A nemzethez

A nemzethez – Vajda János

                        I

Oh, nép! magyar hazának népe… nemzetem!
Elhalsz-é te, vagy még tovább is élsz?
Az ifjuságnak vége, megöregedél…
Féllábbal a sírban… vagy még reménylsz?
Mig ifju voltál, oh! volt egy szép viharod,
Hol oly dicsőn halhattál volna meg!
Most megöregedél, és sem élni dicsőn,
Sem halni nem tud a roskadt öreg!

Oh, ne ragyogna csak más hon ege fölött
A dicsőség üstökös csillaga!
Ne volna csak annyi dicső nemzet között
Dicsőségtelen e nemzet maga!
Ragyog fölöttünk, ragyog a hír csillaga;
De gúnyoló sugárral int felénk…
Fölöttünk is ragyog a hír üstököse…
De csitt! barátim, ez nem a miénk!

Oh, nép! kimondhatatlan sok a te bünöd!
Meg tudnád-é gyónni büneidet?
Elfeledél sokat, sokat eltagadál,
Hogyan bocsátana meg istened?!
De mi a mult? A mult ha egyszer vétkezett,
Erkölccsel azt százszor kipótolá;
De szörnyeteget szült jelennek az idő,
Mely a bűnt erkölccsé változtatá!

S én e borús honnak oly hű fia vagyok!
S én e hazát, e népet – szeretem!
Én, aki gyűlölöm e népnek vétkeit,
Majd egykor érte ontom életem!
Hallgass meg hát engem, hazámnak nemzeti!
Én tőled egyet kérni akarok…
Hogy majd, ha érted meghalok, halálomért
Hideg poromnál ne – gúnyoljatok!

                        II

Szó és beszéd… beszédek és szavak…
Erőtlen keblek jó fohászai…
Hazafi száj és honvédő torok,
Reformerek pókhálós szívei…
Ördög, pokol!… meddig tart még ez így?
Népem! – nevedről megfeledkezel?
Nem pletykanyelv szerezte e hazát,
E honért nem beszélni – tenni kell!

Oh, nemzet, nemzet! – hová lőn, hová
Arcodról a szemérem érzete?
Hová fér el kevély szakállodon
A gyalázatnak annyi bélyege?
A közboldogság szent igéivel
Zsidóskodol, számolsz, kereskedel…
Nem cselszövény szerezte e hazát,
E hazáért nem csalni – tenni kell!

Az ősapák szép tulajdonait
Kifajult lélekkel megtagadád;
De gyilkoló, vészes szokásait
Azokkal együtt el nem hagyhatád;
Pazar vagy, hej de zsíros koncaid
Idegen föld kutyái viszik el…
Nem arannyal szerezték a hazát,
E honért nem fizetni – tenni kell!

Oh, hon, legszerencsétlenebb haza!
Szomorújáték a föld szinpadán!
Rosszabb ennél… mert nincsen életed,
És halni se tudsz gyávaság mián!
De én szeretlek. Bennem forr a vér
Megvívni sorsod ördögeivel…
Vér és halál szerezte e hazát
S ha úgy kivánja, érte – halni kell!