HEGEDÜLNÉD, SÓHAJTANÁD…

HEGEDÜLNÉD, SÓHAJTANÁD… – Tóth Árpád

Hegedülnéd, sóhajtanád,
Kiáltanád, ordítanád –
Hiába!

Nincs ember ezt meghallani,
Nincs isten, hozzád hajlani,
Te kába.

Mint hárfa, zsong a vén ideg,
Azt zsongja, hogy kinek, minek
Az élet?

A könnyed a szemedre fagy,
Csak azt érzed, magadba vagy,
Sötét lett.

Elmúlnak fények és tüzek,
Fák és asszonyok és szüzek,
Ó, jaj, jaj!

Mint távol délibáb rezeg
A hozzád hajló lágy kezek
Fehére,

Egy hang keresi a füled,
Kié, kié is? Oly süket
……………………………

Arcod keresi egy ajak,
A csókok már lesíklanak
……………………………

Te…., te régi hév,
…… te negyven év,
Húsz év is volt-e?

Ó, csak még egyszer! – mondanád,
Sóhajtanád, ordítanád:
Ó, csak még egyszer!

Bíbor egekbe, szűz azúrba,
Átkot lihegve, imát gyúrva:
Ó, csak még egyszer!

A víztükrön susog a nád,
……. ne tépd a szád,
S némán lefekszel.