A növényi szervek

Növények felépítése

A harasztok, nyitvatermők, zárvatermők szövetes, hajtásos növények (hajtás: leveles szár), testük alapvetően

• gyökérre,
• szárra,
• levelekre tagolódik.

Ezek az önfenntartó vagy vegetatív szervek. Az első hajtásos – leveles, száras – növények a harasztok. A törzsfejlődés során a nyitvatermőknél megjelenik a mag és a virág, továbbá a zárvatermőknél a termés, melyek szaporítószerveknek tekinthetők.

A magvas növényeknél a megtermékenyítést követően a zigótából a magban létrejön az embrió vagy csíra.
A csíra alapvetően 3 részre tagolható:

• gyököcskére, amelyből a gyökérrendszer fejlődik ki,
• rügyecskére, amelyből a leveles szár, azaz a hajtásrendszer jön létre,
• sziklevélre.

A gyökér

A gyökér alapvető feladata a

• növény rögzítése, ill.
• a víz és a benne oldott ásványi anyagok felvétele.

A gyökérrendszer

A gyökerek összessége a gyökérzet, melynek két alaptípusa ismert:

a) Főgyökérrendszer, melyre jellemző az erős központi főgyökér, melyből oldalgyökerek, azokból hajszálgyökerek erednek, előfordul a nyitvatermők, zárvatermő kétszikűek körében.

b) Mellékgyökérrendszer, nagyszámú, egyforma fejlettségű gyökerek jellemzőek. Oldalgyökerek, hajszálgyökerek itt is kialakulhatnak, az egyszikűek gyökérrendszere ilyen.

A gyökéren függőlegesen különböző működési zónák vannak.

1. Osztódási zóna
   A gyökér csúcsi része osztódószövetből áll, amit kívülről a gyökérsüveg véd, melynek sejtjei elnyálkásodva segítik a gyökér mozgását a talajban, továbbá kőzetet oldó gyökérsavat termelhetnek.
2. Megnyúlási zóna
   Itt a legerőteljesebb a sejtek hosszirányú növekedése (auxin hatására).
3. Felszívási zóna
   Gyökérszőrök jellemzik. Legfelső sejtjei fokozatosan elhalnak, míg a csúcshoz közel újraképződnek, így biztosítva a folytonos tápanyagelvételt.
4. Szállítási zóna
   A felszívott anyagok a gyökér egyszerű szállítónyalábjaiban továbbítódnak a szár felé.

A gyökér keresztmetszete

Három szövettájat különböztethetünk meg: a csúcs mögött néhány centiméterrel, a szállítózóna alsó határán.
1. Bőrszövetrendszert gyökérszőreivel.
2. Az elsődleges kéreget, melyet raktározó alapszövet épít fel.
3. A központi hengert, amelyben az egyszerű szállítónyalábok helyezkednek el.

A gyökérmódosulások

A környezethez való evolúciós alkalmazkodás eredményeképpen a gyökerek gyakran jelentős átalakuláson mentek keresztül, különféle feladatok ellátására specializálódtak.

1. Raktározógyökerek
   • Karógyökér, ahol a főgyökér vastagodik meg, ilyen pl. a sárgarépa, ahol a raktározott tápanyag a karotin,
   • gyökérgumók, ahol az oldalgyökerek vastagodnak meg, többnyire keményítőt raktároznak, pl. salátaboglárka.
2. Légzőgyökerek
   Az oxigénben szegény, mocsaras talajban levő gyökér gázcseréjét segítik, átszellőztető szövetekben gazdagok, pl. mocsárciprus.
3. Gyökérgümő
   A gyökérgümőben anaerob, heterotróf nitrogénkötő baktériumok a levegő nitrogéntartalmát ammóniává alakítják, mint pl. a pillangósvirágú növényekben.
4. Egyes trópusi fán lakó orchideák lecsüngő gyökerei megzöldülnek és fotoszintetizálnak.
   A járulékos gyökerek

Ha a gyökér nem a csíra gyököcskéjéből, hanem szárból vagy lomblevélből fejlődik, járulékos gyökérről beszélünk.

