Hirdetés

POMPÁZÓ, LUSTA, ÉDES ALKONYAT…

1 perc olvasás

POMPÁZÓ, LUSTA, ÉDES ALKONYAT… – Tóth Árpád

Pompázó, lusta, édes alkonyat
Arany szeme méláz a lomb közén át,
De roppant árnyak, feketék és némák,
Cammognak már a vén erdő alatt.

Alaktalan vad alakok, a fákhoz
Dől szörnyű testük, és sóhajtanak;
Szegény, vak rémek, mit óhajtanak?
Tétova, ferde, nagy karjuk kit átkoz?

Ó, a sötétség! érzed? zűrös árja
Átömlik rajtad: minden pórusodba
Betódul, hűsen, selymesen, suhogva,
S szived átfonja fekete hinárja…



Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!