Ilyen egysejtű eukarióta állatok az ostorosmoszatok. Sejtjükben élesen elkülöníthető, körülhatárolt sejtmag található. Ősi fajaiknál válhatott szét egymástól az autotróf növények és a heterotróf állatok evolúciós iránya. Az autotróf életmód bizonyítékai a sejtplazmában található, színanyagokat tartalmazó színtestek. A heterotróf táplálkozás lehetőségére utal a sejtszáj. A sejt alakja orsó formájú, az elülső felén lévő ostor segítségével mozog az élőlény. Ugyancsak itt található a szemfolt nevű szervecske, amely fényingert érzékel. Befolyásolja az ostorok működését és ezáltal a helyváltoztatást. Sötétben és kellő szerves tápanyag jelenlétében nem működnek színanyagai, elszíntelenedik. Fényre jutva megzöldül és újra fotoszintetizálni kezd. Főleg a sekély édesvizekben található nagy számban. Jelentősek a vizek öntisztulásában és a vízi állatok táplálékaként.

A legegyszerűbb felépítésű egysejtű eukarióta állatok az egyfélemagvúak törzsébe tartoznak. Lehet egy vagy több sejtmagjuk is, de ha több van, akkor mindegyik sejtmag azonos működést végez. Legismertebbek a gyökérlábúak osztályának fajai. Mozgásuk során abba az irányba, amely felé haladni akarnak, kicsiny állábat bocsátanak ki, majd ebbe a nyúlványba mintegy beleömlik az egész testük. Így állandóan változik alakjuk. Állábaik segítségével a vizek aljzatán vagy a nedves talajon mozognak és heterotróf módon, főleg szerves törmelékkel táplálkoznak. Mozgásuk nagyon lassú, óránként mindössze néhány milliméteres utat tesznek meg (pl. óriásamőba).

A tengerben élő gyökérlábúak között sok mészvázas, likacsos héjú faj található. Elhalt példányaik a tenger fenekén vastag mésztartalmú iszapot képeznek. Az amőbák mérete több 100 mikrométer, de egyes fajok elérhetik a milliméteres, sőt a centiméteres nagyságrendet is. A kétfélemagvúak törzsének minden fajára jellemző, hogy sejtjeikben egy kisebb és egy nagyobb sejtmag található. A kisebbik sejtmagnak a szaporodásban van fontos szerepe, míg a nagyobbik sejtmag a többi életműködést irányítja. Jól ismert fajaik a csillósok osztályába tartozó papucsállatkák. Testüket csillók fedik, ezek csapkodásával gyors mozgásra képesek a vízben. Heterotróf táplálkozásúak. A test oldalán található tölcsér alakú bemélyedés a sejtszáj. A csillók csapkodása ide sodorja a papucsállatkák táplálékát, a vízben lebegő baktériumokat. Ha már elegendő baktérium gyűlt össze, a sejtszáj alján kis hólyag képződik és a baktériumok ebbe az emésztőüregecskébe zárva kerülnek az állat testébe. A csillós egysejtűek között nemcsak baktériumokkal táplálkozók vannak, hanem moszatokkal, valamint elpusztult és élő egysejtű fajokkal táplálkozók is. Átlagos méretük néhány 100 mikrométer.