Szigeti veszedelem – 08. Pars octava

Szigeti veszedelem – 08. Pars octava – Zrinyi Miklós

                    1.
Ihon jün szárnyas lovon szép piros hajnal,
Mosódik zablája fejér tajtékjával,
Az ló fekete volt, de szebb Pegasusnál,
Orra likjábul tűz, szemébül jün halál.

                    2.
Kis fejér patyolat magának fejében,
De az ű orcája van nagy fényességben,
Ő maga öltözött arany páncér-üngben;
Két szál hebánum csid van fényes kezében.

                    3.
Minden kis veréték, mely lórul csöppenik,
Szép gyönge harmattá az földön változik;
Előtte sötétség nagy futással oszlik,
Körülötte az ég messzirül tündöklik.

                    4.
Iffiu orcával  mindent megvidámit,
Ő földbül virágot szépségével indit,
Ő fülemilében keserves torkot nyit,
Ő forrást, ő folyást, erdőt mezőt ujit.

                    5.
És mikor érkezék Szigetvár föliben,
Esék ily kételködő elmélkedésben:
„Ihon mennyi holttest fekszik ebben helyben,
Nagy levegő eget elveszt büdösségben.

                    6.
Vallyon ki keze munkája ez lehetett?
Talán itt döghalál vagy sárkány lehellett?
Elvesztette magyarnak gyönyörü földét:
Talán mérges Python ismég fölébredett?

                    7.
Ha az, majd leszállok földre magas égbül,
Két hegyes dárdámmal megmentem mérgétül
Sárkánnak magyarokat, s veszedelmétül.
De, igy tetszik, tábort látok amott szélrül.

                    8.
Ah, hitetlen törököt látom mezőben!
Ezt jobban sárkánnál gyülölöm szüvemben.
Haj, hitetlen Ebek! ha volna erőmben,
Mind elvesztenélek haragos kedvemben.

                    9.
De jól van, mert látom, nem igen örülnek,
Sőt sürü sirással égben üvöltenek.
Ne adj, ne adj szerencsét, Isten, ezeknek!
Engedd, magyar kéztül fottig elvesszenek.

                    10.
Áldott légy, jó Zrini, ki igy őket rontád,
És hitetlen testeket halomban rakád,
Ugyanis tetüled vár minden jót hazád;
Ezért, és jó hirért, éltedet te ne szánd.”

                    11.
Szulimán de őszül az széles táborban,
Szüve gondokban hül és nagy busulásban.
Zrini megmutatta már kétszer két harcban,
Tovább mit reménlhessen Pannoniában.

                    20.
Világrontó Szulimán szüvét igy törte,
Okos fő tanácsiért gyorsan elkülde,
Szokolovics Mehmet ezeket meggyüjté,
Császár sátorában renddel leülteté.

                    21.
De császár leülni nem akar közikbe,
Hogy változást rajta senki ne esmérne,
Egy röjtök sátorbul dévánt titkon nézte,
Szokolovics Mehmet beszédét igy kezdte:

                    23.
„Az hatalmas császár, szultán Szulimán chán,
Kinek az hold szolgál, kinek birtoka van
Tengeren és vizen, ki az ég alatt van,
Élni tanácstokkal ebben helyben kiván.

                    28.
Senkit azért, vitézek, az vakmerőség
El ne ragadjon, és meggondolt vitézség,
Mert Zrini horvát bán ollyan ellenség,
Ki ellen lesz káros oktalan sietség”

                    29.
Igy végezé szovát Szokolovics Mehmet.
Rustán, császár veji, elkezdé beszédét;
Ő ül vala első nagy kajmekán mellett.
Méltósággal fordétá mindenre szemét:

                    34.
„Hirrel viseltetnek az hadakozások;
Nem, mint mi gondoljuk, szók legkisebb dolgok;
Ettül rontattatnak hatalmas táborok,
Evvel vesztnek, nyernek világi császárok.

                    35.
Mi penig semminek gondolván ezeket,
Sánc nélkül, vakmerőn szállottuk Szigetet,
Napvilággal alá hoztuk seregeket,
Nem tartván istrázsát, sem titkos kémeket.

                    36.
Igen megfizettük vakmerőségünket,
Mert ezen az mezőn hullattuk vérünket;
Igen bűven most is látjuk holttesteket,
Látjuk Almás vizét, forgat embereket.

                    43.
Az mi penig várnak vételét illeti.
Sánccal köröskörül azt kell nékünk venni;
Ugy kaurok miránk nem tudnak kijünni,
Rövid nap kár nélkül fogunk benn örülni.

                    44.
Rontsuk el ágyukkal földdel tölt bástyákat,
Szárasszuk ki ásással vizes árkokat,
Lapát és golyóbis veszi meg várokat,
Vesztég ülve nézhetjük holt kaurokat.”

                    45.
Ily szók után Rustán még helyére üle,
Másfelől tatár Delimán talpra kele.
Ennek teli méreggel haragos szüve,
Rustán ellen bátran osztán szólni kezde:

                    49.
„Hirrel viseltetnek az hadakozások,
Tahát törököknek hirt nyernek az ásók.
Nem rókáknak, borzoknak Sziget szállások,
Az kit kivájhatnak mindenkor pór ásók.