1. Szívógyökerek, pl.:
   • a parazita aranka járulékos gyökerei, amik a megtámadott növény háncselemeibe nőnek bele, onnan szerves anyagot vonnak el (maguk nem fotoszintetizálnak),
   • ugyanakkor a fagyöngy ún. félparazita, a szívógyökerek a megtámadott növény farészébe hatolnak be, ahonnan vizet és ásványi sókat vesznek el (fotoszintetizálnak).
2. Koronagyökerek,
   ilyenek pl. a kukorica, ill. a mangrove szétterpeszkedő támasztógyökerei.
3. Kapaszkodógyökerek, pl. borostyán járulékos gyökerei.

A hajtás

A leveles szárat hajtásnak nevezzük, mely az embrió rügyecskéjéből fejlődik ki.
A hajtás tengelye a szár, függelékszervei a levelek.

A szár

• Összekapcsolja a leveleket és a gyökeret, közvetíti a tápanyagokat,
• a növényi test tartóvázát adja.

A rügy

A hajtás fiatalkori alakja a rügy, melyet kívülről ún. rügypikkelyek borítanak. A rügy központi része a rügytengely, melynek csúcsa a hajtáscsúcs. A rügytengelyhez oldalasan a levélkezdemények és az oldalhajtás kezdemények csatlakoznak.
A rügytengelynek azon részeit, ahonnan a levélkezdemények erednek, szárcsomóknak (nodusz) nevezzük. A szárcsomók közötti levéltelen tengelyrészek a szártagok.
Rügyfakadáskor a szártagokban található, közbeiktatott merisztémának köszönhetően a rügytengely megnyúlik és a levelek eltolódnak (káposzta)
Az alvórügy olyan tartalék rügy, amely a rendes rügyek károsodása esetén hajt ki. Ezek általában a szárban mélyített, rejtett rügyek.

Szár- és hajtástípusok

Két alaptípust különböztetünk meg:

• a fás és a
• lágy szárat.

A fás szár

A fás szár az ősibb, ebből jött létre a lágy szár, a sokéves növényekre jellemző.

Fás szára:

• van az összes nyitvatermőnek,
• sokéves kétszikűeknek (közismert fák),
• lehet biz. egyszikűeknek (sárkányfa, yukka),
• lehet biz. harasztoknak (páfrányfák).

Fás szár típusai:

• Fatörzs, ha a hajtása sokáig el nem ágazó törzsből, és a belőle kiinduló elágazó hajtásrendszerből, a koronából áll.
• Cserje, ha a törzs hiányzik, a hajtás az alapjánál ágazik el.
• Pálmatörzs, egyenletes vastagságú, levélkoronát viselő, el nem ágazó fás szár, melynek oldalán a lehullott levelek töveinek maradványa látható.

A lágy szár

A lágy szár puha állományú, esetleg a tövén gyengén elfásodhat, lehet egy vagy két éves. Ha üreges, akkor dudvaszár (paradicsom, burgonya, napraforgó).

A lágy szár típusai:

• Szalmaszár, amely hosszú, üreges szártagú, bütykös csomójú csőszár. A szártagokat levélhüvely veszi körül. Ez jellemző a pázsitfűfélékre, gabonafélékre.
• Palkaszár, mely csak az alsó részén visel leveleket (a kákán is csomót keres), pl. szittyók, kákák.

A szár felépítése, keresztmetszete

A fiatal – még lágy – szár, akárcsak a gyökér, keresztmetszetét vizsgálva,
3 szövettájra tagolódik.

1. Bőrszövet
   • Lehet egyrétegű a lágyszárú növényeken,
   • többrétegű a fásszárú növényeken (periderma vagy héjkéreg).
2. Elsődleges kéreg
   Az elsődleges kéreg, raktározó alapszövet. A fiatal szárak zöldek, mivel a bőrszövet alatt zöld színtestek lehetnek, emiatt képesek fotoszintetizálni.
3. Központi henger
   A központi henger tartalmazza a szállítószöveteket, alapszövetbe ágyazódva.

A szár fejlődése

Attól függően, hogy a kambium

• különálló kötegeket képez, akkor lágy szár marad,
• vagy összefüggő hengert alkot, ekkor fás szár alakul ki (azaz a kambium a nyalábok között is kialakulva gyűrűvé záródik).

