OLCSÓSÁG.

OLCSÓSÁG. – Tompa Mihály

Igazán, hogy nem látott senki még
Olyan jó földet, mint ez a miénk.
Dicséretébe kár is kezdeni,
Mert az ember nem fogy belőle ki.
Bámulni való sok minden van itt,
Vedd csak szemügyre térét, halmait…!
De mégis engem mindenek felett:
Az olcsóság az ami meglepett.

Épen nem lehet ugyan mondanom:
Hogy nálunk a kenyér olcsó nagyon;
Mert évenként, – hogy ne mondjak sokat, –
Ezren elvesznek éhhalál miatt.
A só is drága! Hja, haszontalan!
Az a Mármaros Indiába’ van!
A szegény ember épen csak azért
Eszik mindig oly sajtalan kenyért.
De bor dolgában már csak semmi baj?
– Mert hisz mit vétett Neszmély és Tokaj?

Ha a józanság nem borban lakik:
Borivó nálunk minden harmadik,
S ha ittam-e már én bort? – meglehet!
De drága pénzért lőrét eleget.

Igaz, hogy mindez drága egy kicsit,
De hisz van pénz! van érte adni mit!
Alattunk a föld kinccsel telve van,
Még bizony isten felvet az arany;
Mert nem kell e sápadt jószág nekünk;
Mi veres garast, – s rongyot szeretünk.

Mi hát olcsó, ha só, bor, búza nem?
Oh beh egyűgyü kérdés, Istenem!
Hát ami bor s buzánál becsesebb,
Kiért teremtve van minden egyeb,
Ki megmarad, bár ág-föld összedül:
A lélek olcsó nálunk rendkivül!

De tévedésben senki ne legyen:
Az ördög se kap már ma lelkeden,
És rája egy rozsdás batkát se költ:
– Mint csak nem rég is, ötven év előtt, –
Hogy oly templomban imádd Istened,
Melyen kereszt van a kakas helyett.
Ezért bizony markodba pénzt nem ont,
Mert a világ már nem olyan bolond!

Mindamellett ne félj; mert megveszik
Eladó lelked, szívesen pedig;
A vásár áll, mint állott valaha,
Csak a vásártér változott vala.
Vevő s adó egyaránt alacsony,
De magas ám bezzeg a jutalom, –
Mert ott, mutattak fel a csillagok
Felé; – mutatják itt a csillagot.

De tán nyiltabban is beszélhetünk!
Ahogy bír: gázol, gázol nemzetünk,
Mert más nép mellett nem feledheti:
Mennyivel adós még a sors neki.
De sandán nézve ezt a hatalom:
Hátratolni vágy titkos útakon;
S e célra önfajunkból szedeget
Honáruló nyomorult kémeket.
Az ilyen lélek olcsó; fájdalom
A honfilélek olcsó itt nagyon!

Láttátok-e már a kezes ebet:
Ha koncot tartanak feje felett?
Szolgálj! Először rákiáltanak,
Szolgál, s övé lesz a letett falat.
Ugy láttátok, a kormány mit mivel
E hon sok gazlelkű szülöttivel.
Cimet, polcot, rendjelt mutat nekik.
S a zsíros koncot ezrenként lesik.

Isten teremtett négy lábbal kutyát,
S kettőre áll az, néha legalább;
E nyomorultaknak két lába van,
Négykézláb másznak mégis untalan.

Megejt galambot gyors ölyű lese,
A szarvast éhes farkas ontja le;
Nézd a sík oroszlánját, tigrisét:
A két fenevad egymást tépi szét;
Tenger nyeli el a zöld szigetet,
A magas tölgyet villám csapja meg;
S fajunk – fajunkat kész emészteni,
Magunk magunknak lévén férgei.

S kik a méregkeverőt büntetik:
A nemzet mérge ez, s nem bűn nekik.
Mi lesz belőlünk, magasságos ég!
Ha ez sokáig így fog menni még?
Hisz e nép végre úgy elkorcsosúl:
Hogy egy igaz sem marad írmagúl.

De nem, nem! eljő, – el kell jőnie –
Az álarc-hullás rég várt ideje;
Midőn rájok újjal mutathatunk:
Kik aljasan korcsítgaták fajunk;
Midőn a szó harsány lesz és szabad:
Megnevezni a vásárlottakat.

S mi lesz fejökre méltó büntetés?
Oh mert ezeknek egy halál kevés;
Hah akkor, akkor…! hanem meglehet:
Hogy e jó nemzet mindent elfeled;
E nagylelkű nép! oh ez megbocsát,
Késsel nyiszold bár vérező nyakát;
És botlott, de bűnbánó gyermeki
Fejét keblére fogja rejteni.
S ah mily érzékeny boldog jelenés…
A megtérők ugy megzokognak…! és
Függnek megint hű anyjoknak nyakán,
Mint feltekergőzött kigyók a fán.
Oh hát még a csók, mely ég ajkakon!
A nadályéval mindenben rokon.

S látván a hon e hű ragaszkodást:
Megkedveli őket szemlátomást;
És régi tetteik megnézve jól:
Hát, honárúlás egyikből se szól;
Sőt imitt-amott olyan is akad:
Mi nem volt más, mint honfi-áldozat.
S jóságos ég! mi nem jő mind ahhoz?
Az idő mindent napvilágra hoz:
Ők nemcsak az, hogy szent ártatlanok:
Sőt érdemöknek rende-száma sok.
S a hosszu tűrés után ideje:
Hogy hűségök jutalmát elvegye!

Szeresd, jutalmazd hát őket, hazám!
Kegyeddel áraszd el egymásután,
Add meg e népnek, amit érdemel:
Fenyítőház, – de még jobb a kötel!