Hirdetés
Hirdetés

Német felvilágosodás, német idealizmus

12 perc olvasás

1. A 17-18. században kifejlődött szabadversenyes kapitalizmus élén Anglia haladt, amely az „ipari forradalom”  eredményeképpen a világ „ ipari műhelyévé” vált.

A németek elméleti fogékonysága közismert. Hatalmas előrelépést jelentett a korábbi filozófiákhoz képest, hogy középpontba állította az emberi tevékenységet, a szubjektum és objektum kölcsönhatását, dialektikáját.

Hirdetés

A klasszikus német filozófia megalapozója Immanuel Kant. Zárkózott, remeteszerű életmódja, rigolózus magatartása miatt „ kőnigsbergi remetének” nevezték.

Megírta „ Az ég általános természettörténete és elmélete” című művet, amelyben felvázolta híres elméletét a Naprendszer keletkezéséről, amely aztán a Kant-Laplace hipotézisként került be a tudomány történetébe. Azt írta: a Földnek története kell, hogy legyen, mert a Naprendszer nemcsak térbeli egymásmellettiséget, hanem  időbeli egymásutániságot is jelent.

Az igazi kanti filozófia az ún. kritikai korszakban alakult ki. A kritikai filozófia elnevezés arra utal, hogy Kant valamennyi  emberi képességet  és azok addigi értelmezését bírálat tárgyává tette. A leghíresebb filozófiai művei: „ A tiszta és kritikája”, melyben ismeretelméletét, „ A gyakorlati ész kritikája”, melyben etikai nézeteit, „ az ítélőerő kritikája”, melyben természetfilozófiai elveit fejti ki.

Fő műve „ a tiszta ész kritikája” az ember megismerő képességét vizsgálja, a tudás lehetőségét és korlátait. Hume filozófiája alapján rájött, hogy a tapasztalatból semmifele általános és szükségszerű ismeret nem szerezhető, következésképpen az empirizmus nem lehet kielégítő filozófia.

A Kant által vizsgált kérdés: Hogyan lehetséges tudományos megismerés?

Kant elemzése abból a tényből indul ki, hogy a tudományos megállapítások kijelentő mondatban fogalmazódnak meg. A kijelentő mondatnak van alanya (A) és van állítmánya (B). Az alany és az állítmány kapcsolata kétféle lehet.

Hirdetés

„ B, vagy hozzátartozik az alanyhoz A-hoz, az A fogalomban (rejtett módon) benne foglaltatik, vagy B egészen kívül van az A fogalmon, habár kapcsolatban áll vele. Az előbbi esetben analitikusnak, az utóbbiban szintetikusnak nevezem az ítéletet. Analitikus (állító) ítéletek tehát azok, melyekben az állítmánynak az alannyal való kapcsolatát az azonosság alapján gondolom, azoknak pedig melyekben e kapcsolatot nem az azonosság alapján gondolom, szintetikus ítéletek legyen a nevük”.

Az analitikus ítéletek a prioriak (eleve adottak), s a deduktív következtetés alapján szükségszerűen igazak, de nem feltétlenül újak. A szintetikus ítéletek a posterioriak (a tapasztalatból származnak) s, az induktív következtetés alapján újak, de nem feltétlenül igazak. Kant a kettőt összekapcsolja, ő olyan tudományos ítéleteket akar, amelyek egyrészt logikai szükségszerűséggel igazak, másrészt megfelelnek az általános tapasztalatnak. Az ilyen ítéleteket a priori szintetikus ítéletnek nevezi. Kant kiinduló kérdése ezért így hangzik: Hogyan lehetséges a priori szintetikus ítélet?

Kant az ember képességeit- az érzékelést, az értelmet és az észt- tette vizsgálat tárgyává. Kimutatta, hogy az érzékelés és a tapasztalás aktív tevékenység, mert az emberben kialakulnak bizonyos a priori szemléleti formák: a tér-idő képzetek, s az ember ezek közreműködésével érzékel, így a tapasztalat térben és időben rendezhetővé válik. Kimutatja, hogy a tudat rendező tevékenysége tapasztalás közben „teremti” is a tárgyakat, ezért nemcsak az ismeretek alkalmazkodnak a dolgokhoz, hanem maguknak a dolgoknak is alkalmazkodniuk kell az ismeretekhez. Azt a felismerést, hogy a dolgok is alkalmazkodnak a megismeréshez és Kant a „kopernikuszi fordulat”-nak nevezi filozófiájában. Rámutat, hogy a megismerés a tapasztalattal kezdődik, de a tapasztalat formái, az a mód, ahogyan tapasztalunk, az megelőzi a tapasztalatot. Mindez azonban csak a jelenség-világ megismeréséhez elegendő. Ezért van a matematika, a geometria és a természetismeret előnyben a filozófiával szemben. A filozófia azonban olyan dolgokat akar megismerni, ami hozzáférhetetlen, felfoghatatlan, ezért megismerhetetlen. Az emberi ész a világ végső kérdésének vizsgálatánál antinómiákba- feloldhatatlan ellentmondásokba-ütközik.