A fásszárú növények is először lágyszárú csemeteként indulnak fejlődésnek, majd a kambiumgyűrű záródásával alakul ki a fás szár.

A lágy szár szerkezete

A lágy szárban a szállítónyalábok elrendeződése lehet

• kőrkörös, mint a kétszikűekben vagy
• szórt, mint az egyszikűekben.

Általános tendencia, hogy a faelemek a szár közepe felé, a háncs elemek perifériásan helyezkednek el.

A fás szár szerkezete

A fás szár a több éves zárvatermőkre, ill. a nyitvatermőkre jellemző. Kívülről befelé haladva a következő rétegeket lehet megkülönböztetni.

• Többrétegű bőrszövet, a héjkéreg.
• Élő háncs, általában néhány mm.
• Kambiumgyűrű.
• Fatest,
  • melynek külső, vizet és sókat szállító élőrésze a szijács.
  • Az elhalt fatest a geszt, amely elsősorban szilárdító feladatokat lát el.
    Az idősebb szállítóelemek elzáródnak, a sejtek falába tartósító, ún. cseranyagok rakódnak, amelyek védik az elhalt elemeket a lebontó szervezetektől.

Ahol az év során nem kiegyenlítettek a csapadékviszonyok (mérsékelt égöv), ott a fák kambiuma elsősorban a csapadékosabb tavaszi időszakban működik intenzíven, ekkor nagyobb átmérőjűek a vízszállítóelemek (világosabb tavaszi pászta), nyárvégén és ősszel szűkebb átmérőjű, vastagabb falú csövek jönnek létre (sötétebb őszi pászta), hiszen a növények már kevesebb vizet vesznek fel, ennek köszönhető az évgyűrűs szerkezet a mérsékelt égövi fáknál. Télen természetesen nem működik a kambium.

A szár módosulásai

a) Föld feletti szármódosulások

• Pozsgás szár: megvastagodott, redukált levelű, víztartó alapszövetekben nagymennyiségű vizet raktározó szár, kaktuszok.

b) Föld alatti módosult szár

• Gumó: megvastagodott, tápanyag-raktározó, földbeni szár, pl. ciklámen, karalábé, burgonya.

A lomblevél

A lomblevél a fotoszintézist, a gázcserét, a párologtatást lebonyolító növényi szerv.

A lomblevél részei

• A levélalap, amely a szárhoz kapcsolja a levelet,
• a levélnyél, mely összekapcsolja a levélalapot a levéllemezzel, és
• a levéllemez, amely ellátja a lomblevél feladatait.

Ha a levélalap csőszerűen alakul és a szárat körülöleli, levélhüvelyről beszélünk (egyszikűeknél). A levélalap kiszélesedhet, ez a pálhalevél.

A lomblevél alakja

Rendkívül változatos. Megkülönböztetjük a levéllemez

• vállát,
• csúcsát és
• szélét.

A levéllemez felső oldala a színe, az alsó a fonákja.

Ha egy levélnyélen

• egyetlen levéllemez van, a levél egyszerű,
• ha több, a levél összetett.

Az összetett levél lehet:

• tenyeresen összetett (gesztenye), lehet
• szárnyasan összetett.

A levélállás

A lomblevelek száron való elhelyezkedésének a rendje. Lehet:

• átellenes,
• örvös,
• szórt.

Levélmódosulások

A környezethez való evolúciós alkalmazkodás következtében bekövetkező változások.

A) Levéltövis, pl. a kaktusz esetén, így csökkenti a párologtató felületet. Ezen kívül, akác, Júlia borbolya.

B) Rovarfogó levelek, amelyeken emésztő mirigyszőrök fejlődnek, pl. kancsóka, harmatfű, Vénusz légycsapója. A rovaremésztő növények általában nitrogénszegény, mocsaras talajokon élnek, így, nitrogénigényüket rovarfogásra és szerves nitrogénvegyületek – fehérjék – emésztésére módosult leveleik segítségével biztosítják. A leveleik változatos felépítésű csapdákká és fehérjebontó szervekké módosulnak, a hiányzó nitrogént ezek a növények főleg rovar eredetű fehérjék lebontásával és hasznosításával pótolják.

C) Levélkacs, kapaszkodószervek, pl. borsó.

D) Pálhalevél, a levélalap módosul, lehet nagy, fotoszintetizálhat, pl. borsó.

