Filozófia és a kozmológia

4. Stephen W. Hawking

A fekete lyukak kutatása területén Hawking az élcsapatba tartozott. Egyre világosabbá vált számára, hogy a fekete lyukak klasszikus értelmezése nem kielégítő. A huszadik századi fizika két tartóoszlopa a kvantummechanika és a relativitáselmélet, a spektrum két ellentétes végén helyezkednek el. Különböző nyelven beszélnek, de senkinek sem sikerült még összhangba hozni a két elméletet. Hawking azonban pontosan ezt célozta meg. A matematikai érvelés vitathatatlan eredménye rákényszerítette Hawkingot, hogy a fekete lyukakkal kapcsolatos valamennyi elmélettel szembehelyezkedve azt a következtetést vonja le, hogy a parányi fekete lyukak nem csupán sugárzást bocsátanak ki, hanem bizonyos feltételek mellett még fel is robbanhatnak. Rájött, hogy a Nagy Bumm fizikája voltaképpen nem bonyolultabbá, hanem egyszerűbbé válik, ahogyan egyre közelebb férkőzünk a kezdethez.

A felrobbanó fekete lyukak jelenségének a magyarázására összekapcsolta az általános relativitáselméletet és a kvantumfizikát (még a termodinamikának egy részét is), és ezzel olyan következtetésre jutott, amit még ő maga is lehetetlennek ítélt. Ez a munkája tette őt ismerté a matematikusok és a csillagászok körén kívül is, és ma már minden fizikus tudja, hogy mi az a Hawking-sugárzás és miért fontos. Ehhez Popper módszere is nagyban hozzájárult. Óhatatlanul felmerült az a kérdés, hogy a Világegyetem végletekig tágul, vagy egy idő után megáll a tágulása és elkezd besűrűsödni, míg egy újabb Nagy Bumm be nem következik. Egy tudós csoport ennek a kérdésnek az eldöntését tűzte ki célul. Az első nagy nehézség, amivel szembe találták magukat, hogy legalább 50 szupernovát kell felfedezniük, hogy ezen objektumok mérési adataiból valamelyik eredményére jussanak. Ez annyit jelent, mintha egy hatalmas szénakazalban jóval kisebb egységet keresnék, mint egy tű. Sikerült kidolgozniuk egy módszert, aminek eredményeképpen megtalálták az 50 szupernovát. A mérések és a számítások után megdöbbentő eredményre jutottak: a Világegyetem egyre gyorsuló sebességgel tágul! Hawking számításai alapján, is erre az eredményre jutott, de ő maga is lehetetlennek tartotta.

Döbbenetes vízió tárult fel a tudósok szeme előtt: ha egy milliárd év múlva felnézünk az égre, feltéve, ha lesz akkorra emberi civilizáció (megjegyzem, hogy a bolygórendszerünknek még 5 milliárd év van hátra) szinte alig fogunk látni egy pár csillagot. Honnan származik ez az energia a légüres térben? Válasz a kvantumelméletben van: a vákuum „virtuális részecskék” fortyogó tengere. Folyamatosan keletkeznek benne részecskepárok, például elektron-pozitron párok, ezek kölcsönhatásba lépnek lépnek egymással, és a kvantumszabályok szerint eltűnnek. Ezek által keletkezett energia a válasz a kérdésre.A világ megismerése egy szakadatlan folyamat, mely mindig újabb és újabb kérdéseket vett fel, mely újabb és újabb válaszokat szül, és a válaszok, melyek közelebb visznek minket a világ teljesebb megértéséhez, újabb kérdések megoldására sarkallnak.Husserl írta a következőket:

„A mindenség megismerésének egyre növekvő és egyre teljesebb hatalmával az ember ugyancsak növekvő –végtelenül bővülő- hatalmat nyer gyakorlati környezete felett.”

„A filozófia és a tudomány minden alakja racionális – ez tautológia. De mindezen alakokban egy magasabb racionalitás felé halad – olyan racionalitás felé, amely, miközben önön tökéletlen viszonylagosságát újra meg újra felfedezi, az emberi fáradozás, az igazi és teljes racionalitás kiküzdésének akarata által halad előre.”