Dalok

Dalok – Vajda János

                I

Ki álmomban megjelensz, és
Fölriasztasz nyughelyemről,
Hogy rohanva meneküljek
Szépségednek képzetétől, –
S kiérjek bár a világból,
Képedet én ott is látom,
E kegyetlen üldözésért
Lesz-é megjutalmazásom?

Szemed fénye gonoszabb, mint
A temető bolygó fénye,
Legalább hátul kísért ez,
S van menekvés még előle.
Forduljak bár jobbra, balra,
Szép szemed előttem látom: –
E szándékos kínozásért
Mi jutalmam lesz, virágom?

Ki nappalom rövidíted,
Mintha időmet rabolnád;
Végtelen hosszúra nyujtod –
Virrasztásim éjszakáját.
Nálad mulat tán a hajnal,
Néha oly hiába várom, –
E mondhatlan szenvedésért
Lesz-é jutalmam, virágom?…

                II

Szerelemnek olthatatlan
Lobogó vad lángja,
Vakmerő vágy vészbeomló
Gyors Niagarája…
Titkon égő indulatnak
Féke, szép szemérem,
Keserédes szenvedésem
Rózsa-tövis koronái,
Hagyjatok el engem!…

Szerelemnek olthatatlan
Lobogó vad lángja,
Aranyat festő az égnek
Sötét borújára.
Vakmerő vágy, gyöngybúvárom
A veszélyek örvényében,
Keserédes szenvedésem
Rózsa-tövis koronái,
Ne hagyjatok engem!…

                III

Hova fér e tenger érzés
Egy ember-kebelben?
Tenger! – még ez mi parányi!
Csak egy csöppnek érzem,
Mi vagy hát te szerelemnek
Érzelemvilága!
Te vagy-é a levegő-ég,
Melynek nincs határa.
Körülvevő és fenntartó
Az egész világot, –
Melyet még a költő és bölcs
Ki nem magyarázott?!…