A lomblevél felépítése

A lomblevelek a fotoszintézis, a gázcsere és a párologtatás szervei.

A lomblevelekre jellemző:

• nagy felület,
• kiterjedt sejtközötti járatrendszer,
• raktározó szövetek nincsenek,
• nincs periderma és másodlagos vastagodás.

Szöveti felépítés

A levelet minden oldalról egyrétegű bőrszövet – epidermis – határolja, melyet a kiszáradás ellen védelmet nyújtó kutikula borít. A bőrszövet színtelen, átlátszó, zöld színtesteket nem tartalmaz (kivéve a sztómák zárósejtjeit).

A bőrszövet folytonosságát a gázcserenyílások (sztómák) szakítják meg, amelyek

• a kétszikűeknél a levelek fonákján,
• míg a víz felszínén úszó leveleknek csak a színén találhatók meg.
• egyszikűeknél mindkét oldalon megtalálhatók.

A sztómák elsősorban a levélen találhatók, de jelen vannak fiatal szárak epidermiszén, virágleveleken, sőt esetleg földalatti szárakon is, de mindig hiányoznak a gyökereken.

A sztómákon belül megkülönböztetjük

• a légrést és
• a légrést körülvevő babalakú két zárósejtet.

A sztómákat ún. kísérősejtek veszik körül. A bab alakú zárósejtekben zöld színtest található.

A légrés alatt egy nagyobb üreg, a légudvar helyezkedik el, amely rendkívül gazdag sejtközötti járatrendszerben folytatódik. A gázcserenyílások tehát a sejtközötti járatrendszer felszíni kivezetőnyílásai.

A sztómák kettős feladatot látnak el,

• lebonyolítják a gázcserét, illetve
• végzik a párologtatást.

A zárósejtek speciális felépítésük révén a légrést tágítani vagy szűkíteni képesek, amennyiben a zárósejtek K+ és vizet vesznek fel és megduzzadnak, turgoruk nő, a légrés kinyílik, ellenkező esetben a vízvesztés következtében a zárósejtek összezáródnak.
A bőrszöveten belül található a zöld színtestekben gazdag, fotoszintetizáló táplálékkészítő alapszövet, melyre jellemző a gazdag sejtközötti járatrendszer.
A kétszikű növények leveleiben szerkezete felépülhet a felületre merőleges irányban megnyúló sejtekből álló, ún. oszlopos alapszövetből és laza szivacsos alapszövetből. Az oszlopos réteg rendesen a levél felső oldalán helyezkedik el, alsó része szivacsos alapszövetből áll. Az ilyen kétszikűekre jellemző leveleken csak az alsó epidermiszen vannak sztómák. Az oszlopos alapszövet elsősorban a fotoszintézis helye, a szivacsos réteg pedig elsősorban a párologtatás színtere.

Az egyszikűekben csak szivacsos alapszövet fordul elő, így a levél mindkét felszínén megtalálhatók sztómák. A levél alapszövetében futnak a szállítónyalábok, melyek a levél erezetét alkotják.

A levél erezete

A levél erezetét a levéllemezben futó zárt szállítónyalábok képezik.
Az erekben a farész a levél színe felé, a háncsrész a levél fonákja felé néz. A tápanyagszállítás mellett, mivel szilárdító szöveteket is tartalmaznak, merevítik is a levelet, kifeszítve tartják a levéllemezt, s védik a szél tépő hatásával szemben.

Az erezet formái:

• Hálózatos, főérből és belőle elágazó oldalerekből áll, kétszikűekben.
• Párhuzamos, egyforma nagyságú mellék erekből áll, egyszikűekben.

Levéltípusok

• Lomblevél: zöld, fotoszintetizál, párologtat, gázcserét végez.
• Sziklevelek: a magban lévő csírának részei, a csíranövény táplálásában van szerepük, tartaléktápanyagot – pl. keményítőt – tartalmaznak. Számuk lehet több (sokszikűek, pl. fenyők) vagy kettő, ill. egy (lásd később).
• Allevelek: többnyire védő levelek, a lomblevelek zónája alatt helyezkednek el, pl. a hagyma buroklevelei.
• Fellevelek: a lomblevelek zónája felett, a virágok alatt helyezkednek el, védelmi szerepük van. Ilyenek, pl.
• fészekpikkelyek a fészkesvirágzatúak,
• a pelyvák a pázsitfüvek virágzatát,
• a toklászok pedig a perjefélék és a pázsitfűfélék egyes virágait, termését borítják, védik.

