A bioszféra evolúciója

A kontinensek vándorlása a karbon végére létrehozta a Pangea kontinenst. A Föld eddig nagyjából egységes éghajlata megváltozott. Hidegtől az egyenlítői (mocsárerdő) élővilágig. A vulkáni tevékenységek következtében megnőtt a légkör CO2 tartalma, ugyanakkor az állandó esők kimosták a vulkáni kőzetekből az ásványi anyagokat – feldúsította a mocsarakat – példátlan szervesanyag-termelés indult el. Itt már függőleges szintezettség is kialakult: a fatermetű harasztok (pecsét-, zsurló-, pikkelyfák) 30 m-es magasságban a lombkoronaszintet alakították ki, a cserje- és a gyepszintet a különböző páfrányok, míg a mohaszintet az ősi máj- és lombosmohák alkották. Megjelent a peremerdőkben a nyitvatermők elődje az ősfa. Nagy mennyiségű oxigén keletkezett. A kétéltűek adaptív szétterjedése is ekkor volt. Ugyancsak sokféleség és hatalmas méret jellemezte az erőteljes fejlődésnek indult százlábúakat és rovarokat (méteres szitakötő). Az elpusztult mocsárerdőkből lettek a kőszéntelepek.

A földtörténeti ókor utolsó szakasza a perm volt. Az éghajlat szárazabbá vált, a mocsarak jórészt kiszáradtak, feltöltődtek – a vízhez kötött fatermetű harasztok kihaltak. Helyükön a víztől függetlenül szaporodó magvas nyitvatermők terjedtek el. Közöttük újabbak is megjelentek, főleg a különböző szárazságtűrő fajok és a kedvezőtlen időszakban lombhullatásra képes páfrányfenyők. A kétéltűek visszahúzódtak a mocsarak közelébe. Még a karbon-korban kialakult hüllőknek kiváló elterjedési lehetőséget nyújtott a száraz időszak. Adaptív szétterjedtek. A hűvösebb területekre eljutva kiszelektálódtak közülük az első emlősszerű hüllők, amelyekben már bizonyos mértékű hőszabályozás alakult ki. A tengeri élőhelyek gerinctelen állatvilága is nagyon megritkult. Eltűntek a nagy koralltelepek, kihaltak a háromkaréjos ősrákok, minimumra csökkent a tüskésbőrű csoportok száma.

A földtörténeti középkor evolúciós szakaszai

A földtörténeti középkor kezdetén a triász időszakában, mintegy 100 millió év alatt az óceán kettéválasztotta a Pangeát: északi Laurázsia, déli Gondwána. Az éghajlat kiegyenlítettebb, növényzet a permihez hasonló. A harasztokat fokozatosan háttérbe szorították a nyitvatermők, az ősfák kipusztultak, helyükön páfrányfenyők és ősi fenyőtípusok terjedtek el. A tengerekben tömegesen terjedtek el a mészvázas zöldmoszatok, a puhatestűek (kagylófajok, fejlábúak közé tartozó ammoniták – szintjelző állatok). A szárazföld legjellegzetesebb gerincesei a hüllők – a triászban jelent meg a dinoszauruszok sokféle alakja. A triász végén a hüllők egyik csoportjából alakultak ki a kis termetű első emlősök, de csak később terjedtek el.

A jura idejében a két kontinens tovább távolodott, a Gondwána feldarabolódása is megindult. Az éghajlat kiegyenlített, óceáni jellegű – egységesen gazdag növénytakaró. Számos nyitvatermő virágkorát élte: szágópálmák vagy páfrányfenyők, de az uralkodó fafajok a fenyők voltak. A tengerekben továbbra is az ammoniták a szintjelzők. Ekkor jelentek meg a ma élő csontoshalak első ősei. Néhány őshüllő mint az Ichtyosaurus a tengeri élőhelyekhez is adaptálódott. A szárazföldön a vízi élőhelyek kivételével mindenhová eljutottak a dinoszauruszok. Méretük ekkor maximálódott (20-30 m is lehetett). A jura végén jelent meg az ősmadár – még sok hüllőbélyeg, de van szárny és tollak.

A kréta időszakában É-Amerika elszakadt Európától, D-Amerika pedig Afrikától. Majd az afrikai kontinens ütközése Európa és Ázsia déli részeivel létrehozta korunk legnagyobb hegységeit (Alpok, Kárpátok, Kaukázus, Himalája). A kréta időszak végétől fokozatosan kialakult a kontinensek mai elrendeződése. Folyton változott a szárazföldek és a vizek helyzete és aránya, ami hatással volt az éghajlatra –> az élővilág evolúciójára. Az élőlények gyakran kényszerültek gyors alkalmazkodásra – erőteljes szelekció – új fajok. A nyitvatermőket sok helyütt a zárvatermők kiszorítják. Az egyre változatosabbá váló zárvatermők között párhuzamosan fejlődnek ki az egyszikű és kétszikű fajok. A zárvatermők törzsfejlődését időben megelőzte a rovarok törzsfejlődésének kezdete, ami a karbon-korban már nagyfokú elterjedésükhöz vezetett. Így a zárvatermő virágok beporzását a krétában már sokféle bogár, hártyásszárnyú végezte. A kréta első szakaszában még az élőhelyek nagy többségét a hüllők birtokolják. Megjelentek a nagytermetű ragadozók is közöttük. A korszak második felére kialakultak az új típusú madarak – már nincs foguk, hanem csőrük van. Az emlősök gyarapodni kezdtek, amelyek ökológiai szempontból megfeleltek a mai apró rágcsálóknak. A kréta végére nagyarányú kihalás tizedelte meg az élővilágot. Az ősi növényzet nagy része, sok tengeri puhatestű faj (köztük az ammoniták), az őshüllők véglegesen kipusztultak. Ez lehetőséget kínált a zárvatermőknek, madaraknak, emlősöknek az evolúciós kibontakozáshoz. A korszak elnevezése: kambrium – Wales egy római településének neve, ordovicium, szilur – Wales vidékén élt kelta törzsek nevei, devon – angliai Devonshire, karbon – széntelepekről, perm – Káma folyó melletti orosz város, triász – a földtört. középkor legalsó rétege, németországi lelőhelyein, hármas tagolásban található, jura – Jura-hegység, kréta – észak-európai lelőhelyeken elterjedt írókréta.