A bioszféra evolúciója

A földtörténeti újkor evolúciós folyamatai

A földtörténeti újkor kezdetén, a harmadkor elején az északi félteke szétvált É-Amerikára és Eurázsiára. A Gondwána is széthullott. Dél-Amerika összekapcsolódott É-Amerikával, India Eurázsiának ütközött, végül Ausztrália vált el az Antarktisztól és így a harmadkor végére a kontinensek jelenlegi elrendeződése kialakult. Éghajlatára először a meleg, trópusi jelleg, a korszak második felétől egy lassú lehűlés volt jellemző. A növényzetre a ma élő nyitvatermők, sokféle zárvatermő elterjedése jellemző. Trópusi területeken pálmák, szubtrópusin babér- és keménylombú erdők. Mamutfenyők, mocsárciprusok. E korból származnak a hazai barnakőszéntelepek. Mérsékelt erdők – tölgy- nyírfajokkal. Az állatvilágra az emlősök példátlan fejlődése jellemző, kialakultak a ma élő gerincesek ősei. Még a kréta korszak közepén kialakultak a méhlepényes és az erszényes emlősök is. Az erszényesek őshazája a déli féltekén lehetett. A szétdarabolódás után Ausztráliában terjedhettek szét adaptív, az elszigetelődés miatt, mivel máshonnan kiszorították őket a méhlepényesek. A harmadkor első felére már a méhlepényesek fő rendjei is elkülönültek egymástól: rovarevők, rágcsálók, ragadozó, cetek, patások, főemlősök rendjei.

A negyedkor a földtörténet legrövidebb időszaka, közel 3 millió éve tart. A korszak kezdetén az erőteljes lehűlés eljegesedést váltott ki. A sarkokon kialakult összefüggő jégtakaró többször is lehúzódott – átlag százezer éves időtartammal. Ma éppen felmelegedő szakaszban élünk. A gyors klímaváltozásokat a harmadkori melegebb éghajlatot igénylő fajok többsége kipusztult. A fennmaradó fajok alkalmazkodása, vándorlása, keveredése új fajok számára nyitotta meg az utat. Megjelent a leghibbantabb, leggonoszabb állat az ember is.

Az ember evolúciója

A negyedkorban megjelenő ember évmilliók során az ősi főemlősökből alakult ki, amelyek a földtörténeti középkor végén élt rovarevőkkel mutatnak rokonságot. A főemlősök evolúciós kibontakozása a harmadkor elejére tevődik. A rovarevő őshöz képest csökken a fogak száma, alapvető fogtípusaik: metsző-, szem-, őrlőfog. Ötujjú végtag a fogáshoz alkalmazkodott, hüvelykujjuk szembefordítható a többivel. A szem előre került – térlátás. A testhez viszonyítva is nagy, fejlett agy. A test is nagyobb lett – más életmód. Ezekből a nagyobb testű főemlősökből alakultak ki ugyanis azok az emberszerű ősmajmok, amelyek a kezüket már szabadabban használták és testtartásuk is egyenesebb lett. Az emberszerű ősmajmok fejlődése a harmadkor második felében több irányba szétágazott. Ebben az időszakban alakultak ki egymással párhuzamosan az emberszabású majmok és az emberfélék. Emberszabásúak: előreugró arckoponya, kisebb agykoponya, rajta az izmok megtapadására szolgáló tarajok, fejlett szemfog, a metszőfogak és a szemfogak között hézag, párhuzamos fogív. Ember: domború, nagy térfogatú agykoponya, kisebb arckoponya állcsúccsal, hézagmentes fogsor, kissé széttartó fogív. Az emberszabásúak járása kevésbé hatékony. Az emberszabású majmok elődjeként 25 millió éve megjelent a Dryopithecus, amely fejlődési vonala korán kettévált. Az egyik vonalon az ázsia gibbon, orangután, a másikon az afrikai gorilla, csimpánz és az emberfélék őseinek evolúciója indult meg. Az ember legközelebbi rokona a csimpánz – fehérjeszerkezete 99%-ban azonos.

15 millió éve az afrikai éghajlat szárazabbra fordult, megnőtt a szavannák területe, rajta pedig az első emberfélék, a Ramapithecus faj populációi. Táplálékukat csoportosan keresték, metsző- és szemfoguk kis méretű maradt, fogívük széttartó, erős őrlőfogaik alapján főleg magvakkal és gyökerekkel táplálkoztak. Többnyire a földön tartózkodtak, többször felegyenesedettek, így felszabadult kezükkel a botokat, köveket eszközként használták. Ebből az időszakból származik a Rudabánya térségében megtalált Rudapithecus lelet is.

A Ramapithecusok felől kiinduló evolúciós folyamatban a harmadkor végén, 5 millió évvel ezelőtt újabb szétválási folyamat indult el az emberfélék fejlődésében. Az egyik fejlődési irányt az Ausztralopithecusok képviselték. Fejlődésük azonban nem vezetett a mai ember irányába, hanem mint oldalág, kb. 1 millió éve kihaltak. Átlag 500 cm3 térfogatú agykoponya, fejlett állkapcsuk az emberéhez hasonlóan széttartó, kevésbé fejlett szemfogakkal és foghézag nélkül. Rendszeresen két lábon jártak.