A hajtásmódosulások

a) Föld feletti hajtásmódosulások

• Kacs: kapaszkodáshoz módosult, vékony, csavarodó hajtásrész, pl. komló, szőlő, tök.
• Tövis: kemény, hegyes, védőszervvé módosult hajtás, pl. kökény. Szemben csupán a növény bőrszövetéből létrejövő, hegyes végű tüskével – rózsánál -, a tövis jóval összetettebb képződmény, belsejében alapszöveteket és szállítószöveteket is találunk.
• Inda: vegetatív szaporítószerv, pl. szamóca.

a) Föld alatti hajtásmódosulások

• Hagyma: tápanyagokat raktározó, húsos alleveleket viselő, földbeni hajtás. Lefelé hajtáseredetű gyökereket fejleszt. Pl. tulipán, vöröshagyma.
• Gyöktörzs: vastag, allevelekkel fedett raktározó, szaporító szerv, pl. pitypang.
• Hasonló a tarack, csak az elágazó, pl. mezei aszat.
• Hagyma alakú gyöktörzs a hagymagumó (réti kardvirág).

A virág

A virágos növények evolúciója az ősi heterospórás ősharasztokig nyúlik vissza. A harasztok e típusánál a hajtások csúcsán elhelyezkedő spóratermő füzéreken különböző alakú spóratermő levelek voltak találhatók.

A harasztok szaporodásánál a víznek még nélkülözhetetlen a szerepe, hiszen a hímivarsejtek vízben úszva tudnak csak eljutni a petesejthez. A korszakos előrelépést az egyes ősi harasztok továbbfejlődése, az első virágos-magvas nyitvatermők, a magvaspáfrányok kialakulása jelentette. A magvaspáfrányoknál a hím jellegű spóráknak a virágpor feleltethető meg, amely szél útján közvetlenül a petesejtet tartalmazó magkezdeményre került. A virágporban létrejöttek a hímivarsejtek, a magkezdeményben a petesejtek, ilyen módon közvetlenül egymás mellett jöttek létre, így már a megtermékenyítéshez nem volt szükség vízre.

A megtermékenyítést követően a makrospóratartó sejtjei tartalék tápanyaggal látták el a fejlődő csírát, amely körül a makrospóratartó védőréteget képzett, így kialakult az ősi mag, melyben tehát

• a zigótából kialakult a csíranövény,
• amely körül tartaléktápanyagban gazdag táplálószövet jött létre,
• és az egész képződményt egy ellenálló védőréteg, a maghéj vette körül.

A magvaspáfrányok – virágos növények – kialakulása három szempontból igen jelentős:

1. a megtermékenyítés folyamata függetlenné vált a víztől,
2. a tartalék tápanyagnak köszönhetően a csíra fejlődése egy ideig független a környezet tápanyag tartalmától,
3. a csíra nem a földön alakul ki és kezdi meg önálló életét, hanem védve az anyanövényen. A virágos növények közé ma két törzs tartozik, a

• • nyitvatermők és a
  • zárvatermők.

A nyitvatermők voltak az első virágos növények, virágjaik jelentéktelen megjelenésűek, ezért a zárvatermők virágszerkezetét vizsgáljuk meg részletesen.

A zárvatermő virág felépítése

A virág korlátolt növekedésű, módosult leveleket viselő, szaporító hajtás. A virág a virágtengelyből és a viráglevelekből épül fel.
A virágtengely alsó része megnyúlik, amit kocsánynak nevezünk. A kocsány felső kiszélesedő részét vacoknak nevezzük.

A viráglevelek lehetnek

1.  virágtakaró levelek, ide tartozik a

• • a csésze,
  • a párta,
  • a lepel,

2. ivarlevelek, melyek a

• • a porzótáj,
  • a termőtáj.

A virágtakaró

A virágtakaró levelek feladata kettős:

• védik az ivarleveleket,
• feltűnő színeikkel odacsalogatják a megporzásban résztvevő rovarokat.

