Mítosz, vallás, gondolkodás
A huszadik században a vélemény tovább él: Rudolf Otto, a különösen nagy hatású Das Heilige (1917) szerzője a mítoszt (a mágiában és a lélekben élő hiedelmekkel egyetemben) „a valódi vallásos érzés küszöbéhez vezető előcsarnoknak, a numinózus tudat első megrendülésének” tartja. Northrop Frye kereken kimondja azt a tételt, hogy a mítosz olyan történet, amelyben néhány főszerepet istenek játszanak. W. K. C Guthrie „A görög vallás és mitológia” című írásában kifejezésre juttatja, hogy a mitológiát a vallás egy megjelenési formájának tekinti. Kirk szerint azonban félrevezető az a feltételezés, hogy minden mítosz vallásos hiedelmekhez, érzésekhez vagy cselekedetekhez kapcsolódik. Számos olyan mítoszt találhatunk a görög és más népek mitológiájában egyaránt, amelyeknek semmiféle kapcsolatuk nincs a kultusszal, és semmi közük nincs a valláshoz.
Kerényi a „Valláslélektan és antik vallás” című írásában megjegyzi: „Az antik vallás olyan mélyen volt kapcsolatos az antik műveltséggel, hogy vele együtt eltűnnie szükségképpen kellett” . Az antik műveltség pedig jórészt és lényegileg a mítoszok, a mitológia beható ismeretére épült (ahogyan Platónnál is láttuk, milyen nagy hangsúlyt fektetnek már gyermekkorban a mitológia továbbadására). „A nyugati ember régebbi vallása az antik vallás” –mondja Kerényi az említett műben.
A mítoszok – akár az ókori görögség maga– feneketlen kútként várnak újabb és újabb kutatókat, filozófusokat, irodalmárokat, történészeket, hogy a maguk megválaszolatlan kérdéseivel újabb évezredekre elkerüljék a feledésbe merülést.
Lapozz a további részletekért