Két románc

Két románc – Vajda János

      (Laukádia)

                  I.

     A 13-ik századból

Reszkető kiváncsisággal
Száll a holdfény ős romokra,
Egymást boldogítja ottan
Sundabunda és Sarolta.

„Visszatérek és elveszlek
– Esküszöm – három hó mulva -!”
Liliomszelíd Saroltát
Hitegette Sundabunda.

De keblében Sundabunda
Hordoz álnok sziklaszívet,
Úgy ott hagyja jó Saroltát,
– Hogy sohase látja többet.

Háromszor mult a három hó –
Liliomszelíd Sarolta
– Hogy megmentse becsületét –
Megőrült a kolostorba.

                  II.

      A 19-ik századból

Özön verset és novellát
Nem hiába ír Peregrin –
Szellemének ideálja.
Rándevút ad néki Hermin.

A fogyó – a halvány holdra
Eske hűséget Peregrin –
Telik a hold – vörösödik,
És – már megcsalatva Hermin.

Őrült nőrül, kolostorrul
Szép novellát ad Peregrin,
– Vége a romantikának! –
Nem érti magára Hermin.

Sőt nyakára jár, s nem óhajt
Hallani se kolostorrul –
És oly józanul beszél, hogy
Jó Peregrin – megbolondul!