A virágtakaró levelek lehetnek:

• különneműek, azaz csészére és pártára különülnek, ez a kettős virágtakaró, kétszikűekre jellemző,
• egyneműek, amikor a takarólevelek egyformák, nem különböztethető meg csésze és párta, ilyenkor lepelről beszélünk. A lepel általában az egyszikűekre jellemző (megtalálható a kétszikűeknél is pl. ricinus, csalán).
  A csészelevelek zöld színűek, felépítésük a lomblevelekéhez hasonló.

A párta

A párta a sziromlevelek összessége. Megtermékenyítés után a párta a csészelevelekkel együtt lehullik. A virágok színét a sziromlevelekben található különböző típusú vegyületek okozzák.

• A vörös, kék, ibolyaszíneket az ún. antociánok okozzák, melyek színe a közeg pH-jától függ, savas pH mellett vörös, lúgos pH mellett pedig kék színűek.
• A sárga színekért karotinok felelősek, melyek a kromoplasztiszokban találhatóak meg,
• a fehér szín tulajdonképpen festékhiányra vezethető vissza, ilyenkor a sejtek között levegővel telt üregek vannak, melyek a fényt teljes mértékben visszaverik.

A porzótáj

A porzólevelek összességét porzótájnak nevezzük.

• Porzószálat és
• portokot lehet rajtuk megkülönböztetni.

A portok négy porzsákból áll, itt meiózissal jön létre a haploid pollen vagy virágpor. A pollen kezdetben egysejtű, de még a porzsákban kettéosztódik, s létre jön egy nagyobb

• vegetatív sejt és egy kisebb
• generatív sejt.

A rovar terjesztette pollen felszíne tüskés, amely a rovaron való megtapadást segíti.

A termőtáj

A termőlevelek együttese a termőtájat alakítja ki.

• nyitvatermőknél a termőlevelek még szabadon állnak,
• zárvatermőkben többé-kevésbé összenőnek és alsó, zárt részük képezi a magházat.

A magház felfelé a bibeszálban folytatódik, melynek kiszélesedő csúcsi része a bibe. A bibe nagy, ragadós felülete biztosítja a pollenszemek biztos megtapadását. A magház üregében helyezkednek el a magkezdemények, melyekből a megtermékenyítést követően kialakul a mag.

A magkezdeményben alakul ki az erősen leegyszerűsödött női ivarszerv, benne a petesejt (ivaros nemzedék). Ennek a menete zárvatermőkben a következő:

• 1-2) a magkezdeményen belül kialakul egy ún. makrospóraanyasejt, amely meiózissal 4 sejtet hoz létre (makrospórák),
• 3) a 4 sejtből 3 elpusztul, a megmaradt egy mérete nő, s egy nagyméretű, ún. primer embriózsáksejt lesz (makrospóra),
• 4) a primer embriózsáksejt 3-szor osztódik mitózissal, s így egy 8 sejtes képződmény, az ún. szekunder embriózsák (női előtelep) jön létre.

A magkezdemény felépítése:

• az egyik póluson levő sejthármas közepén a petesejt, mellette a segítő sejtek,
• a másik oldalon levő sejtek az ellenlábas sejtek.
• Középen a két sejtből összeolvadt központi sejt van.

A virág lehet:

• Hímnős vagy kétivarú virág, amelyben megtalálható egyaránt a porzótáj és a termőtáj.
• A virág egyivarú, azonban ha a virágban csak az egyik ivaritáj fordul elő, ilyenkor a virág lehet termős vagy porzós.

A növény lehet:

• Egylaki, ha a porzós és a termős virág ugyanazon az egyeden fordul elő, pl. dió, mogyoró,
• Kétlaki, ha külön- külön egyeden találhatók meg, pl. fűz.

A zárvatermők kettős megtermékenyítése, a mag kialakulása

• A különböző módon szállított – szél, ill. rovar – virágpor végül a ragadós felületű bibén köt ki (1).
• Itt a kétsejtes pollen tömlőt hajt és behatol a bibe szövetébe. A tömlő képzésében a vegetatív sejtnek van jelentős szerepe (2).
• A fejlődő tömlőben a haploid generatív sejt mitózissal kettéosztódik, s létrejön két szintén haploid hímivarsejt (tehát a hímivarsejtek nem a porzóban, hanem a termőben jönnek létre). A pollentömlő a termőlevél szövetében lenő egészen a magkezdeményig, majd behatol az embriózsákba, ahol a tömlő felnyílásával az egyik hímivarsejt a petesejttel, a másik hímivarsejt a kp-i sejttel egyesül (3).

