Az ókori keleti népek kultúrája és filozófiája

 

Az indiai népek ősvallása a brahmanizmus, vagy hinduizmus( világvallás)

  Alapjait a legrégibb írásos emlékek a Védák adják meg, amelyek az i.e. 2-3. évezredben keletkeztek (szanszkrit nyelven). A négy Véda gyűjtemény vallásos énekeket, imádságokat, himnuszokat, szertartási előírásokat tartalmaz. Az ősi három istenalak: Visnu, Indra, Siva Világképüknek megfelel a társadalom tagozódására jellemző a kasztrendszer. Fölül van a papság  kasztja, őket követ az uralkodó és a földbirtokos arisztokrácia, majd a kézműves lakosság, végül a páriák. Zárt, szigorúan tagolt, áthághatatlan falakkal elválasztott rétegből, kasztokból áll az indiai társadalom.

 

A védák értelmezői és magyarázói a papok, a brahmanok voltak.

  A brahmanizmus központi tanítása a lélekvándorlás, a karmáról szóló tanítás, amely szerint a lélek időtlen, örökké létező, mindig újabb testbe költözik és „viszi magával” a korábbi életének jó, vagy rossz következményeit. A lélek az anyagi testet elhagyva, a test halála után vándorolni kezd, hogy visszatérhessen a világlélekhez, azaz a Brahma birodalmába. A brahmanizmus, vagy a hinduizmus sajátosságai közé tarozik, hogy nincs egy nevesíthető létrehozója, mert az ő hitük szerint a brahmanizmus örök vallás, amely a világ kezdete óta létezik.

Istenük neve: Krisna, aki Visnu-istennek az alteregója, szent könyvük a „Bhagavad-gita” (az Isten Éneke) A mű a védikus irodalom egyik magyarázata, amelyben Krisna, az Isten az emberi  létezés titkaira és a helyes életre tanítja barátját ( az embert). A tanítás célja az emberi  lélek megmentése, hogy vándorlás közben ne vesszen el, hanem találja mg Krisnát. Ennek formai feltételei:a védikus irodalom olvasása és a szüntelen Krisnára való gondolás.  Tartalmi feltételek: a lélek nemesítése, az önmegvalósulás, amikor az emberi lélek az isteni lélek részének tudja magát.

 

A buddhizmus a vallás alapítójának Buddhának a nevét viseli.

  A buddha  szó jelentése: felébredt, megvilágosodott.

Tanításainak kiindulópontja a Karmáról, a világtörvényről szóló tanítás. A tanrendszerének eszmei alapja a „négy szent igazság” felismerése:

1. a világban mindenfajta létezés szükségszerűen szenvedéssel jár,

2. a szenvedés forrása a vágyakozás, sóvárgás, a létszomj,

3. a szenvedés megszüntetésének útja az önkorlátozás, a létszomj mérséklése,

4. ennek eléréséhez több út, a „nyolc nemes ösvény” vezet.

A felébredés ösvényei, azaz a buddhává válás feltételei: az élet lényegének felismerése, elhatározás a cél elérésére, a helyes beszéd, a jó cselekvés. Lényege az elmélyült gondolkodás: a meditáció.

Az ilyen élet maga a jutalom. Az élet egy öngerjesztő folyamat, a keletkezés, a megszűnés, az újrakeletkezés véget nem érő láncolata. Függő keletkezés folyamata: Ennek megértéséhez nyugalom és elmélyedés, tökéletes szellemi koncentráció szükséges. Életcél: a nirvánába való eljutás. A nirvána nem valamely hely, hanem egy szellemi állapot, a szenvedélytől mentes tökéletes ébrenlét. Ez a „buddha”- állapot, a „buddha”- öntudat. Az egyén szerezze meg az önmaga vezérlésének képességét. A híres jelszó: Legyetek önmagatok lámpásai! Buddha kedvenc virága a lótuszvirág. A Hinajára (Kis Szekér) követése csak keveseknek adatik meg, a szent remetéknek.

A Mahajána (Nagy Szekér) a nép buddhizmusa.

 

Kínai kultúra: az i.e. 3. évezredben alakult ki az ún. „ Középbirodalom”

  Náluk azonban a föld az állam, illetve a császár tulajdonában volt , amit a parasztok csak művelésre kaptak meg jelentős adófizetés terhe mellett. Így nem alakult ki a földmagántulajdon, ellenben kialakult egy erős hivatalnok réteg és annak despotikus hatalma.

( porcelánkészítés, selyemszövés, papíros és könyvnyomatás)

elsők között fedezték fel az írás tudományát, mégpedig az ún. fogalomírást (egy szó= egy kép= egy fogalom)

Legrégibb írott emlékeik a Szertartások  feljegyzései c. és a Változások könyve. A Szertartások feljegyzéseiben a szertartások szabályairól: égkultuszról, császárkultuszról, halott kultuszról, az ősök tiszteletéről olvashatunk. A mindenség, az Univerzum tagozódása: Ég-Föld-Ember. Az Ember egyesíti magában az Ég és a Föld anyagi és szellemi erőit, kiegyenlítődnek benne a fény és az árny princípiumai (elvei).  A  Változások könyvében ezekről bővebben és kiegészítésekkel olvashatunk. Itt szerepel először a Jang és a Jin, a két ellentétes, de egymást kiegészítő erő  leírása is,amely aztán végig kíséri az egész ókori kínai filozófiát.