SZENT JÁNOS LOVAGJA.

SZENT JÁNOS LOVAGJA. – Tompa Mihály

Fogadalmán a lovag
Jár-kél, fedve portúl;
Ott, hol nem szent a kereszt
S hölgybecsület csorbúl,
Vagy megtörve férfiszó:
Ront kezén a szablya,
Aki így tesz, a lovag:
Szent János lovagja.

Nő fetreng az útfelen,
Fázva, szomjan, étlen;
Meg van rontva nyavalyás,
Szerelem nevében!
,Hejh, tiporjon rám lovad!
S vérem folyni hagyja!’
Kiált a nő, s nem teszi
Szent János lovagja.

De a csábitó iránt
Nagy haragja gyúlad;
Boszú, részvét, szerelem
Mutatván az útat:
Nyomban űzi mindenütt,
Nincsen éje, napja;
Utóléri, megöli
Szent János lovagja.

Viadalban ölte meg,
Férfi ellen férfi!
S nem egy könnyen lehetett
Életéhez férni:
Végcsapást tesz, orcsapást
S a hős mellen kapja…
…’Sebed vérzik, – szólt a nő –
Szent János lovagja!’

»Vérzik… s vérét mért szivod?«
‘Mérgezett vas érte!’
»Mért könyörgesz lelkemért?«
‘Életednek vége…!’
Izma bár érc, – szeme láng, –
S hősi lélek lakja:
Neki sárgúl, mint a fű,
Szent János lovagja.

Páncélban a szent vitéz
Kiteritve fekszik.
S amit tenni nem vala
Bátor a nő eddig:
Forró csókját a halott
Hült ajkára rakja…
Élve várt díjt – s halva nyer
Szent János lovagja.