Azaz túl vannak a tudhatóság határán.

Kant „ A gyakorlati és kritikájá”-ban fejti ki erkölcsfilozófiai nézeteit. Elveti a felvilágosodás erkölcsi elveit.

Kant olyan erkölcsöt akar, amely mentes mindenféle önzéstől és számítástól, mint mondja, az erkölcsnek a kötelességtudatot kell tükrözni.

Erkölcsi parancsa a kategorikus imperatívusz ( feltétlen felszólítás)

Az enber csak Isten segítségével válhat erkölcsössé. Végső következtetése: a Legfőbb Lényre szükség van.

 

2. Johann Gottlieb Fichte: fő műve a „ Tudománytan” címet viseli, melyben Kant „tiszta ész” teoriájának magyarázatától eljut a „gyakorlati ész” mindenhatóságának igazolásához.

Fichte az „én”-t választja: „én” egy szubjektum vagyunk. Az énnel szemben szükségszerűen ott van a „nem-én”, az objektum. „rendszerem a szabadság első rendszere” –írja- nem a tényekből kell kiindulni, mert az fatalizmushoz vezetne, hanem az emberi tettekből, mert ez vezet a szabadsághoz. Fichte az „én” határtalan cselekvő, hatóképességében hitt. A cselekvés a tudat erkölcsi kötelessége: cselekedni, cselekedni!- ez az, amiért az ember a világon van.

A világtörténelem nem más, mint az emberiségnek a szabadság felé való haladása.

Fichte a történelmet öt korszakra osztotta: az ártatlanság, a keletkező bűnök, a kiteljesedett bűnösség, a kezdődő ésszerűség, az észuralom korszaka.” Cselekedj lelkiismereted szerint!”

Hirdetés
 

3. A klasszikus német filozófia időrendben harmadik képviselője Friedrich Wilhelm Joseph  Schelling.

Fő műve a „ Transzcendentális idailizmus rendszere” című munka, amelyben arra keresi a választ, hogy hogyan jut el az öntudatlan szellemi természet fejlődése a tudat keletkezéséhez és megfordítva, hogyan válik a tudat objektummá.

Schelling Fichtével ellentétben nem a szubjektumból, az „én”-ből, hanem az objektumból, a „nem-én”-ből indul ki. Az objektum Schelling filozófiájában az öntudatlan-szellemi természetet jelenti.

Az emberek szabad cselekvésén keresztül törvényszerűen egybefonódik szellem és természet, szubjektum és objektum, szabadság és szükségszerűség. Így jut el az „azonosság” filozófiájához, amely szerint, a szubjektum és objektum, a gondolkodás és a lét csak különböző oldalai egyazon valóságnak és végső soron „azonosak”? Azt írta: „ a természet a látható szellem, a szellem pedig a láthatatlan természet”

Ezeknek az igazságoknak a felismerése az intellektuális szemlélet dolga, ami csupán kevesek kiváltsága.

 

4. Geoerg Wilhelm Friedrich Hegel a klasszikus német filozófia betetőzője.

Első műve „ A szellem fenomenológiája” című könyv volt. Itt fogalmazta meg először, hogy a lét és a tudat mozgása azonos törvények szerint megy végbe, mert lényegük egy:  az abszolút szellem, amely minden természeti, társadalmi és emberi dolgot megelőz.

A világtörténelem az abszolút szellem, eszme, ész stb önmozgása, amely két síkon megy végbe, az egyik az ontológia( a lételméleti), a másik a gnoszeológiai (az ismeretelméleti) síkja. Az abszolút szellem egyrészt megvalósítja önmagát, önmaga teremtésének folyamata ( lételmélet), másrészt felismeri önmagát, önmagára ismerés folyamata. Innen a lét és a tudat, a létezés és a gondolkodás egysége.