                    50.
Bujjon el  őmaga, az ki fegyvertül fél,
Vesse el szablyáját, ki futó, mint az szél,
De az mi szüvünket, mely fegyverben reméll,
Nem látja földben ásva ez a’ fényes dél.

                    54.
Nem ásó, nem kapa az mi győzedelmünk,
Hanem rettenetes acélyos fegyverünk;
Evvel Szigetvárát hamar porrá tesszük,
Evvel nevelködik hirünk s vitézségünk.

                    55.
Ne kérdezd, hon megyek én Szigetvárában:
Hogyha kijün Zrini, én is ő nyomában
Bemegyek Szigetvárnak nagy kapujában;
Hozzon kapát, ásót, az ki bizik abban.”

                    56.
Ily szókra Rustán szüve megkeserödött,
Ismég talpra álla az kajmekán mellett,
De vitéz Delimán nagy haraggal kiment,
Nem méltóztatik várni Rustán beszédét.

                    57.
Messzi Demirhámtul tanács rendi vala,
De mérgessen ő is kiáltván fölálla:
„Én is nem kapálni jüttem ez vár alá;
Ha az kell, én teszek szert ezer asapra.

                    59.
Delimán jó tanácsát én is javallom,
És tovább ily gyalázatot nem hallgatom.
Ki szereti jó hirt, minket követ, tudom.”
Ily szókkal Demirhám kiment sátorajtón.

                    60.
Rustán csaknem észi mérggel kezét, lábát,
Hogy ezek megnevetik ő jó tanácsát:
„O, balgatag nemzet! fohászkodva kiált,
Nem ember, de oktalan és dühös állat!

                    62.
De mit törődöm én más esztelenségén?
Jobb lesz vesztég ülnöm sátor kerevetén,
S csudálkoznom ezeknek nagy vitézségén,
Ha ugyan veszni köll dolgunknak, ám vesszen.”

                    63.
Rustán az sátorbul haraggal kilépék;
Petraf, ki Gyulát megvévé, emelkedék
Talpra, s igy szólla az török vezéreknek,
Az kik várván Petráfra minnyájan néztek:

                    73.
„Az élő Istenért, tegyétek félre mast
Kiki maga szüvébül nagy visszavonyást!
Mindenik eszébe juttassa ezt bizvást:
Császárunk, tisztességünk velünk  vagyon mast.

                    74.
Az mi penig Sziget vételét illeti,
Mindenik őmagában megesmérheti,
Hogy ha táborunknak nem lesz kerületi,
Könnyen török császár eztet elvesztheti.

                    78.
Ha kijün Zrini bán valamikor harcra,
Mi is ne maradjunk akkor ebben sáncba;
De ne tanácstalanul, mert lesz kárunkra,
Hanem rendelt seregben menjünk ő reá.

                    79.
Ez az én tetszésem, de ha túd ki jobbat,
Mondja meg, nem gyujtja azzal haragomat;
Örömest is hallom más ember tanácsát.”
Itt Petraf elvégezvén, leül és hallgat.

                    80.
Mindnyájan Petraf tanácsát helyén hagyák,
Ezt jónak, hasznosnak mindnyájan kiálták;
Osztán, fejet hajtván renddel kajmekánnak,
Sátorbul magok szállásokra oszlának.

                    81.
Az tatár Delimán császárhoz bemene,
Mert régen kéredzett, s néki igy beszélle:
„Vitéz töröknek hatalmas fejedelme,
Hallgasd meg, mi okért jüttem te elődbe!

                    85.
Engedd meg, hogy hat erős vitéz közülünk
Zrinit s más ötöt halálos bajra hijuk.
Hiszem Istent, tenéked kezedben adjuk
Zrinit, Szigetvárát is mindjárt megbirjuk.

                    88.
Az te  seregedben más is találkozik,
Az ki ilyen fáradságtul nem irtozik.
Elhittem, vitéz Demirhám el nem bujik,
Sem Idriz Zagatár ettül nem rettenik.”

                    96.
Szulimán de látja Delimán haragját,
És az bajvivásra elszánt akaratját,
Igy szól: „Meg nem szegem te akaratodat,
Ugy légyen, valamint te akarod magad.

                    97.
De jobb alkalmatosság szükséges erre;
Most penig másképpen micsoda ereje,
Próbáljuk, Zrininek; ágyukkal Szigetre
Kell minekünk mennünk; most van annak helye.

                    98.
Hogyha nem árthatunk avval mi Szigetnek,
Akkor leszen keleti vitéz kezednek.
Mindnyájan bennünket most megnevetnének,
Ha ily vitézinket ok nélkül vesztenénk.

                    99.
Fiam, én szeretlek, szeretem hiredet,
Vedd ki hát belőlem minden kétségedet;
Ennek az dolognak tudom jól idejét,
Bizd rám vitéz szüvednek csak egyik részét.”