeret létrejöttéhez.

18. század után

Kant óvatos megállapodásai után újra feléled a racionalizmus az idealista Fichte, Schelling és Hegel filozofiájában, főleg az utóbbi szaporítja a maga filozófiájával azokat a merész kísérleteket, hogy látszólag tiszta észből, tiszta okoskodás útján lehessen a mindenség rendszerét leszármaztatni. Igazából a mai ismeretelmélet sem jutott túl a Kant által lefektetett állásponton. A racionalizmus egyértelműen a 18. században élte virágkorát, ekkor azonosult a művelt értelmiség világfelfogásával és nagyban meghatározta a tudományokat, habár az elméleti alapjait már megrongálták. Az élet hagyományos formáival ellentétben az ésszerűségre ösztönöz, és ezzel a francia forradalom, az állami és a társadalmi rend ésszerű formálása is a racionalizmus bélyegét hordja. A racionalizmus emellett a vallásból a csodák kiküszöbölését célozza meg, és ezzel a vallás tiszta ésszé és erkölccsé való átalakítását.

” … A racionalizmus, ez a lidércfénye a valóságnak, merőben önkényesen csak azokat a részeit világítja meg és hagyja érvényesülni, melyek nem mondanak ellent a „tapasztalatnak” és a „gondolkodás törvényeinek”, azaz a nyers, érzéki benyomásoknak és egy hozzájuk alkalmazkodó hiányos logikának, ez a racionalizmus, … , nem egyéb ideiglenek előítéletnél, s arra hivatott, hogy bizonyos uralkodási idő után megint eltűnjék. — nem az egyetlen előítélet csupán egyike annak a sok előítéletnek, melyen az emberiségnek története folyamán keresztül kell mennie. … az értelem uralmának rövid intermezzója két irracionalizmus, a középkori és a jövendő irracionalizmus között,… Az európai racionalizmus tehát, melynek fejlődésmenetét vázolnunk kell, nem volt más, csak egy kis, ázsiai félsziget átmeneti rögeszméje, az emberiség egyik legnyersebb, legkezdetlegesebb és leggyermetegebb szellemi időszakánál, s amit mi „újkor” néven emlegetünk, voltaképpen egy szürke ókor, az emberiség gyermekkorának, őskorának, prehisztorikus korának történelme. …” (Lásd E. Friedell: Az újkori kultúra története)

Főbb képviselői

  • René Descartes
  • Baruch Spinoza
  • Gottfried Leibniz
  • Immanuel Kant
Hirdetés

 

Forrás

Lapozz a további részletekért

1 2 3


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!