Hirdetés

A szellem megjelenése a harmadik stádium, a szintézisben következik be:ez a stádium az ember, a társadalom és az ideológiák ( művészet, vallás, filozófia) világa.

Hegel végleges rendszere, melyet „a filozófiai tudományok enciklopédiájának alapvonalai” (röviden Enciklopédia) című művében foglalt össze, három részből áll. Az első rész a logikai, amely egyben metafizika is: a létezés általános elmélete, fogalmak, kategóriák rendszere. A logika és a metafizika egybeesik, mert a fogalmak a valóságot írják le: a tudat és a lét, a szubjektum és az objektum azonos természetűek.

Hogyan lesz az abszolút eszméből valóság? Úgy, hogy szembeállítja magával a nem-ént, „elidegenedik” önmagától, „máslétbe” megy át: ez lesz a természet. Az Enciklopédia második része a természetfilozófia. A természet már térben létezik, de időbeni létezése nincs, hiszen a természet az örök körforgás világa, az örök körforgásban pedig nincs valóságos idő.

 

A természet lépcsőzetesen bontja ki önmagát: a mechanikai, a fizikai és szerves fizikai világot.

Az Enciklopédia harmadik része a szellemfilozófia: itt lépünk be a történelembe, az időbeli létezés területére. Az ember a történelem sorám megvalósítja a szabadságot, az  ideológiai  formákban pedig ( művészetben, vallásban, filozófiában) tudatosítja saját fejlődését. Az abszolút szellem ezekben a formákban  végül magára ismer, azaz felismeri, hogy az egész fejlődési folyamat saját létezésének kibontakozása volt.

A szellem előbb elvesztette önmagát a természetben, majd újra visszanyerte önmagát a történelemben. Az eszme fejlődése hármas ütemben történt? A magában való tézise (állítás) és a máslét antitézise (tagadás) után végül elérte a magáért való létet, a szintézis (tagadás tagadása).

Hirdetés

Általános elvei: az ember azáltal személy, hogy dolgokat tulajdonosként birtokol, a család az anyagi érdekek közösségén nyugszik, a polgári társadalom a munkamegosztás és a magánérdek rendszere, az állam ennek a rendszernek a biztosítására szolgál.

Az állam ideális formája: a rendi alkotmányos monarchia. Az állam ugyanakkor az erkölcsiség megvalósulása is: az ember társadalmi tevékenységének színtere az állam, s itt mutatkozik meg, hogy az ember valójában mennyire vált emberré. Hegel felfogása  szerint nem lehetséges erkölcs a közösség életén kívül.

Talán a legtöbb félreértést az a tétele váltotta ki, amely így szólt: „minden, ami ésszerű, az valóságos és minden ami valóságos, az ésszerű”. A kategórikusnak és statikusnak tűnő kijelentés értelme Hegelnél  a következő: minden, ami az ész, az eszme fejlődéséhez szükségszerű, az történelmileg jogosult is és minden, ami történelmileg jogosult, az szükségszerűen meg is fog valósulni.

Az egyes egyén a világszellem eszköze, mert igaz ugyan, hogy az egyes ember saját érdekeit és céljait követve cselekszik, de ez csupán látszat, az „ész csele”, mert a világszellem saját céljait valósíttatja meg vele.

A nagy emberek a világszellem kiemelkedő képviselői, akik megértették a történelmi szükségszerűséget és annak végrehajtását tudatosan vállalták.

Amikor minden ember szabad lesz valóságosan is, az a polgári társadalom.

Aki a történelmi szükségszerűséget megérti, az szabadnak tudhatja magát, ily módon a filozófia kibékíti az embert a valósággal. Hegel történelemfilozófiájának dialektikájának az a felismerés az alapja, hogy az ember  világa az emberi tevékenység által létrehozott világ, hogy az objektum, amellyel az ember szembenéz a saját műve, saját tevékenységének az eredménye.

Hirdetés

Mindez a hegeli rendszer végén válik nyilvánvalóvá: a művészetben, a vallásban, és a filozófiában. A világszellem útja véget ért, befutotta pályáját, megvalósította önmagát és felismerte önmagát.

Hegel úgy vélte Kanttal ellentétben, hogy lehetséges abszolút tudás, a saját filozófiáját a mindent-tudás foglalatának, a filozófia filozófiájának (metafilozófia), a tudományok tudományának tartotta.


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!