Eme zárvatermőkben előforduló folyamatot kettős megtermékenyítésnek nevezzük.

A zárvatermők szaporodása

A hímivarsejtek keletkezése

A porzsákok belső, üreg felé eső rétegében találhatók a diploid pollenanyasejtek, melyek meiózissal osztódva hozzák létre a haploid pollent.
A pollen kezdetben egysejtű, de még a porzsákban mitózissal kettéosztódik s létre jön egy nagyobb

• vegetatív sejt és egy kisebb
• generatív sejt (amely, majd később a bibeszálban a pollentömlőben kettéosztódva hozza létre a két hímivarsejtet. Tehát a hímivarsejtek a termőben keletkeznek!).

A petesejt keletkezése

A magház üregében, annak belső falán helyezkednek el a magkezdemények, melyekből a megtermékenyítést követően kialakul a mag. A magkezdeményben alakul ki az erősen leegyszerűsödött női ivarszerv, benne a petesejt.

• A magkezdeményen belül kialakul egy ún. makrospóraanyasejt, amely meiózissal 4 sejtet hoz létre (makrospórák),
• a 4 sejtből 3 elpusztul, a megmaradt egy mérete nő, s egy nagyméretű ún. primer embriózsáksejtté lesz (makrospóra),
• a primer embriózsáksejt 3-szor osztódik mitózissal, s így
• egy 8 sejtes képződmény, az ún. szekunder embriózsák (női előtelep) jön létre,
• a szekunder embriózsákban 2 sejt középen (melyek majd diploid központi sejtté olvadnak össze), 3-3 sejt a zsák két ellentétes pólusán helyezkedik el.

Az egyik póluson levő sejthármas tulajdonképpen az erősen redukálódott női ivarszerv a petesejttel – középen a petesejt, mellette a segítő sejtek -, a másik oldalon levő sejtek az ellenlábas sejtek.

A zárvatermőkben az ivaros – haploid – nemzedék már csak néhány sejtre redukálódik:

• pollen, vegetatív, generatív sejtek, hímivarsejtek,
• embriózsák sejtek: petesejt, segítősejtek, ellenlábassejtek.

Kettős megtermékenyítés, a mag kialakulása

• A különböző módon szállított – szél, ill. rovar – haploid virágpor végül a ragadós felületű bibén köt ki.
• Itt a kétsejtes haploid pollen tömlőt hajt és behatol a bibe szövetébe. A tömlő képzésében – mely a bibe cukros váladékának hatására indul meg – a vegetatív sejtnek van jelentős szerepe.
• A fejlődő tömlőben a haploid generatív sejt mitózissal kettéosztódik, s létrejön két haploid hímivarsejt. A pollentömlő a termőlevél szövetében lenő egészen a magkezdeményig, majd annak kapuján át behatol szekunder embriózsákba, ahol a tömlő felnyílásával az egyik hímivarsejt a haploid petesejttel, a másik hímivarsejt a diploid kp-i sejttel egyesül.

Eme zárvatermőkben előforduló folyamatot kettős megtermékenyítésnek nevezzük.

A megtermékenyítést követően a magkezdeményből kialakul a mag, mely során

• a petesejtből zigóta, majd abból sokszoros mitózissal csíra vagy embrió fejlődik,
• a kp-i sejtből a mag triploid táplálószövete,
• a magkezdeményt borító burokból a maghéj alakul ki (összenőhet a termésfallal, pl. a szemtermésben).
• A magképzés során az abszcizinsav hormon hatására fokozódik a magok fehérje raktározása.

Az embrió fejlődése során kialakul a

• gyököcske, melyből a gyökér,
• a rügyecske, melyből a hajtás,
• a sziklevelek, melyek
  • kétszikűekben tartaléktápanyagot raktároznak,
  • egyszikűekben közvetítenek a táplálószövet és az embrió között.