Benedictus Spinoza (1632-1677)

Ami a gyakorlati filozófiáját illeti, Spinoza átvette Descartes redukcionista felfogását az etikáról: ez nála sem más, mint az affekciók (harag, öröm, részvét, stb.) uralására vonatkozó ismeretanyag. Igazából ennek a felfogásnak ő adta a jellegzetes kifejtését azzal, hogy főművében (Etika) végig is vette az egyes affekciókat, és meg is tárgyalta, hogy mit kell velük kezdeni. Sőt, ennek eredményeként el is jutott egy etikai ideál megfogalmazásához: ez pedig nem más, mint Isten értelmi szeretete (amor Dei intellectualis). Vagyis a megismerésnek szentelt élet.

Spinoza filozófiájának fontos jellegzetessége, hogy szigorúan érvényesíti Descartes vonzódását a matematikai módszerek filozófiai alkalmazásához. Descartes valójában kétféle filozófiai módszerrel számolt. Az egyiket analitikusnak, a másikat szintetikusnak nevezte. Az egyiknél az ismereteinket részeikre bontjuk, a másiknál kétségbevonhatatlan alaptételekből építjük fel az ismereteinket bizonyított tételek felállításával. (Valójában tehát a rezolutív-rekompozitív módszer filozófiai absztrakciójáról és kettébontásáról van szó.) Amint azt a módszeres kétely példája mutatja, Descartes a kettő közül az analitikus módszert részesítette előnyben, de a szintetikust is járható útnak gondolta. (Kísérletezett is metafizikája szintetikus kifejtésével, noha azt gondolta, hogy az analitikus érvelés jobban illik a filozófiához.) Spinoza viszont a szintetikus módszert érezte jobbnak. Voltaképpen arra törekedett, hogy egész filozófiáját a megfelelően definiált kiinduló fogalmak (szubsztancia, attribútum, módusz) következményeként építse fel. Mivel a módszer alkalmazása nagyon hasonlít ahhoz, ahogy az euklidészi geometria felépül, Spinoza more geometrico (geometriai módszer szerinti) kifejtésnek nevezte. És azt remélte tőle, hogy ugyanolyan szilárd talapzatot képez a gondolkodás számára, mint az euklidészi tételek a geometria számára.